Szeder kutya ma vidáman ébredt. Ahogy beleásított a kelő nap sugaraiba, csak úgy táncoltak pofáján a kis fekete foltok.
− Ma van a szülinapom! − kiáltotta oda a farakás tetején nyújtózkodó Józsi macskának.
− Na ne mondd! Nem is tudtam, hogy a kutyáknak is van szülinapjuk. Az nemcsak az embereknek lehet?
− Jaj, dehogy! A kutyák is megszületnek valamikor! És az a nap aztán minden évben a szülinapjuk!
Józsi macska elgondolkodott.
− Értem − nyávogta aztán. − Viszont ha a kutyáknak is van, akkor a macskáknak is lehet, nem? Nekem is. De én nem emlékszem, mikor születtem. Akkor honnan tudom, mikor van a szülinapom?
− Meg kell kérdeznünk valakit! – vakkantotta Szeder.
– Kérdezzük meg Mélát, ő a legnagyobb az udvarban, biztosan tudja! – És Józsi macska már szaladt is az istállók felé. Nyomában a kutya.
Mélát hamar megtalálták az istállóban, hiszen ő volt a legnagyobb a tehenek között. Éppen a reggeli szénáját eszegette a jászolból. Szeder kutya és Józsi macska előadták neki a gondjukat.
Méla tehén egy darabig mélázott, és már tudta is a megoldást.
− Legyen ma, és akkor együtt ünnepelhettek!
Szeder és Józsi nagyon megörültek.
− Legyen! Legyen! – bólogattak.
− És mit szeretnétek a születésnapotokra? – kérdezte tőlük Méla.
− Hogy mindenki velünk ünnepeljen! – nyávogta a macska.
− Legyen! Pattanjatok fel a hátamra!
Szeder és Józsi felugrott Méla hátára, és a tehén körbesétált velük az udvarban, hogy mindenkinek elmondhassák, ma van a szülinapjuk. Az udvar népe vidáman kurjantgatott, kotkodált, hápogott, gágogott, bőgött, bégetett, mekegett, és minden jókat kívánt az ünnepelteknek. Azok meg boldogan feszítettek fenn a tehén hátán.
Balla Margit meséje
Sučka Černica sa dnes zobudila v dobrej nálade. Keď zívala do lúčov svitajúceho slnka, malé čierne škvrny na papuľke jej tancovali od radosti.
„Dnes mám narodeniny!“ zavolala na kocúra Joža, ktorý sa práve naťahoval na stohu dreva.
„Ale nevrav! Nevedel som, že aj psy majú narodeniny. Nemajú ich len ľudia?“
„Ale kdeže! Veď aj psy sa raz narodia! A v ten deň majú potom každý rok narodeniny.
Kocúr Jožo sa zamyslel.
„Chápem,“ zamňaučal nato. „Ale ak ich majú psy, môžu ich mať aj mačky, všakže? Aj ja. Ale nepamätám sa, kedy som sa narodil. Tak ako zistím, kedy mám narodeniny?“
„Musíme sa niekoho opýtať!“ zaštekala Černica.
„Spýtajme sa Dumajky. Ona je predsa najväčšia na celom dvore. Určite to bude vedieť.“ Kocúr Jožo sa zaraz rozbehol k maštaliam. Sučka mu bola v pätách.
Dumajku v maštali zbadali hneď, veď bola zo všetkých kráv najväčšia. Práve si na raňajky ujedala z jasieľ seno. Sučka Černica a kocúr Jožo jej vyrozprávali svoje trápenie. Krava Dumajka chvíľu dumala, a hneď aj našla riešenie.
„Nech sú dnes, a tak budete oslavovať spoločne!
Černica a Jožo sa veľmi potešili.
„Áno! Nech je tak!“ prikyvovali.
„A čo by ste si priali na narodeniny?“ spýtala sa ich Dumajka.
„Aby ich s nami všetci oslávili!“ mňaukal kocúr.
„Dobre teda! Vyskočte mi obaja na chrbát!“
Černica a Jožo vyskočili Dumajke na chrbát, a krava sa s nimi prešla po celom dvore, aby mohli každému povedať, že majú narodeniny. Zvieratká na dvore veselo vykrikovali, kotkodákali, tákali, gágali, bľačali, bečali, mečali, a želali oslávencom všetko dobré. A tí si šťastne trónili vysoko na chrbte kravy.
Fordította Cselényi Fodor Olívia
Balázsy Géza rajza