Mesetár

 

Mi mindent ki nem gondolnak ezek a bohó falusi gyerekek. Amint meggyúrták hóbul az emberformát, azt mondta Rigó Bandi:

– Ragasszunk neki lengő szakállat kenderből.

Majd így szól Szijjártó Pista:

– Tegyünk a fejére papiroskoronát.

 

A pisze kis karácsonyfadísz álomittasan mocorgott. Zavarta a rengeteg fény, ami abban a pillanatban, hogy a doboz teteje felnyílt, zúdult be rá. Csak lassan jutott el a tudatáig, hogy elérkezett a pillanat, a várva várt.

 

– Mehettek – egyezett bele azonnal Tótágas. – Mindhárom próbán megálltátok a helyeteket, nem hiszem, hogy bármi bajotok történhetne a Sárkány-hegységben. Bár Beléndekkel jobb, ha vigyáztok! – tette hozzá.

– Ki az a Beléndek? – kérdezte Mátyás, mert neki nem lett volna ellenére egy jó kis csata.

 

Részlet a Bodzaszörp című könyvből

Mese a nagypapáról, aki mindig csak fúrt és faragott, és a nagymamáról, aki egész nap csak varrt és kötögetett, és aztán ennek meg is lett a következménye

‒ Ezek a gyerekek úgy másznak a fára, mintha egy fán születtek volna, és az ágai között nőttek volna fel ‒ jegyezte meg nagymama, miközben az uborkát hámozta a salátához, és az ablakból figyelte az iker fiúkat, akik a nagy tölgyfa ágain csimpaszkodtak a kertben.

 

Szeptember 22.

Megbeszéltük a Radóval, hogy naplót fogunk írni, és majd ha öregek leszünk, jót derülünk rajta. Ezt a szót, hogy derülünk, a Radótól gyűjtöttem. Az ő papája nyelvész. A mamája meg színésznő, és otthon mindig szerepeket tanul. Ezért nálunk az osztályban Radónak van a leggazdagabb szókincse. De én már sokat loptam belőle.

 

Dani vagyok. Takács Dani. Pozsonyi srác, tizenkét éves. Nem vagyok kockafej, se okostojás, de azért jól tanulok. Szeretem az állatokat, van egy hörcsögöm, Snuki és két aranyhalam: Rembrandt és Picasso. Rajtuk kívül ott vannak még a barátaim, na és persze a családom. Szörnyű gáz egy család vagyunk!

 

Egyszer volt, hol nem volt, a szemkápráztató szederbokron túl, még a gróf almáskertjén is túl, messzebb, mint a szomszéd falu kavicsbányája, de a világvégi tejfehér vízesésnél azért közelebb, élt egyszer két leány, Mimi és Momi.

 

Azon a télen igen erős fagyok jártak. Nem is volt kedve kiruccanni a jó meleg vackából még a kisegérnek sem. De hát a kötelesség az kötelesség. Gyűlésbe kellett menni. Ugyanis az egerek királyát egy szép napon, akarom mondani, egy gyászos napon, a lyuk szélén elérte a végzet.

 

És azt tudjátok, ki mentette meg a pozsonyi meséket? Elmeséljük! Igazából nem is csak a pozsonyi mesékről van szó, mert Rómer Flórisnak, akiről ez a mese szólni fog, az egész széles környék minden meséjéhez van valami köze.

 

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy hatalmas királyi vár. Ebben a hatalmas királyi várban élt egy szépséges királykisasszony, aki nemcsak szép volt, hanem végtelenül kedves és szerfölött ügyes is. Mindenki szerette, de különösen azért becsülték, mert gyönyörűségesen tudott muzsikálni.

4. oldal / 17