Mesetár
Már harmadik napja egyedül ebédelek. Legalább senki nem ellenőrzi, hogy eszem-e a levest. Pedig most eszem, megeszem, egész jó. Dédi telefonon hív, később megy csak a szokásos gyógykezelésre, mert ma van a szállodánk előtt az infanteristatalálkozó, és azt nem szabad kihagynunk. Ismerem ezt a szót, azt jelenti, valaki felnőtt létére gyerekesen viselkedik. Pont, mint Irma. Na ne, nem bírok elviselni még több dédit! De ezt már csak magamban gondoltam.
Hóvirágok
Egy szegény asszony azt mondta egyszer a legkisebb fiának:
– Gyere, bújócskázzunk a Hami erdőben!
A kisfiú boldogan ment vele. Mikor az erdőbe értek, kérte az anyját:
– Hadd bújjak el én előbb!
Ábril úr praliné- és parféboltja csodálatos cukrászda volt. Ahogy a neve is elárulja, elsősorban pralinékat és parfékat forgalmazott – mindegyiket Ábril úr készítette a saját kezével, néha a lábával, amikor a vásárlói igény sürgős édességgyártást kívánt. A sürgős édességgyártás márpedig gyakran szükségeltetett, hiszen Ábril úr cukrászdájában készültek a leghíresebb és legfinomabb sütemények.
A tavaszi szél
Az erdőben áll egy bokor. Tavasszal bolyhos kis barkák nőnek rajta. Jött egyszer egy bolondos szellő, körbekerülte a bokrot, megcsiklandozta a barkákat, azok meg nevettek, kacagtak. Akkor a szellő gondolt egyet, és a hátára kapta a legkerekebbet.
Részlet a Tündérnaptár (Panka és Csiribí 4.) című könyvből
Régóta tartott már a tél. Csiribí, az erdei tündérfiú kicsit rá is unt már a szánkózásra, korcsolyázásra, hógolyózásra.
– Mit lehet csinálni februárban? – töprengett, miközben a barátnője, Panka tölgyfa házában ücsörgött a kandalló előtt. – Megvan! Hiszen ilyenkor szokás farsangi mulatságot rendezni! Figyelj, Panka! Meghívjuk az összes barátunkat egy nagy álarcosbálra!
– Küldjünk mindenkinek meghívót! – javasolta Panka.
A zsidó kalendárium szerint 5522. tirsi hónap hetedik napján (azaz 1762. szeptember 25-én) a Schreiber szülőknek kisfiuk született.
Csikóca figyelni szeretett a legjobban, szemügyre venni mindent, ami a vízi világban történik. Fényes szemei, akár a csillagok. Egyik szemében magadat, a másikban – amelyet minden irányban forgatott – a tovaáramló vízi mindenséget láthattad.
Részlet a Színország lovagja című könyvből
Színország legnagyobb tavában, melyet kissé túlzóan Olajzöld-tengernek neveztek, volt egy lakatlan sziget. Azazhogy nem is volt igazán lakatlan, ugyanis ott éldegélt Vérvörös Lajos, az óriás. Mérhetetlenül gazdag óriás volt ez a Lajos. Aranytól tündöklő palotában lakott, kincseskamrájának polcai roskadoztak a sok gyémánttól. Éppen ezért élt a szigeten. Az emberek közt egyvégtében attól rettegett, hogy meglopják.
Kabátmeskete
Ma színházban voltunk. A kabátunkat beakasztottuk a ruhatárba. Végre ők is szórakozhattak. Az én kabátom egy piros dzsekivel barátkozott össze, aki elmondta, hogy utálja a mosógépet, a fröcskölő autóbuszokat és a hóesést. Legszívesebben folyton ruhatárban lógna, hiszen ott annyi érdekes ruhadarabbal megismerkedhet. Az én kabátom rólam mesélt. A piros dzseki irigykedve hallgatta. Mire vége lett az előadásnak, jól kibeszélgették magukat.
– Hékás, figyelj a lábad elé! Amúgy helyben is volnánk.
Zalán kikukucskált Székláb mögül. Egy nagyobbacska tó partján álltak.
– És mit fogunk itt csinálni? – érdeklődött. Sehol nem látott csónakot vagy hasonlót, amivel akár átkelhetnének, sem épületet, egyáltalán semmi olyasmit, amivel akármit is kezdeni lehetne.
1. oldal / 17