Meskete / Rozprávka
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg ház. A város szélén állt szemben a buszgarázzsal, ahol éjszakánként a városi buszok pihentek. A ház kiskertjében néhány gyümölcsfa és egy fészer, benn a házban pedig egy idős néni várta a kályha mellett, hogy elolvadjon végre a februári hó, és jöjjön a langyos tavaszi meleg. A fészerben két egérke húzta meg magát, s mivel élelmük már fogytán volt, a hideget meg nehezen viselték, ők is a meleg napok után vágyakoztak.
Volt egyszer egy város, ahol rengetegen laktak. Lakott benne egy macska is. Ez a macska hatalmas termetű és nagyon izmos volt. Látszott rajta, hogy nem ijed meg a saját árnyékától. Egyedül tengette a napjait, nem volt szüksége társaságra. Ám jött a tél, és vele a hideg, a sár meg a hó. A pincelejáró, ahol nyáron lakott, hamar lakhatatlanná vált, így új hely után kellett néznie. Felkerekedett hát, és elindult bele a fagyos éjszakába. Egyszer csak egy nagy, sötét épület előtt találta magát. A bejárata csukva volt, de a hátsó oldalon talált egy nyitva felejtett szellőzőnyílást. Be is surrant rajta azonnal.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon nagy város. Annak a nagyvárosnak a közepén, jó forgalmas helyen, hogy sokan lássák és megcsodálhassák, volt egy park, a park közepén pedig egy szép juharfa állt. A park többi fája örökzöld volt, csupa tuja meg fenyő, egyedül a juhar pompázott őszi színekben egész októberben.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy játszótér. Délutánonként visszhangzott a nevetéstől és visongástól, a sok színes játék, hinta mind tele volt gyerekkel. Sötétedéskor aztán kiürült a tér, a szülők lassan hazaterelgették a csemetéiket, és elcsendesült a környék. A házak ablakai jó éjt kacsintottak a játszóra, s a lakók álomba merültek.
Hol volt, hol nem volt, szemben a buszgarázzsal, épp a panelház tövében, volt egy terebélyes rózsabokor. Az alatt a bokor alatt élt békében és boldogságban egy süncsalád. Éjszakánként körbejárták a környéket élelem után kutatva, nappal meg békésen szunyókáltak egymás hegyén-hátán a vackukban. Így ment volna ez, míg világ a világ, ha egyszer nem gondol egyet a városi kertész, és meg nem metszi a szép bokrot. De bizony megmetszette, az ágait megritkította, levagdosta, és a bokron ezután keresztülfújt a szél, áztatta az eső aljában a sünök vackát.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, abban egy utca, annak a végén egy park, a park sarkában meg egy nagyra nőtt bukszusbokor. Ebben a bokorban laktak a verebek.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy folyó. Annak a nagy folyónak a partján pont Szent Iván éjszakája előtt, alkonyatkor a nádasban álldogált egy szürke gém. A hegyek mögött lebukó napot figyelte a túlparton.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyest. Az egyik hajnalon az éjszakai vadászat után még nem volt kedve visszabújni a vackába, hanem elsétált a kedvenc sziklájához, és egy kiadós nyújtózással köszöntötte a májusi napfelkeltét. Ahogy ott üldögélt és gyönyörködött a kilátásban, egyszer csak neszezést hallott a háta mögött.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kanyargós folyó szép magas, homokos partfallal. Ebben a partfalban, a fűcsomók közt az éles szemű kiránduló üregeket vehetett volna észre, ha járt volna arra éles szemű kiránduló, de ilyen arrafelé nem járt.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiscsikó. Tavasszal, ahogy megnőtt a fű, ez a kiscsikó egész nap kinn futkározott a többi csikóval együtt a legelőn a lóanyukák körül. Élvezte a friss szellőt, ahogy a sörényét kócolta, a zöld füvet, amiből nagyokat harapdált, és estig jól megtöltötte vele a bendőjét.
1. oldal / 6