Nagyvárosi mesék
A túra hátralévő részében az osztályfőnök szorosan Misi és Peti nyomában maradt, hogy ha Misi mégis rosszul lenne az eséstől, azonnal intézkedhessen. Szerencsére Misit kemény fából faragták, így az elővigyázatosság felesleges volt.
December tizenharmadika, Luca napja köztudott, hogy különleges nap. Ekkor kezdik faragni a lucaszéket, amelyről az éjféli misén meg lehet látni a boszorkányok.
Misi alvajáróként téblábolt egész vasárnap a lakásban. Előző nap még minden olyan egyértelmű volt, olyan tiszta és érthető. Tudta, értette, mi történik körülötte, és miért.
Szombaton reggel Misi a gyertyaöntés fortélyait tanulmányozta az interneten. Eldöntötte, hogy elmegy a művelődési ház adventi programjára, és nagyon izgult.
Tanítás után Misi elgondolkodva bandukolt hazafelé az iskolából. A lámpákat épp felkapcsolták, a sarki bolt ajtaján besétált egy varjú, a parkoló autók koszos hátsó szélvédőjét meg valaki mosolygó fejekkel rajzolta tele, de Misi mindebből semmit sem vett észre.
Az egyik délután Misi a karácsonyi vásár forgatagát figyelte, persze biztonságos távolságból. Egy szobor talapzatának támaszkodott, szemben a térrel. A szoborral együtt nézték az embereket, ahogy jönnek-mennek a faházikók körül a fénybe borult fák alatt.
Misi már nagyon várta az őszt, és nemcsak a sapka miatt, ami a hidegre forduló napokban eltakarja majd a világító vörös haját. Az őszi óraátállítás óta délutánonként, ahogy kilépett az iskolából, már sötétedett, és a párás, ködös, esőszitálós időben még az unalomig ismert utcák is izgalmas helyszínekké váltak.
Misi reggel iskolába ment. Ha valaki megkérdezte volna tőle, elmondta volna, hogy ő igazából szeret iskolába járni, de sokkal jobban szeretne láthatatlan lenni. Vagy legalább egy kicsit kevésbé látható, nem ennyire feltűnő.
Hol volt, hol nem volt, ott, ahol a nagy folyó ezüst kígyóként tekereg a három hegy lábánál, épült egy város. Nem egy nap alatt persze, hiszen Rómát sem egy nap alatt építették.