Majoros Nóra: 3X1 család - részlet

Majoros Nóra: 3X1 család

 

Saját hattyú

Ha nagy leszek, én egészen biztosan színésznő leszek. Pedig igazából nem szeretnék az lenni, mert akkor nagyon sok szöveget kell kívülről megtanulni, én meg azt egyáltalán nem szeretem. De muszáj, hogy színésznő legyek, mert Apa színész, és Anya mindig azt mondja, amikor mérges rám, hogy teljesen olyan vagyok, mint Apa. Hát ezért gondolom, hogy színésznő leszek.

Nagyi szerint a színészek léhűtők, ami biztos nem igaz, mert Apa egyáltalán nem hűti meg a levesét, hanem olyan forrón eszi, hogy én az ujjamat se tudom beledugni. Nagyi szerint  a léhűtők soha nem dolgoznak, de ez sem igaz, mert Apa akkor is dolgozik, amikor hétvégén vele vagyok. Egyszer például eljött értem, és Dani, a bátyám, meg Liza, a nővérem már bent ültek az autóban. A győri állatkertbe mentünk. Az állatkert közepén Apa leült egy padra, elővett egy könyvet, és azt mondta, hogy ezt az egész könyvet meg kell tanulnia holnapra, különben kirúgja a rendező. Én szerettem volna, ha kirúgja, mert akkor több ideje lenne, és eljönne a szülinapomra. Tavaly azért nem jött el, mert éppen egy olyan színdarabban játszott, ahol az utolsó felvonásban lefejezték, de nem igaziból, és annyira mérges voltam, hogy azt kívántam, bárcsak igaziból fejezték volna le. Ezt azóta megbántam, és soha többet nem kívánok ilyet.

Az állatkertben Apa az mondta, foglaljuk el magunkat, és hallgassak Lizára meg Danira, mert ők a nagy és okos testvéreim. Az állatkert közepén volt egy szép nagy tó, és abban mindenféle madarak laktak, és nekem a flamingók tetszettek a legjobban, mert azok rózsaszínűek. A tó körbe volt kerítve egy kerítéssel, és Dani megtalálta a kaput, amin be szoktak menni etetni a madarakat. A kapun volt egy lakat. Dani megpróbálta kinyitni, és sikerült is neki. Lementünk a tópartra, és senki sem vette észre. Arra gondoltam, hogy ezt biztos nem szabad, de Apa azt mondta, hallgassak Lizára és Danira, úgyhogy nem szóltam semmit. Féltem kicsit, és arra gondoltam, hogy meg fogom mondani Andi néninek, hogy egyáltalán nem baj, hogy fél a krokodiloktól, mert én is félek tőlük néha. Szerencsére nem volt egy krokodil sem, a pelikánok pedig mindig eltotyogtak előlünk azokon a nagy és furcsa lábaikon, amikor közelítettünk feléjük. Viszont a hattyúk odajöttek hozzánk, hátha adunk nekik valamit enni, de nem volt nálunk semmi, mert Apa elfelejtett sósperecet venni.

Megláttunk egy gyerekhattyút. Olyan édes volt! Dani megfogta, és azt mondta, hogy nekem adja, és hazavihetem, de addig tartja erősen, mert ficánkol, és én úgysem merem megfogni. Gyorsan oda is mentünk Apához, aki teljesen belemerült a szövegtanulásba. Megkérdeztük, elvihetjük-e a hattyút, és azt felelte, bármit csinálhatunk, csak hagyjuk békén. Mondtuk neki, hogy akkor mennünk kéne, mert a hattyú nagyon fickándozott, és csípett is, és Dani nem tudta sokáig tartani. Apa felnézett a könyvből, meglátta a hattyút, és annyira meglepődött, hogy leejtette a könyvet. Körülnézett, és azt látta, hogy az állatkert útjain pelikánok, flamingók, vadkacsák és mindenféle madarak futkosnak, és zöld ruhás emberek kergetik őket. Azt hiszem, elfelejtettük becsukni a kaput magunk után, mert annyira siettünk a hattyúval Apához, ezért szökhettek ki a madarak.

Apa nagyon furcsa volt, mert csak ült ott, és nem mondott semmit, még a könyvét sem vette fel, és akkor odajött egy zöld ruhás ember, és ordítozni kezdett Apával. Elvette Danitól a hattyút, és visszavitte a tóhoz. Minket meg kizavartak az állatkertből, és azt mondták, hogy soha többet nem engednek be, én meg szomorú lettem, mert már annyira beleéltem magam, hogy lesz egy saját hattyúm, és meg fogom szelídíteni, és Papival ások neki egy tavat az udvar közepén.

Apa később csak nevetett az egészen, és megígérte, hogy legközelebb, ha velünk lesz, nem fog szöveget tanulni, hanem figyel ránk. Mindig ezt mondja, aztán nem tartja be. Ezért a szomszéd Terike nénitől kérni fogok egy kiscsirkét (mert Terike néninek nincsenek hattyúi), és Apának adom, hogy emlékezzen az Állatkertre.

 

Rubik Anna rajza