Mesetár
Már harmadik napja egyedül ebédelek. Legalább senki nem ellenőrzi, hogy eszem-e a levest. Pedig most eszem, megeszem, egész jó. Dédi telefonon hív, később megy csak a szokásos gyógykezelésre, mert ma van a szállodánk előtt az infanteristatalálkozó, és azt nem szabad kihagynunk.
Hóvirágok
Egy szegény asszony azt mondta egyszer a legkisebb fiának:
– Gyere, bújócskázzunk a Hami erdőben!
A kisfiú boldogan ment vele. Mikor az erdőbe értek, kérte az anyját:
– Hadd bújjak el én előbb!
Ábril úr praliné- és parféboltja csodálatos cukrászda volt. Ahogy a neve is elárulja, elsősorban pralinékat és parfékat forgalmazott – mindegyiket Ábril úr készítette a saját kezével, néha a lábával, amikor a vásárlói igény sürgős édességgyártást kívánt. A sürgős édességgyártás márpedig gyakran szükségeltetett, hiszen Ábril úr cukrászdájában készültek a leghíresebb és legfinomabb sütemények.
A tavaszi szél
Az erdőben áll egy bokor. Tavasszal bolyhos kis barkák nőnek rajta. Jött egyszer egy bolondos szellő, körbekerülte a bokrot, megcsiklandozta a barkákat, azok meg nevettek, kacagtak. Akkor a szellő gondolt egyet, és a hátára kapta a legkerekebbet.
Részlet a Tündérnaptár (Panka és Csiribí 4.) című könyvből
Régóta tartott már a tél. Csiribí, az erdei tündérfiú kicsit rá is unt már a szánkózásra, korcsolyázásra, hógolyózásra.
– Mit lehet csinálni februárban? – töprengett, miközben a barátnője, Panka tölgyfa házában ücsörgött a kandalló előtt. – Megvan! Hiszen ilyenkor szokás farsangi mulatságot rendezni! Figyelj, Panka! Meghívjuk az összes barátunkat egy nagy álarcosbálra!
– Küldjünk mindenkinek meghívót! – javasolta Panka.
A zsidó kalendárium szerint 5522. tirsi hónap hetedik napján (azaz 1762. szeptember 25-én) a Schreiber szülőknek kisfiuk született.
Csikóca figyelni szeretett a legjobban, szemügyre venni mindent, ami a vízi világban történik. Fényes szemei, akár a csillagok. Egyik szemében magadat, a másikban – amelyet minden irányban forgatott – a tovaáramló vízi mindenséget láthattad.
Részlet a Színország lovagja című könyvből
Színország legnagyobb tavában, melyet kissé túlzóan Olajzöld-tengernek neveztek, volt egy lakatlan sziget. Azazhogy nem is volt igazán lakatlan, ugyanis ott éldegélt Vérvörös Lajos, az óriás. Mérhetetlenül gazdag óriás volt ez a Lajos. Aranytól tündöklő palotában lakott, kincseskamrájának polcai roskadoztak a sok gyémánttól. Éppen ezért élt a szigeten. Az emberek közt egyvégtében attól rettegett, hogy meglopják.
Kabátmeskete
Ma színházban voltunk. A kabátunkat beakasztottuk a ruhatárba. Végre ők is szórakozhattak. Az én kabátom egy piros dzsekivel barátkozott össze, aki elmondta, hogy utálja a mosógépet, a fröcskölő autóbuszokat és a hóesést. Legszívesebben folyton ruhatárban lógna, hiszen ott annyi érdekes ruhadarabbal megismerkedhet. Az én kabátom rólam mesélt. A piros dzseki irigykedve hallgatta. Mire vége lett az előadásnak, jól kibeszélgették magukat.
– Hékás, figyelj a lábad elé! Amúgy helyben is volnánk.
Zalán kikukucskált Székláb mögül. Egy nagyobbacska tó partján álltak.
– És mit fogunk itt csinálni? – érdeklődött. Sehol nem látott csónakot vagy hasonlót, amivel akár átkelhetnének, sem épületet, egyáltalán semmi olyasmit, amivel akármit is kezdeni lehetne.
1. oldal / 17