Természetkalendárium
Beköszöntött az ősz és vele a hűvösebb idő. A hideg reggeleken igyekszünk összehúzni magunkat olyan kicsire, amilyenre csak lehet, hátha úgy nem fázunk. Kinek sikerül, kinek nem. Az itt következő összeállításban néhány olyan apró állatról szólunk, aminek sikerült egészen picinek maradnia, bár valószínűleg nem a hideg miatt. Lássuk hát a legkisebbeket!
Rengeteg állat él a földön, rengeteg faj képviselője nyüzsög körülöttünk, még ha a nem is látjuk, nem is vesszük észre őket mindig. Egy a hálóját szövögető pókot például bármikor felfedezhetünk akár otthon a szobánk sarkában.
Ki ne ismerné a kacsát, a baromfiudvarnak ezt a kedvesen totyogó szárnyasát! A házi kacsa vadon élő rokona a vadkacsa, ezt is mindenki tudja. De azt vajon tudtad-e, hogy a vadkacsa neve valójában tőkés réce, és számtalan, érdekesebbnél érdekesebb rokona él szerte a világban?
Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? A választ nem tudjuk, a falusi udvarban kotkodácsoló, magot csipegető, rovarokat keresgélő szárnyast viszont jól ismerjük. Sőt szeretjük a tojásával együtt! Ha nem lennének tyúkok, nem ehetnénk rántott csirkét, tükörtojást és még piskótatekercset sem. Tyúkok nélkül ugyan el lehet képzelni a világot, de nem érdemes. Vannak a világban azonban olyan tyúkok is, amik hírből sem ismerik a falusi udvarokat, szabadon élnek, mint a madár.
Szoktuk mondani , hogy valaki szamár, vén szamár. Nem hízelgő jelző ez, annyi bizonyos, bárkire is mondjuk. De tényleg együgyű állat a szamár? Távolról sem! A házi szamár sem ostoba, hát még a vadon élő rokonai! Azok aztán nem ijednek meg akármitől, képesek szembeszállni még a farkasokkal is! Híresek szelíd természetükről és nagy erejükről. Igaz a mondás, miszerint ha ló nincs, a szamár is jó. De még milyen jó!
A ló nagyon érzékeny háziállat. Szorosan kötődik a gazdájához, akárcsak a kutya. Ló és lovasa szinte egy lényt alkotnak. Nem csoda, hiszen a ló sok millió év óta segíti és szolgálja az embert hátasként, igavonóként, kocsit húzva. Nehéz elképzelni, hogy ez a csodás és szuperérzékeny négylábú, amely annyi törődést és gondoskodást igényel, megél az ember, istálló, nyereg, patkó és lódoktor nélkül a vadonban. Pedig megél, nem is akárhogy!
Vidám és kedves állat a kecske. Kíváncsi természetével, tanulékonyságával, no meg erős egyéniségével gazdájának – hasonlóan, mint a kutya – még társa is lehet, persze csak ha az jól bánik vele. Nagyon régóta él együtt az emberrel, az egyik legkorábban háziasított állat, tejét, húsát, bőrét hasznosítják. Az ókori görögök szent állatnak tartották, szerepel a görög, a perzsa, a germán mitológiában. S vajon manapság? Manapság merre, hol élnek még kecskék, hol vannak a házi kecskének rokonai?
Szerencsét hoz vajon az újévi malac? Sokak szerint igen, ezért tartják úgy, hogy újév napján disznóhúst kell enni, a disznó ugyanis összetúrja a szerencsét (szemben a baromfival, ami meg, ugye, szétkaparja). A sertéshúsból sokféle ízletes étel készülhet persze az év többi napján is. A disznóbőrből táska, jóféle lábbeli, ruha lehet. Egyszóval húsáért és bőréért tartjuk a házi sertést. De mi van a vadon élő rokonaival?
Manapság sokan leginkább csak a tányérjukon látnak ludat. Például Márton-napkor, mert ugye a szólás szerint aki ezen a napon libát nem eszik, egész évben éhezik. Újabban faluhelyen is egyre kevesebb háznál tartanak libát, korábban hangosak voltak az udvarok a gágogásuktól.
A kutya az ember legjobb barátja, ezt te is tudod. Őrzi a házat, tereli a nyájat, vigyázza az álmunkat, segít, ahol tud. A család kedvence, gyakran szinte már családtag. De nem mindegyik.
1. oldal / 14