Letti és a tejesbögre 7. rész - Mindenből kettő

 

Letti és Letícia a következő hetekben tökélyre fejlesztette a rendszert. Felosztották egymás közt az órákat, a birodalom kormányzását, a leckeírást, a barátnőket, az udvarhölgyeket, egyszóval mindent. Ment is szépen a dolog, mint meleg kés a vajban, amíg el nem érkezett Letti születésnapja.

A kislány minden évben nagyon várta ezt a napot, mert a nagymamája a születésnapján mindig elvitte őt a kedvenc cukrászdájába, és annyi sütit ettek, amennyi csak beléjük fért. Azért is volt ez nagyon különleges esemény, mert a nagyi nagyon-nagyon messze lakott tőlük, és csak ilyen kivételes alkalmakkor utazott Lettiékhez látogatóba.

Letti és Letícia megbeszélték, hogy Letti megy a nagyival a cukrászdába, Letícia pedig addig az udvarhölgyeivel gyakorolja a tavaszköszöntő ünnepség nyitótáncát, amelynek koreográfiáját Lettivel ketten dolgozták ki éjszakánként. Nagyon büszkék voltak magukra, de még az örökké elégedetlen nevelőnő is csak bólogatott, amikor Letícia bemutatta neki a munkájukat.

Letti és a nagymamája már elfogyasztották a gesztenyepürét, épp belekóstoltak a csokoládés trüffeltortába, amikor nagyi megkérdezte:

– Nem vagy szomjas, Letti? Kérsz esetleg tejet?

– Hmm, az nagyon jólesne! – nyögte Letti tortával teli szájjal.

Nagyi rendelt egy bögrével, majd amikor Letti az italt kortyolgatta, megkérdezte:

– Megvan még az a régi tejesbögréd? Az, amit tőlem kaptál, amikor megszülettél?

– Persze, nagyi! Az a kedvencem! De nem is tudtam, hogy olyan régi, csak arra emlékszem, hogy tőled van.

 

 

– Bizony régi, még annál is régibb! Azt a bögrét még a nagymamámtól kaptam, és nekem is a kedvencem volt. Na és te is eljutottál a másik oldalra?

Letti majdnem kiköpte a korty tejet, amit épp lenyelni készült.

– Te, te honnét tudod... , hogy át lehet menni…? – nyögte.

– Úgy, hogy én is átmentem, nem is egyszer. És az én nagymamám, a te ükmamád is átment, és így tovább. Minden nagymama átment, aztán amint lányunokája született, odaajándékozta neki a bögrét.

– És te, te mit találtál a másik világban? Mert én egy nagyon jó barátnőt, a királynőt, Letíciát! Bár eleinte egyáltalán nem kedveltem… És miért csak most mondod el ezt az egészet?

– Tudod, ehhez fel kellett nőnöd egy kicsit. Kétévesen mihez is kezdtél volna egy ilyen tudással?! Most, hogy már tízéves vagy, itt az ideje, hogy megismerd a bögre igazi jelentőségét. Reméltem, hogy már használtad az átjárót, és megismerkedtél a királynővel. De tudnod kell, ez az egész nemcsak arra való, hogy a bögre segítségével kijátsszátok a tanáraitokat, a nevelőiteket, az egész iskolát, sőt, még az anyukádat is.

Letti szóhoz sem jutott az ámulattól.

– Nagyi, és ezt... ezt tényleg, honnét tudod? Mi nem is…

– Ugyan, ugyan! Mondtam már, hogy én is ismerem az átjárást, és azzal együtt az összes trükköt – mosolyodott el nagyi. – Én is voltam tízéves, az én nevem is Letti, nekem is volt egy Letícia királynő barátnőm a másik oldalon. És ezzel így volt az én nagymamám is. Én is úgy gondoltam annak idején, milyen jó, hogy csak feleannyit kell tanulnom az iskolában, kétszer olyan jó eredményért!

Letti elkerekedett szemekkel bámult a nagymamájára.

– Mesélj! Tudod, pont ez van velünk is! Letíciával elfeleztük a feladatainkat, és működik a dolog. Csak arra kell figyelnünk, hogy pontosan szervezzük a váltásokat, és mindig átvegyük, hogy melyik barátnővel vagy szülővel mit beszéltünk. De az nem gond. Eddig még senki sem jött rá, hogy kettő van belőlünk!

– Látod, épp ez az! Én is így voltam vele, amíg a tizedik születésnapomon a nagymamám egy cukrászdában el nem mesélte az ő történetét. Figyelmeztetett, hogy az átjáró nem arra való, hogy az iskolában csak a fele tantárgyat tanuljam, hanem ellenkezőleg, hogy duplán tanuljak! Pontosabban, hogy tanuljak és tanítsak egyszerre. Mert addig rendben van, hogy felosztjuk az órákat meg a birodalmi feladatokat, de a hallottakat aztán át is kell adni egymásnak, tanítva egymást és tanulva egymástól. Bizony, így már nem tűnt olyan vidámnak a dolog, hiszen az rengeteg idő!

– Ez szörnyű! És mit csináltatok?

– Természetesem eszem ágában sem volt duplán tanulni. Majd pont én, aki sosem szerettem iskolába járni! Majd pont Letícia, aki csak parancsolni tudott! De mégis muszáj volt!

– Mért? Kiderült valami? Hiszen az lehetetlen!

– Nem, nem derül ki semmi. De az átjáró könnyen bezárulhat. Nem tudni, hogyan, de ha csak lógásra használják, bezárul. És akkor fuccs a királynő barátnőnek!

Letti csalódottan eltolta magától a trüffeltortát. Nem is szomorúságot, inkább dühöt érzett. Hiszen ez csalás! Ez csapda! Miért kellett őt ebbe belerángatni?

Ám a nagyi kezére tette a kezét, és rámosolygott.

– Tudom, nem te akartad! És mégis!

– És mégis mi? Mi a jó ebben? Valamennyire megszerettem a sulit, és tessék, máris duplán rám kényszerítik a tanulást! És nincs választásom! Ez nem jó, nagyon nem jó! Utálom! –dacosan eltolta a nagyi kezét.

Nagyi felsóhajtott.

– Most még utálod, de ez változni fog.

– Soha! – kiáltotta Letti szipogva, és kirohant a cukrászdából.

A felszolgálólány a következő finomsággal, a tejszínhabos piskótatekerccsel a kezében csak értetlenül nézett utána.

 

Folytatjuk...

 

Balla Margit

 

Szabó Zelmira rajzai