László királynak nem volt fiúgyermeke, ezért unokaöccseit, Géza király két fiát vette maga mellé, Kálmánt és Álmost. Az idősebbik fiút, Kálmánt papnak szánta s gondosan neveltette. Kálmán folyvást olvasott, tanult. A fiatalabbik, Álmos a vadászatban, kalandozásban jeleskedett. Daliás termetű, harcias férfi volt, s abban bízott, hogy őt választják királlyá. Mégis Kálmán lett a király, és csakhamar bebizonyította, hogy trónra termett. Esze és nagy műveltsége miatt a nép el is nevezte őt Könyves Kálmánnak.
Könyves Kálmán király
Amikor Kálmánt királlyá koronázták, öccse, Álmos herceg megsértődött, és vitézeivel elhagyta a királyi udvart. Kálmánnak ezután sok gondja-baja volt öccsével, de főleg azért, mert az udvari cselszövők egymás ellen uszították a testvéreket. Megtörtént, hogy mindketten sereget gyűjtöttek, és egymás ellen vonultak harcba. Aztán kibékültek, s megint küzdöttek. Álmos mindenáron király akart lenni, s újra és újra fellázadt bátyja ellen. Az állandó viszálykodás sok energiát felemésztett és elszívott a királytól. Végül Kálmán király elveszítette a türelmét, Álmos herceget elfogatta, kisfiával, Bélával s más főurakkal együtt megvakíttatta. Így tette alkalmatlanná Álmost arra, hogy valaha is király lehessen belőle.
Mindezekkel együtt az utókor nagy királyként emlékezik vissza Könyves Kálmánra. Sok jó törvényt hozott, elődje, László király szigorú rendelkezéseit megenyhítette. Az ő híres rendelkezése az is, hogy boszorkányok márpedig nincsenek, ezért nem üldözhetők és törvény elé sem vihetők a boszorkánysággal megvádolt asszonyok. Nem is voltak akkoriban boszorkányperek, csak jóval később Magyarországon. De nemcsak a törvénykezésben alkotott jelentőset Könyves Kálmán, hadvezérként is sikeres volt. Meghódította és uralma alá fogta a szomszédos Horvátországot és az Adriai-tenger partján hosszan elnyúló Dalmáciát. Ezentúl Kálmán és utódai nemcsak Magyarország, hanem Dalmácia és Horvátország királyainak is címezték magukat.
Álmos megvakított Béla fiából később mégis király lett. Róla szól az alábbi monda, amely Eperjes város keletkezését beszéli el.
Eperjes
Történt egyszer, hogy Vak Béla király Felső-Magyarországra látgatott. Az udvari emberek még sohasem jártak azon a vidéken, hát eltévedtek a sűrű rengetegben. Szaladgáltak erre is, arra is, kiáltoztak mindenfelé, de hiába, csak nem találtak sem utat, sem ösvényt. Ezalatt a király erősen megszomjazott. Szólt a szolgáknak, hogy keressenek forrást az erdőben. Futott a szolganép mindenfelé, de hiába; ugyan hol találtak volna vizet abban a rengeteg erdőségben? A király pedig letelepedett egy tisztáson, és mind csak várta, hogy hozzák a vizet. Ahogy ott várakozott, egyszerre finom eperillatot érzett. Tapogatni kezdett, s hát körös-körül ízletes földi epret talált. A friss gyümölcs annyira megenyhítette a szomjúságát, hogy már a vizet sem kívánta. Az udvariak nemsokára megtaláltátk a kivezető utat, és a király kíséretével együtt egy faluba érkezett. Ott mindjárt parancsot adott: azon a helyen, ahol az epret találta, az erdőt irtsák ki, s arra a helyre építsenek egy nagy várost. Teljesítették a király parancsát, a nagy várost felépítették, és Vak Béla király látogatásának az emlékére Eperjesnek nevezték el.
Tudtad?
A régi krónikák szerint Kálmán púpos és kancsal volt, sántított és dadogott, László király ezért is szánta őt papnak. Ám valószínűleg mindez nem volt igaz, hiszen akkor király sem lehetett volna. A krónikákban a vak Béla király szája íze szerint fogalmaztak, aki nyilván nem rajongott azért az emberért, aki őt megvakíttatta.
Feladat
Nyomtasd ki a fenti üres címerképeket Másold át Eperjes város címerét! Nézz utána, a ti településetek címerében milyen állat, növény vagy más alak látható! Tervezz a falutoknak, városotoknak új címert a fenti sabloncímerekbe!