Olvasóival találkozott karácsony előtt a somorjai könyvtárban Balla Margit, A földönkívüli kislány című mesekönyv szerzője. Nimuke és Miki érdekes története a  első könyveként jelent meg.

Részleteket már korábban is olvashattatok belőle a lapunkban. Most Horváth Ildi csodás rajzaival kiegészülve jelent meg. Éppen csak elhagyta a nyomdát a kötet, amikor a gyerekek a könyvtárban már bele is lapozhattak.

 

     

 

     

 

Sok érdekeset kérdeztek aztán a szerzőtől. (Kiderült ugyanis, hogy közülük jó néhányan ugyancsak meseírók, sőt újságírók, riporterek akarnak lenni, amikor felnőnek.) Ügyes módon többek között azt is kiderítették, hogy Margit is az ő iskolájukban tanult meg írni (és persze olvasni!). A írónő végül egy részletet is felolvasott a meséből, és szeretettel dedikálta könyvét egykori iskolája mai növendékeinek.