− Kifli, gyere, megyünk az iskolába! – szólította kutyáját Bibi az első szeptemberi napon.
A kutya erre hátat fordított a gazdájának és lefeküdt az ágyára.
− Nem – mondta végül a nagyobb nyomaték végett.
Bibi aznap délután nem volt otthon. Boltba ment, ahova nem vihette magával a kutyáját. Kifli így egyedül töltötte a nagy séta utáni pihenőt kedvenc szőnyegén, amikor furcsa zajt hallott. Felemelte a fejét, és hegyezni kezdte a fülét, hogy jobban hallja. Valamiféle surrogás volt, nyiszogás és egy sssshhhh keveréke. Kifli még soha életében nem hallott ennél furcsábbat.
− Kifli, nézd csak, kacsák! − mutatott fel az égre Bibi az egyik délutáni sétán. Kifli nem nézett oda, egykedvűen bandukolt a gazdája mögött.
− Kifli, nézd, egy kék bogár! – mutatott le a földre Bibi nem sokkal később. Kifli nem hajolt le, hogy megnézze, ment tovább.
Bibi már kezében tartotta a piros pórázt, hogy sétálni indulnak a kutyájával, de Kifli kutya most egyáltalán nem örült ennek. Épp ellenkezőleg, méltatlankodni kezdett:
− Ilyenkor sétálni? Sötét van! Este! És karácsony!
Bibi egy reggel azzal vitte sétálni a kutyáját, hogy jól szagoljon meg minden bokrot, mert ma neki bokros teendői vannak, ezért a következő sétára csak késő délután felé számíthat a jó kutya, addig be kell érnie az ágyonheveréssel, a malacfülrágással és természetesen Madame Loulouval.
− Mit csinálsz? – bökte meg az orrával Kifli kutya Bibit.
− Olvasok − hangzott a rövid válasz.
Kiflinek ez nem volt elég. Nem értette, hogy kuporoghat a gazdája lábát is maga alá húzva a nagy fotelban szerinte már órák óta és szinte mozdulatlanul. Csak időnként hajt át egy-egy lapot a könyvben, amit maga előtt tart és annyira bámul, hogy róla tudomást sem vesz. Újra megbökte a kislányt.
Egy verőfényes kora tavaszi napon Bibi és Kifli kutya kirándulni ment a közeli erdőbe. Gyönyörű fenyőfák közt sétáltak, volt köztük tölgy és bükk is. A fák alatt az avarban néhol akadt még toboz meg makk, gyűjtöttek is belőle egy zacskóval. Láttak furcsa alakú sziklákat. Az egyik egy sasra hasonlított, Kifli a biztonság kedvéért meg is ugatta.
Húsvét hétfőn Bibi, Kifli kutya és Madame Loulou kirándulni mentek a végre valahára beköszöntő tavasz örömére. Kifli kutya ugyan a maga részéről nagyon meg volt elégedve az eddigi időjárással, a hóval és a hideggel, és még az sem zavarta, hogy a bajuszára ráfagy a dér, de Bibi és Loulou örültek a melegedő időnek meg a szép napsütésnek.
Bibi az egyik szokatlanul nyáriasra sikerült tavaszi reggelen – egészen pontosan egy szombaton – a házból kilépve megtapogatta az aszfaltot, hogy megállapítsa, nem túl forró-e Kifli tappancsainak. És az aszfalt bizony túl forró volt.
Kifli az árnyékban hevert. Mozdulni sem tudott, olyan melege volt. Csak azért ment ki sétálni Bibivel, mert Bibi annyira kérte, és ő igazán jó kutya akart lenni. Annyira, de annyira jó kutya akart lenni, hogy kétszer még a labdát is visszavitte a kislánynak, de aztán inkább lerogyott egy fa alá a réten.
2. oldal / 2