Kormos és Foltos, a két kiskecske kinn ugrált az udvaron. Végigfutottak a kerítés mellett oda és vissza egyszer, aztán még egyszer, aztán újra, aztán körben, aztán keresztben és kulcsban. Aztán Kormos kijelentette:
− Unatkozom!
Foltos kicsit gondolkodott, majd azt mondta:
− Egy kicsit én is, de mit csináljunk?
− Ugorjuk át a kerítést! – javasolta Kormos. − Már tudom is, hogyan! Először én felugrok a hátadra, átugrok a kerítésen, aztán te is átugrasz! − És már indult is. Nekirugaszkodott, felugrott Foltos hátára, onnan a palánk tetejére, s már a túloldalon is volt.
− Gyere! – kiáltott vissza a testvérének.
Foltos is nekirugaszkodott, ugrani akart, de hopp! Valami hiányzott az ugráshoz. A gida csak toporgott egy helyben.
− Gyere, Foltos, ugorj! Itt várlak! – kiáltozta Kormos a túloldalról.
− Nem tudok! Vissza kell jönnöd, hogy felugorhassak a hátadra, ahogy megbeszéltük!
− Ja, tényleg! – Kormos észbe kapott. – Várj, megyek!
De nem történt semmi. Foltos egy kis ideig még várt, aztán megkérdezte:
− Kormos, ott vagy? Miért nem jössz?
− Nem megy – hallatszott a kerítés túloldaláról. – Túl magas! Át kéne jönnöd, hogy visszaugorhassak érted!
Ekkor ért oda a kerítéshez Luca, a kecskemama.
− Hát veled meg mi történt? – nézett a nyugtalanul toporgó gidára. – A testvéredet hol hagytad?
− Itt vagyok, mami! – hangzott a túloldalról. – Nem tudok visszaugrani! Segíts!
− Jaj, édes kisgidám, menj el az ajtóhoz. Nyitva van, csak bökd meg az orrocskáddal, és már bent is vagy az udvarban!
− Megpróbálom! – kiáltott vissza Kormos.
Egy perc múlva már mind a két kiskecske a mamája körül ugrándozott.
− Jól van, gidáim, holnaptól pedig iskolába mentek, mert úgy látom, erősen rátok fér a tanulás! Meg aztán nem is fogtok tovább itthon unatkozni!
Balla Margit meséje
Kormos a Foltos, dve malé kozliatka poskakovali na dvore. Prebehli okolo plota raz, a potom ešte raz, bežali dokola, a potom krížom krážom. Kormos napokon vyhlásil:
„Nudím sa!“
Foltos sa zamyslel a povedal:
„Aj ja sa trochu nudím, ale čo by sme mohli robiť?”
„Preskočme cez plot!“ navrhol Kormos. „Už aj viem ako na to! Najprv ti ja vyskočím na chrbát, preskočím ponad plot, a potom preskočíš aj ty!“
Hneď sa aj rozbehol. Odrazil sa, vyskočil Foltosovi na chrbát, odtiaľ na vrch plota a zaraz bol na druhej strane.
„Poď!“ zavolal na svojho bračeka.
Foltos sa tiež odrazil, chcel vyskočiť, ale hop! Čosi mu k výskoku chýbalo. Kozliatko len postávalo na mieste.
„Poď, Foltos, skoč! Čakám ťa tu!“ vykrikoval spoza plota Kormos.
„Nemôžem! Musíš sa vrátiť, aby som ti mohol vyskočiť na chrbát, ako sme sa dohodli!“
„Aha, naozaj!“ spamätal sa Kormos. „Počkaj, idem!“
Ale nič sa nedialo. Foltos ešte chvíľku čakal, no potom sa spýtal:
„Kormos, si tam? Prečo nejdeš?“
„Nejde to!“ ozvalo sa z druhej strany plota. „Je privysoký. Mal by si sem prísť, aby som po teba mohol preskočiť!“
V tom za nimi prišla mamička kozička Luca.
„Čo sa ti stalo?“ pozrela znepokojene na kozliatko. „Kde si nechal bračeka?“
„Tu som, mami!“ ozvalo sa spoza plota. „Neviem preskočiť naspäť! Pomôž mi!“
„Kozliatko moje drahé, choď k bránke. Je otvorená, len do nej štuchni noštekom a hneď budeš späť vo dvore!“
„Skúsim to!“ zakričal Kormos.
O chvíľu už obe kozliatka poskakovali okolo mamičky.
„Dobre, kozliatka moje, od zajtra pôjdete do školy. Zdá sa mi, že je najvyšší čas, aby ste sa začali učiť. A tiež sa už doma nebudete nudiť!“
Fordította Cselényi Fodor Olívia
Balázsy Géza rajza