Mesetár
Nemrégiben Podolinban jártam, ahol Magyarország egyik legrégibb kolostora áll a sebes vizű Poprád mellett. Hajdanában sokat jártam ezen a tájon, az öreg kolostor iskolapadjait segítettem feketére koptatni. Nini, mintha semmi sem változott volna azóta, amióta itt jártam.
Rézner azt mondta, hogy nagy fülű vagyok, s ez nagyon rosszul esett, sőt nagyon fájt, mert először is egyáltalán nem vagyok nagy fülű, és hogyha nagy fülű vagyok is, nem tehetek róla, és különben is, ha valakinek nagy a füle, az sokkal jobban hall, mint a kis fülűek.
A Gyíktaréj nevű hegység úgy tornyosul a magasba a Szaurusz-szigetek kellős közepén, mint valami éktelen gyűrődés egy viszonylag sima takaróhuzaton. Éppen ezért nem meglepő, hogy akit a Gyíktaréj nyugati lábánál ér a reggel, arra a hegység rettentő árnyéka vetül, és majdnem délig kell várnia, mire végre megpillanthatja az ormok mögül előkandikáló napot.
Hol volt, hol nem volt, kilenc erdőn, kilenc folyón és kilenc hegyen túl volt egyszer egy ütött-kopott vár. Ebben a várban élt egy varázsló, akit Magamsemtudomnak hívtak. Széles a környéken teremtett lélek nem lakott, de Magamsemtudom nem vágyott senki társaságára. Egyszóval emberkerülő volt.
1758 májusában Mária Terézia sürgősen hívatta hű alattvalóját, Kempelen Farkast. Magyarország sóbányái nem hoztak akkora jövedelmet, amekkorát az udvar elvárt volna. A kamarai jelentések szerint egyre csökkent a bevétel a só eladásából.
Dorka óvatosan lelépett a hintólépcsőről a földre, és elfogadta Noel odanyújtott karját. Kissé furcsállotta, hogy Noel ennyire ünnepélyesen viselkedik, hiszen nem szoktak egymásba karolva közlekedni, de mivel Noel volt az idősebb, nem tiltakozott. Homályosan úgy érezte, unokabátyja pontosan tudja, mikor mit illik, és ráhagyatkozott erre a számára ismeretlen tudásra. Egyébként nem csupán a sejtelmei voltak homályosak.
A nagy kaland aprósüteménnyel indul
Pontosan a világ végén, egy centivel sem tovább volt egy hétvégi kastély, amelynek a hálótermében rettenetesen horkolt valaki. Ezt a műveletet olyan hangosan és olyan szorgalmasan végezte, hogy messze a környéken meg nem maradt senki emberfia. Épp ezért lepődött meg még maga a mesélő is, amikor hirtelen kinyílott az erkélyajtó, és belépett rajta egy leányzó. Először óvatosan körülnézett, mint aki titkos küldetésben jár, majd az ágyhoz lopakodott.
Hol volt, hol nem, ott, ahol az ős Duna lápmezőt vájt Magyarország szívének bal csücskében, ahol az erdőszéli tocsogókban mosakszik a pajkos napsugár, ahol a madarak kórusa vidáman fütyüli a tavaszébresztőt, élt egy fiatal gémpár.
Újságírók és másolók
Volt már rendes ruhája meg szobája és a cipőjébe sem kellett újságpapírt tömnie, de aminek a legjobban örült Petőfi Sándor, hogy munkája is volt már Pozsonyban. Záborszky újságmásoló műhelyében dolgozott, a Várlépcső mellett, a Dómmal szemben.
Reggelre minden fehér lett. Olyan szikrázó, ragyogó és illatos fehérség lepte be a tájat, hogy Mimi és Momi alig akartak hinni a szemüknek. Gyorsan kitárták piciny házuk ablakát, és mélyeket szippantottak a kristálytiszta levegőből.
3. oldal / 17