Meskete / Rozprávka
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy romos ház, körülötte hatalmas kert, a mögött meg egy elhagyatott autójavító-telep egy agg kutyával. A kertben birkák legelésztek, kilenc birka és egy kos.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg ház. A város szélén állt szemben a buszgarázzsal, ahol éjszakánként a városi buszok pihentek. A ház kiskertjében néhány gyümölcsfa és egy fészer, benn a házban pedig egy idős néni várta a kályha mellett, hogy elolvadjon végre a februári hó, és jöjjön a langyos tavaszi meleg. A fészerben két egérke húzta meg magát, s mivel élelmük már fogytán volt, a hideget meg nehezen viselték, ők is a meleg napok után vágyakoztak.
Volt egyszer egy város, ahol rengetegen laktak. Lakott benne egy macska is. Ez a macska hatalmas termetű és nagyon izmos volt. Látszott rajta, hogy nem ijed meg a saját árnyékától. Egyedül tengette a napjait, nem volt szüksége társaságra. Ám jött a tél, és vele a hideg, a sár meg a hó. A pincelejáró, ahol nyáron lakott, hamar lakhatatlanná vált, így új hely után kellett néznie. Felkerekedett hát, és elindult bele a fagyos éjszakába. Egyszer csak egy nagy, sötét épület előtt találta magát. A bejárata csukva volt, de a hátsó oldalon talált egy nyitva felejtett szellőzőnyílást. Be is surrant rajta azonnal.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon nagy város. Annak a nagyvárosnak a közepén, jó forgalmas helyen, hogy sokan lássák és megcsodálhassák, volt egy park, a park közepén pedig egy szép juharfa állt. A park többi fája örökzöld volt, csupa tuja meg fenyő, egyedül a juhar pompázott őszi színekben egész októberben.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy játszótér. Délutánonként visszhangzott a nevetéstől és visongástól, a sok színes játék, hinta mind tele volt gyerekkel. Sötétedéskor aztán kiürült a tér, a szülők lassan hazaterelgették a csemetéiket, és elcsendesült a környék. A házak ablakai jó éjt kacsintottak a játszóra, s a lakók álomba merültek.
Hol volt, hol nem volt, szemben a buszgarázzsal, épp a panelház tövében, volt egy terebélyes rózsabokor. Az alatt a bokor alatt élt békében és boldogságban egy süncsalád. Éjszakánként körbejárták a környéket élelem után kutatva, nappal meg békésen szunyókáltak egymás hegyén-hátán a vackukban. Így ment volna ez, míg világ a világ, ha egyszer nem gondol egyet a városi kertész, és meg nem metszi a szép bokrot. De bizony megmetszette, az ágait megritkította, levagdosta, és a bokron ezután keresztülfújt a szél, áztatta az eső aljában a sünök vackát.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, abban egy utca, annak a végén egy park, a park sarkában meg egy nagyra nőtt bukszusbokor. Ebben a bokorban laktak a verebek.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy folyó. Annak a nagy folyónak a partján pont Szent Iván éjszakája előtt, alkonyatkor a nádasban álldogált egy szürke gém. A hegyek mögött lebukó napot figyelte a túlparton.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyest. Az egyik hajnalon az éjszakai vadászat után még nem volt kedve visszabújni a vackába, hanem elsétált a kedvenc sziklájához, és egy kiadós nyújtózással köszöntötte a májusi napfelkeltét. Ahogy ott üldögélt és gyönyörködött a kilátásban, egyszer csak neszezést hallott a háta mögött.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kanyargós folyó szép magas, homokos partfallal. Ebben a partfalban, a fűcsomók közt az éles szemű kiránduló üregeket vehetett volna észre, ha járt volna arra éles szemű kiránduló, de ilyen arrafelé nem járt.
1. oldal / 6