Zsófi különös világa 7. fejezet - Mennyi minden!

 

– Akkor Zsófi, ahogy megbeszéltük, délután a bátyád fociedzésre megy, te meg bejössz velem az étterembe, és majd együtt megyünk haza. Van egy olyan érzésem, hogy jobb, ha ma rajtad tartom a szemem. Segíthetsz, ha akarsz, de a leckédet is megírhatod az irodában. Suli után itt várlak! – búcsúzott reggel Zsófi anyukája az iskola előtt.

– Igen, anyu – bólintott Zsófi –, de jobb lett volna, ha otthon lehetek ma délután, mert Lilivel megbeszéltük, hogy csinálunk valamit – motyogta még az orra alatt.

– Na, pont ettől féltem! Lilit majd kiengeszteled valahogy, ha hazaértünk. Jobb lenne, ha ma nem kellene megint vörös hajfestéket takarítani, nem gondolod? Egyszer te is megpróbálhatnál csak úgy egyszerűen nem csinálni semmi fölfordulást.

– De mami, én sose akarok fölfordulást! – csattant fel Zsófi. – Én mindig jót akarok, a felfordulás meg egyszerűen ott terem!

– De ott ám! Tudom, szívem, hogy jót akarsz, és ma sikerülni is fog. Együtt leszünk, és sütünk valami finomat. Jó? Majd én vigyázok a rendre.

– Jóóó… – bólintott újra Zsófi, majd egy puszival elbúcsúzott anyukájától és beballagott az iskolakaapun.

Délután minden a tervek szerint haladt. Zsófi az étterem irodájában belenézett a leckéibe, majd amikor úgy érezte, hogy már eleget bíbelődött az iskolai feladatokkal (okos lány ő, éppen elég ragad rá az órán, nem kell még délután is erőlködni), kinézett a konyhába. Sokkal-sokkal érdekesebbnek találta, mint a lecketanulást!

Délután az étteremben nem áll meg az élet. Bár az ebédelő vendégek már elmentek, a vacsoravendégek meg még nem érkeztek meg, egy-két éhes ember azért mindig akad, aki munkát ad a szakácsoknak. De a legfőbb lényeg a délutánban a vacsorára való készülődés.

Zsófi mindenhol sürgő-forgó, kötényes embereket látott, akik nagy lendülettel mozogtak, beszéltek vagy éppen kiabáltak egymásnak. Volt, aki zöldséget pucolt és aprított, volt, aki húst csontozott, egy fiú hatalmas lábosban kevert valamit, egy másik tésztát gyúrt, Zsófi pedig büszkén figyelte apukáját, aki a vacsoramenüt olvasta fennhangon és közben utasításokat osztogatott, hogy Lacié a sonka, Pityu tisztítja a halat, Petra raviolit tölt, meg hasonlókat. Aztán ő is nekilátott valamiféle furcsa, fűszeres mártás főzésének. Hiába, a jó konyhafőnök az ilyen! Tudja, kinek mit mikor és hogyan kell csinálnia, irányít és ellenőriz. És még hátul is szeme van!

 

 

Zsófi óvatosan, hogy ne akadályozzon senkit és le se verjen semmit, hátrament az étterem végébe, ahol anyukája kevert valami citromillatú krémet egy nyugodt kis szögletben. Közben a sütőt is figyelte, mert abban meg valami tésztaféle sült.

– Mit sütsz, mami?

– Lecke?

– Kész van!

– Citromtortát, habcsókkal a tetején.

– Húúú, az nagyon finom lehet! Segíthetek?

– Hát persze! Tegyél ebbe a tálba, lécci, tíz kanállal ebből a vaníliás porcukorból.

Zsófi nagyon-nagyon figyelt, hogy el ne rontson semmit. Nem is szóródott ki a kanálból egy szem cukor sem, a zacskó sem dőlt ki, a tál sem esett le a földre. Amikor sikeresen leszámolta a tíz kanál cukrot, másik feladatot kapott.

Ezeket csinálta Zsófi azon a délutánon a konyhában:

◦ kimérte a cukrot

◦bekapcsolta a habverőgépet, ahogy anyukája mutatta

◦ segített  a kisült tésztaformákba kanalazni a citromkrémet

◦ ellenőrizte, finom-e a krém (az volt)

◦ megkóstolta, elég cukros-e a habcsók (nem volt az, egy kanállal még tett hozzá)

◦ figyelte, hogyan pirul a habcsók a sütőben (nagyon szépen)

◦ végigsétált a konyhán és ellenőrizte, ki mit és hogyan csinál

◦ ellenőrizte a vacsoramenüt, hogy a séf nem hagyott-e ki belőle valamit

◦ megkóstolta a furcsa, fűszeres mártást (furcsa volt, de jó – állítólag valami indiai fűszertől, aminek a neve is furcsa, nem jegyezte meg)

◦ megkóstolt háromféle sonkát meg egy rákot (a sonka jobb)

◦ segített szétszedni apró darabokra egy egész fej brokkolit (bizony!)

◦ elkérte a séftől a szarvasgombát, ami a séf lábánál lévő hűtőben volt egy rizzsel teli üvegbe zárva (beleszagolt az üvegbe, ez a szag is fura volt; persze, mert a szarvasgomba inkább fűszer, mint gomba, és nem is rohad, mint más gomba; nahát!); odavitte a gombát a tésztafelelősnek

◦ tanulmányozta a különböző halak húsának színét (a tonhalét nyersen is meg lehet enni, de ő inkább nem kért, köszi)

◦ evett (inkább) egy kis csirkehúst (olyan puha volt, mint a vaj)

◦ megkóstolt háromféle csokoládét (a tejcsoki volt a legjobb)

◦ beleszagolt egy furcsa állatokból álló halomba (az étlapon ez a tenger gyümölcsei), sós víz szaga volt (inkább ebből se kért, még nagyon-nagyon megsütve se)

◦ észrevette, hogy a koriander majdnem úgy néz ki, mint a petrezselyem, de az íze teljesen más

◦ megjegyezte, melyik a rozmaring, a kakukkfű meg a bazsalikom (hú, de jó mind a paradicsomos spagettin!)

◦ javasolta, kínálhatnának a vendégeknek fahéjas palacsintatésztában sült almaszeleteket tejszínhabbal; ő, Zsófi nagyon szereti, akkor a vendégeknek is biztosan ízleni fog (a javaslat tetszett a konyha egész személyzetének – még a séfnek és a cukrászséfnek is!!! – rögtön nevet is adtak neki: Zsófi kedvence, amit egy pincér felírt a falon lógó nagy fekete táblára az étterem specialitásai közé).

 

 

Gyorsan eltelt a délután. Amikor elbúcsúzott, Zsófi megígérte, hogy ha lehet, máskor is benéz, mert látja, elkél a segítség.

– Hogy tetszik a konyha? – kérdezte anyukája hazafelé a buszon.

Zsófi semmit se mondott. Még zúgott a feje a sok új íztől, illattól, egészen kába volt. És mi tagadás, egy kicsit el is fáradt, amit persze anyukájának, de talán Lilinek se vallott volna be, ha kérdezik se. Anyukája azonban nem kérdezett többet semmit. (Lehet, ő is fáradt volt?) Csak ültek, ültek csöndben a buszon.

 

Folytatjuk...

 

Balla Margit

 

Szabó Zelmira rajzai