Részlet az Egyszervolt... című meseantológiából
Mimi egy kicsike királylány volt egy picike birodalomban. De még az is beláthatatlannak tű nt számára. Elveszettnek érezte magát, mert ügyetlen volt, lassú, és soha semmit nem talált meg. A mamája most is épp korholta.
– Hogy lehetsz ennyire kétbalkezes! Hova tüntetted a telefont?
– Hiába keresem, nem találom – válaszolta bánatosan Mimi.
– Mindig máson jár az eszed! Tessék, itt van!
– Próbálok figyelni, mama, de nem megy. Valahogy... olyan furcsa a világ.
– Nekem meg az furcsa, hogy soha semmit nem találsz. Keresd meg a koronádat is, légy szíves!
Mimi rémülten kapkodni kezdett, de aztán szomorúan kijelentette:
– Nincs sehol.
– Nyisd ki a szemed, ott van az orrod előtt! – dohogott mama.
– Pont az orrom előtt? – csodálkozott Mimi, és hatalmasra nyitott szemmel az orra elé nyújtotta a kezét, de csak a semmit fogta meg.
– Akármekkorára is nyitom, nem látom.
– Pedig elég nagy és fényes, te pedig elég kicsi és vaksi vagy! Nézd csak, itt hever a polcon a többi királylányos játék között!
– Mi az, hogy vaksi?
– Azokat csúfolják így, akik rosszul látnak.
– Miért? Jól is lehet látni?
– Persze, én mindent jól látok, például azt is, hogy be akarsz engem csapni! Semmi baja a szemednek, egyszerűen csak lusta vagy ahhoz, hogy megkeresd vagy helyükre pakold a játékaidat. Mindjárt kiderül, melyikünknek van igaza. Most rögtön elmegyünk egy szemészhez!
A rendelőben sokan voltak, Mimi csak bámult.
– Mama, itt mindenki szemüveges. Miért? – kérdezte suttogva.
– Ők is rosszul látnak, mint állítólag te.
– Én nem akarok szemüveget!
– Látni akarsz?
– Igen.
– Akkor szemüveget is akarsz!
– De szemüveges királylányok nincsenek!
– Szerintem vannak – zárta le a vitát mama.
Mimi nem szólt többet, csöndben bámulta a várakozókat. Elég homályosan látott, ám amikor hunyorított a szemével, minden fényesnek és csillogónak tűnt. Ragyogtak körülötte a szemüvegek, és ő tényleg igazi királylánynak érezte magát.
Elképzelte, hogy egy olyan birodalomban él, ahol mindent élesen és tisztán lát, nem ügyetlenkedik, nem ejti ki kezéből a telefont, és a koronáját is azonnal megtalálja. Sőt, órákon át olvas a baldachinos ágyában. Régóta vágyott erre, ám a betűk állandóan összefolytak a szeme előtt. Arra eszmélt, hogy a nevén szólítja egy idegen hang:
– Király Mimi! Király Mimi következik! A kislány meg sem lepődött, amikor látta, hogy az orvos és a nővér is szemüveget viselt. Mindenféle furcsa mű szerekbe nézett bele, táblákat mutogattak neki, és pontokból kellett volna összeraknia egy képet, ami sehogyan sem sikerült, végül egy óriás szemüveget tettek az orrára, és cserélgették benne a lencséket.
– Most milyen ábrát látsz a táblán? – kérdezte az orvos.
– Semmilyet – felelte csalódottan.
Egy újabb lencse került az óriás szemüvegbe.
– Még mindig semmi – mondta kérdés nélkül a kislány.
Három próbálkozás után az orvos arca egyre komorabbá vált.
– Na, és most?
– Jé, szemüveg lett a pontokból!
– Végre! – könnyebbült meg a doktor. – Te is kapsz egy klassz szemüveget, és hamarosan minden rendbe jön.
Mimi elégedetten bámulta a hatalmas lencse mögül az új világot, kíváncsian forgatta a fejét. A vizsgálat után az orvos cilinderekről és dioptriákról beszélgetett az asszisztensével és a mamával, amiből ő egy árva szót sem értett. Kíváncsian bámult ki az ablakon, nézte a kórházkert udvarán a fákat, még egy madárfészket is észrevett az egyiken. Kicsit rosszabb lett a kedve, amikor kiderült, hogy nem mehet haza azzal az óriási szemüveggel, amit kapott, ám nem sokáig törődött ezzel, mert észrevette, hogy mama teljesen elkeseredett.
– Ó, hogy lehettem ennyire figyelmetlen! Kérlek, ne haragudj! Most már tudom, hogy nem kétbalkezes vagy, hanem tényleg rosszul látsz! – fakadt ki, miután bezárult mögöttük a rendelő ajtaja.
– Azt hittem, mindenki úgy lát, ahogy én! – vigyorodott el Mimi. – Jaj, de jó, akkor mégsem ügyetlen vagyok...
– ...hanem szemüveges – fejezte be a mondatot mama. És magához ölelte Mimit.
– Igen, egy igazi szemüveges királylány!
Rögtön indultak az optikushoz, ahol Mimi rengeteg keret közül választotta ki azt, ami leginkább illett az arcához. Végül egy olyan tetszett meg neki, aminek a szárán gyönyörű kövek csillogtak. Felpróbálta, belepillantott a tükörbe, és egy szép szemüveges királylány nézett vissza rá.
Otthon egész más lett az élet: a sutaságnak nyoma sem maradt, Mimi mindig tudta, hol a telefon, nem ejtett le semmit, nem vacakolt órákon át, és a koronáját is azonnal megtalálta. Legjobban azt élvezte, hogy nem folytak össze a betűk a szeme előtt, és előfordult, hogy ki sem bújt az ágyából addig, amíg végig nem olvasott egy egész könyvet. A tizedik születésnapjára pedig egy szép királylány babát kapott, akinek csak úgy csillogott-villogott a különleges, koronával egybeépített szemüvege.
– Ennek a babának tényleg nem kell keresnie a koronáját, ő az igazi szemüveges királylány! – nevetett Mimi.
Paulovkin Boglárka rajza