Zsófi különös világa 3. fejezet - Ferenc

 

Azon a csütörtök délutánon Zsófi nem bírt magával. Hogy melyiken? Hát amelyikről most mesélek, te kis oktondi! Csak figyelj, mert Zsófival aznap elképesztő dolog történt! Zsófi már hazaért anyukájával az iskolából, már meg is uzsonnázott (na igen, kalács és kakaó, kell ennél jobb?!), már neki is ült a leckéjének, már éppen bele is lapozott volna az olvasókönyvébe, hogy újraolvassa, amit aznap tanultak az iskolában Angéla nénivel, de valami ekkor közbejött. Mint mindig, ugye?! Hogy mi? Hát csak a szokásos: Zsófi kinézett az ablakon, és valamit ismét sokkal érdekesebbnek talált, mint a könyveit.

Kinn játszott az udvaron Lili, a szomszéd kínai vendéglő kínai szakácsának a kislánya, Zsófi legjobb barátnője. (Volt persze Lilinek rendes kínai neve is, de azt mi, európaiak nem nagyon tudnánk rendesen kiejteni, így a szülei adtak neki egy könnyű európai nevet is, ami hasonlít a kínaira. Így lett Lili.)

– Mami, mami, kimeheteeeek? – trappolt Zsófi máris az ajtó felé a kabátjáért. – Olyan szépen süt a nap, és napon lenni egészséges, te mondtad, naaaa, léééégysziiii! Majd este olvasok, amikor úgyis sötét lesz, ígérem!

Zsófi mindent bevetette, hogy elérje, amit akar. Anyukája pedig, mint legtöbbször, ennyi édes, fondorlatos ígéret hallatán most is engedett a rendszabályokból.

– Na jó! De vegyél sálat, és ha hideg van, gyere be!

– Köcsszipuszcsi!!! – Zsófi már rohant is le a lépcsőn, az ajtó nagyot csapódott mögötte.

– Szia, Zsófi! Nézd mit találtam! – kiabált felé már messziről Lili.

A kislány egy nagy kupac lehullott őszi falevél mellett guggolt az udvar sarkában, és a kupacban tapogatott valamit.

– Egy kiscica. De elromlott a szeme, látod? Ez tiszta csipa, ez meg egyáltalán nem jó. Hát nem cuki? Szegényke! Már mondtam apunak, hogy vigyük haza, de nekünk kutyánk van, és apu szerinte az megenné a cicust. Mondjuk lehet – hadarta egy szuszra Lili. – Hazaviszed? Nektek nincs kutya!

– Hazaviszem!

Zsófi már meg is fogta a cicát. A jobb szeme tényleg tiszta csipa volt, a bal egy merő seb. De a cicust mintha mindez egyáltalán nem zavarta volna, lepusztult kinézete ellenére barátságosan dorombolt. S a bundája, jaj, a legpuhább bunda volt a világon! És tudod, mi volt a legjobb benne? A színe! Tűzvörös cirmos cica volt!

Zsófi anyukája csodálkozva nyitott ajtót a dörömbölő lányoknak.

– Még nincs is sötét, lányok, mi történt?

– Cica történt! – nyújtotta  Zsófi anyukája felé a vörös szőrcsomót. – Mostantól itt lakik!

– Hogyan?! Ez nem így megy! Először meg kell beszélnünk! Nem állíthatsz be csak így mindenféle kóbor állattal, ezt te is jól tudod!

– Mit találtál? Felezünk? – jött ki a szobájából a zajra Zsófi bátyja is. – Egy macska?! Felőlem maradhat, de csak ha fiú! A lányok hülyék! – és már ment is vissza, ahonnan jött.

– Légyszilégyszilégysziiiii! – zengték kórusban a lányok. – Csak egy kicsit hadd maradjon, amíg meggyógyul! Adjunk neki enni, látod, hogy éhes!

Zsófi anyukája erre már nem nagyon tudott mit mondani.

– Na jó! Kap enni meg kamillával kimosom a szemét. De ha apa hazajön, onnantól az lesz, amit ő mond.

– Köszi, mami!– ugrott anyukája nyakába Zsófi. –  Ha a cica maradhat, idén nem kérek karácsonyra semmit, csak őt szeretném!

Éjszaka, amikor apukája benézett Zsófi szobájába, hogy jóéjtpuszit adjon, a cica már jóllakottan szuszogott Zsófi ágya mellett egy ideiglenesen macskaháznak kijelölt cipődobozban.

– Szóval semmit karácsonyra, signorita Sophia? – kérdezte apukája halkan a szemét nyitogató Zsófitól. – De te takarítod az almot, te eteted és te viseled a cicus gondját!

– Köszi, apu! – Zsófi csak ennyit tudott mondani, és már aludt is tovább.

–  Meglátjuk! Buona notte!

Másnap délután az egész család ott toporgott az állatorvos rendelőjében. A doktornő megvizsgálta a cicust jobbról, aztán balról. Finoman megtapogatta a hasát, megnézte az ínyét, belenézett a fülébe, sztetoszkóppal meghallgatta a szívverését, mérlegre állította, hogy megmérje a súlyát, legvégül a szemét is megvizsgálta, akár egy szemész.

– Hát, az a helyzet, hogy bizony az egyik szeme menthetetlen. De a jó hír az, hogy fél szemmel is boldog cica lehet belőle, megfelelő gondoskodás mellett – mondta aztán, majd Zsófi felé fordult.  – És mi a neve, mit írhatok a könyvébe?

– Azt még nem tudom… . – sóhajtott Zsófi –, de valami híres emberről szeretném elnevezni, valami igazi hősről, hogy ő is az legyen, fél szemmel is. Csak még nem ismerek sok hőst, az a baj.

– Én tudom, én tudom! – kiáltott föl Zsófi bátyja. – Legyen Kölcsey Ferenc! Neki is fél szeme volt, benne van a tankönyvemben! És ő írta a himnuszt! Az nem semmi! Mindig eljátsszák az olimpián, amikor magyar a győztes.

–Tényleg! Az jó név! – lelkendezett most már Zsófi is. – De legyen a neve Karácsony is, mert ő karácsonyi ajándék lesz. Legyen Kölcsey Karácsony Ferenc!

A felnőttek csak mosolyogtak: ennél jobban ki sem találhatták volna a gyerekek! Aztán a doktornő beírta a cica orvosi kiskönyvébe ezt az igazán jó, nagyon jó nevet.

 

Folytatjuk...

 

Balla Margit

 

Szabó Zelmira rajza