Meskete
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kanyargós folyó szép magas, homokos partfallal. Ebben a partfalban, a fűcsomók közt az éles szemű kiránduló üregeket vehetett volna észre, ha járt volna arra éles szemű kiránduló, de ilyen arrafelé nem járt.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiscsikó. Tavasszal, ahogy megnőtt a fű, ez a kiscsikó egész nap kinn futkározott a többi csikóval együtt a legelőn a lóanyukák körül. Élvezte a friss szellőt, ahogy a sörényét kócolta, a zöld füvet, amiből nagyokat harapdált, és estig jól megtöltötte vele a bendőjét.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis szőlőskert. Ebben a kertben őrizte egy ribizlibokor, három barackfa és néhány öreg szőlőtőke téli álmát egy öreg, szakadt madárijesztő. A madarak már jól ismerték őt, tudták, hogy sohasem bántja a tollasokat, valójában ártalmatlan. Egyedül akkor félelmetes, amikor a kopott ingujját tépi a jeges téli szél, ám télen ők amúgy sem repültek arra.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy takaros udvar, azon egy csinos ház, a házban pedig egy gyönyörűszép cirmos macska. Újév reggelén, ahogy minden reggel, a macska ébredt elsőnek. Nyújtózott egy nagyot, s felugrott az ágyra.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fenyőfa. Ezüstfenyő volt, egy udvarban nőtt a kerítés mellett, a felső ágai kilógtak az utcára, épp a buszmegálló fölé. A nyáron történt, hogy az ágai közé beköltözött egy kíváncsi szarkapár. Azért választották ezt a fát, mert kiváló rálátás nyílt róla a buszmegállóra meg az udvarra, és így mindig volt mit nézniük.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kis mormota itt a hegyoldalban, az erdő fölött, a havasi legelőn. Egy barátságos kis üregben lakott a többi mormotával együtt. Reggelente amint felkelt, nyújtózott egy nagyot, kibújt az üregből, beleszagolt a friss, illatos levegőbe, aztán meglátogatta a szomszédait. Naphosszat együtt sétálgatott velük a legelőn, beszélgettek, eszegettek, majd ahogy a nap lement, hazamentek aludni.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy királykisasszony. Egy aprócska házban lakott az utca végén, és azon törte a fejét, vajon számos kérője közül kinek nyújtsa a kezét, kihez menjen férjhez. Apja, a bölcs király és anyja, a jó királyné ugyanis rábízták ezt a nehéz döntést.
Könnyű szél fújt a nádasban reggel, amikor récemama keltegetni kezdte a fiókáit.
− Ébresztő, kismadaraim, ébresztő, ideje nyugalmasabb helyet keresni, mindjárt jönnek a fürdőzők! Itt egy perc nyugtunk sem lenne tőlük egész nap.
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy sudár, szép szál erdei fenyő a messzi magas hegyekben. Egy hatalmas szikla peremére sodorta a szél még magkorában. Ott megkapaszkodott, és a kevéske földből meg az esővízből táplálkozva erős fává növekedett.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy öregember. A falu szélén lakott egy kis házban. Nem volt az a ház se nagyon szép, se nagyon díszes, pedig az öreg híres fazekasmester volt. Messze földön senki olyan szép csuprokat meg fazekakat nem tudott készíteni, mint ő.
1. oldal / 5