Nyár derekától szorgalmasan duruzsoltak egykor a vízimalmok. Míg csak be nem köszöntöttek a novemberi fagyok, volt munkája a molnároknak bőven.
A víz ereje hajtotta meg a folyók, patakok mellé épített vagy egyenest rajtuk horgonyzó vízimalmok őrlő szerkezetét. Sok ilyen malom működött a Dunán és ágvizein a régi Csallóközben. Mestermunka volt valamennyi. Építőik, akik legtöbbször maguk a molnárok voltak, értettek az ácsmunkához, ismerték a vizek járását és erejét, a gépek működési elvét. Még számolni is jól tudtak, hiszen az őrlemények adagolását, de a molnárlegénynek járó részesedést is pontosan ki kellett mérniük. A remek alkotásokból néhány maradt meg, ma valamennyi védett műemlék.
A hatalmas malomkereket a víz hajtotta. A kerék elé a Kis-Dunán zsilipet építettek, hogy felduzzasszák a folyó vizét. Így gondoskodtak arról, hogy mindig legyen elég víz a kerék forgatásához. A Nagy-Dunán egyszerűen hajókra rakták a malomházat a malomkerékkel együtt, és beúsztatták a folyóba, oda, ahol már elég erős volt a víz sodrása, és meg tudta hajtani a kereket. Amikor nem volt elég erős a sodrása a mederben, a hajómalommal egyszerűen csak odébb úsztak, vándoroltak a malmok a víz folyásával együtt.
A Pozsonytól Komáromig kanyargó Kis-Dunán – a Duna leghosszabb mellékfolyóján (135 km) – nagyon sok vízimalom működött egykor, némelyik falu határában, mint például Jókán olykor öt-hét is egy időben.
Cölöpös malomnak mondták errefelé azokat az építményeket, amelyek a folyóvízben cölöpökön álltak, és a malomház oldalában forgott a nagy malomkerék. Jóka és Tallós falunál is megőrződött belőlük egy-egy a Kis-Dunán. Védett műemlék mindkettő. Ha szerencséjük van, a látogatók működés közben is megcsodálhatják az őrlő szerkezeteket. Igaz, a fogaskerekek, sziták, rosták mind már csak üresen forognak, mozognak, ráznak, szitálnak, duruzsolnak.
A sok hajómalomból mindössze egy maradt meg a Kis-Dunán, Gútánál, ez is már csak másolata az eredetinek. De nem a folyó szeszélyessége, még csak nem is a gőzgépek vagy a villanyárammal működő modern malmok okozták a hajómalmok vesztét. Ezek az építmények már a 19. század elejével kezdtek kiszorulni a nagy vizekről, mégpedig a hajók miatt. A vízre kikötött malmok ugyanis útban voltak, akadályozták az egyre növekvő vízi forgalmat a Dunán.
Tudtad?
Tőkés falunál a Kis-Duna egyik ágvize működtette a vízimalmot. A malomkerékre a zsilipből engedték rá a felduzzasztott vizet, így az kis vízállás idején is vígan forgott, és hajtotta a malomban a gépezeteket. Több mint fél évszázada már nem őröl, nem szitál, nem rostál se lisztet, se darát, se korpát a tőkési vízimalom, legfeljebb a látogatók kedvéért duruzsol néha egy kicsit.
A gútai hajómalom a hozzá vezető hosszú fahíddal és a libákkal turistalátványosság. Ezen a nyáron is sokan felkeresték messzi vidékről is.