Mesetár
A világ tetején, málnalekvárfellegek és rózsaködök között lakott az Illatok és Hangok Őrzője. Arca, akár az aszalt alma, oly édes, és éppoly ráncos is. Mosolya színtiszta muzsika. Tarka kunyhója telis-tele volt fiókokkal, melyekben a rég elfeledett illatokat és hangokat tartotta.
Ostorcsattogás és kiabálás zaja törte meg a cirkusz porondján a próba megszokott hangjait. Nagy volt a sürgés-forgás, mindenki szorgalmasan gyakorolta a számát. De nem akármilyen cirkusz volt ám ez! Az összes artista nyúl volt. A zsonglőr, a légtornász, a kötéltáncos, az erőművész, de még a kígyóbűvölő is, aki a locsolócsővel gyakorolt.
Volt egyszer tizenkét gothami ember. Elmentek halászni. Egy részük bement a vízbe, a többiek meg a szárazon maradtak. Visszaútban megszólal az egyik:
‒ Veszedelmes dolog az ilyen halászat. Adja isten, hogy egyikünk se veszett volna oda!
Volt egyszer egy király, akinek a népét három nyavalya kezdte gyötörni, búskomorságtól szenvedett, gyorsan öregedett és nem születtek gyermekei. Ki is hirdette a király, hogy annak adja a fele királyságát, aki képes megszabadítani a népét ettől a sok csapástól. A csodadoktoroktól kezdve a válogatott cigánylegényekig mindenki próbálkozott a gyógyítással, de senki nem járt sikerrel.
Hol volt, hol nem volt, a üveghegyen túl, ahol a kincskereső vakond túr, élt egy egér, Ciceró. Nagy feltaláló volt Ciceró, éjszaka tudományos munkákon rágta át magát, nappal dolgozott. Volt neki egy becsavaró és kicsavaró foga, egy drótozó és foltozó, egy fűrészelő és egy szerelő foga. Arról volt híres, hogy ő találta fel a cinciklit.
Nyerges Mihály huszárt az ezredese levéllel Gyarmatra küldötte. A huszár átadta a levelet a bírónak. Látására sokan egybesereglettek a bíró házában. Mindenkinek volt katona fia vagy testvére, gondolta, hátha látta a huszár, vagy hallott róla.
Valaha régen a sündisznó volt az állatok vezére. Egyszer összehívta alattvalóit, s azt kérdezte tőlük: – Hogyan szeretnétek, legyen mindig éjjel és sötét, vagy legyen mindig nappal és világos?
Megfőtt az ebéd, aztán kihűlt, a Sárkánylány újra megmelegítette, aztán megint kihűlt, és Süsüke még mindig nem jött meg! A Sárkánylány először mérges lett, azután ideges, azután aggódott. Percenként kiküldte Süsüt a barlang elé, hogy figyeljen, meg jól nyissa ki a szemét.
Egyszer volt, hol nem volt, azelőtt, hogy minekutánna lett volna, de hogy, hogy nem, még ma is megvan egy falucska, abban egy házikó, azon egy ablakocska. Azon az ablakon szoktam én kinézni a nagyvilág veteményeskertjére.
Volt egyszer egy lyukas zokni. Új korában nem akárki lehetett, mert előkelő anyagból készült, és hetyke kék minták ékeskedtek rajta. De hát most már megöregedett. S mondom, volt rajta egy lyuk. Amolyan pöffeszkedő, cafrangos szegélyű. Bent laktak egy rozoga szekrény legrozogább fiókjának legalján.
10. oldal / 17