– Zsófikám, szívem, akkor most indulok, ahogy megbeszéltük. Sajnos, ti nem jöhettek velem, de beraktam nektek a Hópihét, mire vége, itt vagyok. Tettem ki az asztalra gyümölcslét meg csokis kekszet, kínáld meg szépen a barátnődet. És ne csináljatok felfordulást, ha egy mód van rá – magyarázta Zsófi mamája az előszobából a cipőjét húzva. – Lilikém, drága, ha Zsófi szokása szerint valami elvadult ötlettel állna elő, beszéld le, kérlek. Bízom a józanságodban. Te sokkal fegyelmezettebb vagy, mint az a boszorka ott. Hallod, Zsófikám? Csak semmi vihánc! – és kilépett az előszobából.
Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, a két lány, Lili és Zsófi már le is ültek a tévé elé. Tátott szájjal nézték a kis fehér gorilla történetét, a gyümölcslé meg a csokis keksz közben szépen fogyogatott. Amikor az utolsó darab keksz is eltűnt a tányérról, Zsófi megszólalt:
– Szegény anyukám annyit futkos mostanában valami hivatalos ügyben, itthon nincs ideje semmire. Ez is bolti keksz volt, pedig ő nagyon finomakat tud sütni. Nem gondolod, Lili, hogy segíthetnénk neki?
– Dehogynem – válaszolta jóhiszeműen a komoly kis Lili –, mindig segíteni kell a szüleinknek.
– Akkor sütünk! – pattant fel Zsófi. – Irány a konyha!
– De Zsófi – futott utána Lili. Most ébredt csak rá, hogy mit tervez a barátnője. És hogy megígérte a mamájának, nem enged semmi felfordulást. – A mamád azt mondta, semmi vihánc, és nézzük a filmet! Biztosan nem örülne, ha rendetlenséget csinálnánk a konyhában!
– Ugyan, Lili, sütünk valami finomat, és a végén a konyhát is rendbe tesszük. Mire mami megjön, minden csilli-villi lesz, és ő nagyon, de nagyon fog örülni! Meg tudjuk csinálni, hiszen ügyesek vagyunk, nem igaz?
– De igaz – válaszolta Lili egy csipetnyi kételkedéssel a hangjában. De ugyan ki tudna ellenállni ekkora lelkesedésnek?!
A konyhában Zsófi levette a legnagyobb szakácskönyvet a polcról. Gyönyörű ezüst borítóján ez állt óriási betűkkel: Alain Ducasse: Desszertek és a cukrászat konyhaművészete.
– Ez pont jó lesz! Ebben biztosan nagyon jó receptek vannak!
– És nem lesz túl nehéz nekünk? – bizonytalankodott Lili. – Mi még sem vagyunk cukrászok, csak kislányok.
– Ugyan már – legyintett Zsófi barátnője aggodalmaira –, nézz csak bele a könyvbe! Tele van képpel. És minden pontos le van írva, hogyan kell csinálni. Egyszerűen nem lehet elrontani! Csak választanunk kéne valami igazán jót! Legyen benne, mondjuk, sok-sok csoki! Az a legjobb!
– Ó, igen – sóhajtott Lili –, az a legjobb!
– Csokoládé, csokoládé, csokoládé – mormogta Zsófi a tartalomjegyzéket böngészve, majd hirtelen felkiáltott:
– Megvan! A tökéletes választás! Csokoládés pizza!
– Aztaaa! Ez tényleg jó lehet! – értett egyet Lili a képeket nézegetve.
– Lássuk, mi kell hozzá! A tésztához kell víz, élesztő, liszt, só, cukor, tojás, vaj, kakaó, a feltéthez melaszos cukor, tejszín, kakaópor, vaj, csokoládé. Sima ügy! Megyek a spájzba, összeszedem a hozzávalókat.
Zsófi nagy rohangálásba kezdett a konyha és a spájz között. Néhány pillanat múlva a konyhapult tele volt mindenféle zacskóval, dobozzal, a szekrényekből mérleg, habverő, vágódeszka is előkerült.
– Kezdhetjük! Lili, te olvasd, én meg csinálom!
– Lássuk csak! – mélyedt el Lili a szakácsművészetben. – Keverd össze egy tálban a lisztet a tojással, cukorral, sóval meg az élesztővel, dolgozd össze, add hozzá a vajat, pihentesd, nyújtsd ki, tedd a tetejére az összekevert feltéteket, és süsd meg! Tényleg nem tűnik nehéznek! Csináljuk! – lelkesedett most már Lili is. – Én is mérem, jó?
A konyapultot hamarosan liszt és kakaópor borította, tojáshéj, csomagolópapír, mocskos kanalak és tálak hevertek mindenfelé. Egyszóval iszonyú rendetlenség volt. A lányok is tetőtől talpig maszatosak voltak. Pont úgy néztek ki, mint az igaz boszorkányok.
– Nézz magadra, Zsófi! – nevetett Lili. – A mamádnak igaza volt, boszi vagy!
– De te is ám! – nevetett volna Zsófi is, de a jókedve gyorsan alább szállt. – Hűha! Lesz dolgunk a rendrakással, míg pihen a tészta!
Az ám, a tészta! Hát, ha engem kérdeztek, nem volt valami bizalomgerjesztő az a deszkán nyúló valami, de Zsófi kedvét semmi sem ronthatta el.
– Tudod, lehet, hogy most nem a legszebb, de készen csodálatos lesz! És nagyon finom!
– Az biztos – bólogatott Lili –, mindent beletettünk, ami finom. Nézd, még Ferkó macska is nyalogatja a szája szélét!
– Akkor pihentessük! És mi is pihenjünk egy kicsit – nyújtózkodott Zsófi, pont, mint Ferkó macska, amikor kinyalta az egyik tálat. – Elfáradtam. Öt percet nézzünk filmet, aztán kinyújtjuk a tésztát, és gyorsan elpakolunk. Mire mami megjön, minden rendben lesz, és már csak sütni kell!
Mert bármennyire is lázban volt Zsófi, azt azért nagyon jól tudta, hogy a sütőt egyedül nem kapcsolhatja be, azt csak felnőtt jelenlétében lehet. A sütéssel meg kell várni mamit.
A javaslatnak Lili igazán megörült. És nézték tovább a filmet.
Hogy mi történt azután? Hát persze hogy a lányok belefeledkeztek a kis fehér gorilla történetébe! Amikor Zsófi mamája hazaérkezett, a konyhában még mindig óriási volt a rendetlenség.
– Te jó ég! – csak csapta össze a kezét.
– Mami, mami, csokis pizzát sütünk neked! Ebből a könyvből, látod? Ez a legjobb, te mondtad! És mindjárt el is rakodunk….
– Lányok, lányok, hát nem megmondtam, hogy nézzétek a filmet, míg megjövök?
– De mami, csak neked akartunk sütni, mert olyan sok a dolgod, és nem érsz rá… – motyogta Zsófi lehajtott fejjel. – Biztos voltam benne, hogy sikerül, és ki is takarítunk, csak éppen belepillantottunk a filmbe…
– Mindent értek – sóhajtott Zsófi anyukája. – Hát akkor először rendet teszünk, aztán elővesszük a gyerekszakácskönyvet, és szépen megtanultok belőle palacsintát sütni. Mert az az első lépés! Nem ám a cukrászművészet!
Így is lett. A csokis pizza nyomait eltüntették, és Lili még haza is vitt kóstolóba egy kis palacsintát az anyukájának, ami tényleg igazán finom lett, büszkék is voltak magukra a lányok!
Este az apukája, amikor bement a szendergő Zsófihoz, hogy jóéjtpuszit adjon, csak ennyit mondott:
– Azt a leborucione szivar di vége! Cukrászművészet?! Csokipizza?! Bellissima mia, szívem, fölveszlek kuktának. De ígérd meg, hogy megtanulsz rendet rakni magad után, és nem kergeted őrületbe szegény anyádat. Rendben?
– Igen, papa…
– Akkor jó. Buona notte, cara mia!
Ez volt hát Zsófi első lépése a cukrászművészet felé. De látom, leragad a szemed, úgyhogy nincs más hátra, mint puszika és jó éjt!
Balla Margit
Szabó Zelmira rajza