Mennyi csodás dolog, amivel a tengerek és óceánok elhalmoznak bennünket! A tenger bőségesen osztogatja kincseit. De vajon mi, emberek jól sáfárkodunk ezekkel? A hatalmas vízfelületek kalandra, nagy felfedezésekre, utazásokra csábítanak bennünket. Mélyükből hal kerül az asztalunkra, só a levesünkbe, üzemanyag az autónkba, ékszer a ruhánkra. A tenger áldásaival megkönnyíti és megszépíti az életünket. És mi mit teszünk érte?
A tengerek partjain élő emberek a régmúlt időkben is halászták a nagy vizeket. A halászfaluk férfijai kis bárkáikkal naponta kihajóztak a vízre, hogy hálóikkal családjuk számára megszerezzék a napi betevő falatot. Az óceánok vizét hónapokon át járó, hatalmas halászhajók azonban nemcsak a legénység és családjaik számára fogják a halat. Ezek a hajók már valóságos halgyárak. Óriási hálóikkal tonnaszám emelik ki a zsákmányt a tengerből. A fedélzeten helyben máris feldolgozzák, hűtik és tárolják hatalmas tartályaikban, hogy aztán amikor visszatérnek a szárazföldre, elárasszák hallal a világ piacait.
A túlhalászás
A túlhalászás mai fogalom. Azt jelenti, hogy az emberek rendszeresen több halat fognak ki annál, hogysem a halak pótolni tudnák a veszteséget. Az óceánokat súlyosan fenyegető veszély ez napjainkban. Nem marad annyi hal a vizekben, amennyi egyes fajok fennmaradásához szükséges. Haldoklik a tenger, mondják a szakemberek, csökken benne a halak száma. A túlhalászás azonban nem is csak mai probléma. A túlzott halászat miatt már az 1950-es évek közepére a kihalás szélére került többek között a kaliforniai szardínia, a tőkehal és a hering is. Egy századdal korábban a bálnák voltak hasonló veszélyben a bálnazsír miatt.
Úszó halgyárak
Ezek a hatalmas, üzemszerű hajók az 1950-es évektől járják a világóceánokat, s egyetlen céljuk, hogy minél több tonna hallal a rakterükben térjenek meg. Óriási károkat okoznak, mert egyszerre tízezer négyzetméternyi területeket beborító hálóik felszántják a tengerfenéket, letarolják az ottani élővilágot, és olyan halakat, delfineket, cápákat is kifognak, amelyekre a piacon nincs szükség. A halászok ezeket visszadobják a vízbe, de a háló okozta sérüléseik miatt nagy részük hamarosan elpusztul.
A folyékony arany
A folyékony arany a kőolaj. Üzemanyag készül belőle az autónkba és fűtőanyag a lakásunkba. Jelentős részét az óceánokban levő óriási olajmezőkről termelik ki. A hatalmas olajfúrótornyok azonban nagy veszélyt jelentenek az óceánok élővilágára. A környezetvédők ezért szeretnék elérni, hogy a legérzékenyebb helyeken – pl. a Sarkvidéken – teljesen betiltsák az olajfúrásokat, másutt pedig csökkentsék a kitermelést. Néhány évvel ezelőtt egy fúrótorony a Mexikói-öbölben felrobbant. Szörnyű katasztrófa volt. Sok száz millió liter olaj ömlött a tengerbe, s nagy pusztítást végzett az öböl élővilágában. A tengeráramlások a világóceánok távoli részeire is elsodorták az olajfoltokat, a szennyezéssel máig felbecsülhetetlen károkat okozva.
A piros arany
A nemes korallt nevezik így értékessége miatt. Ez a korall a meleg vizű tengerekben él és növekszik. Ékszereket, gyűrűt, láncot csiszolnak, ruhadíszeket, gombokat készítenek belőle. Piros színe miatt régen talizmánként, de még fizetőeszközként is használták.
A fehér arany
A tengerek és óceánok vize jelentős mennyiségben tartalmaz sót. Erre az ásványi anyagra nagy szüksége van a szervezetünknek. A mai fagyasztási eljárások elterjedése előtt konzerváló anyagként is használták, a húst és a halat sóval tartósították. Négy tonna hering konzerválásához például egy tonna sóra volt szükség. A mainál is értékesebb árucikknek számított hát régen, amerre a kereskedők sóútjai vezettek, meggazdagodtak a városok. Ezt az ásványi anyagot a tengerből lepárlással nyerik ki már sok száz év óta a partvidéken élő emberek.
Tudtad?
A kőolaj elhalt tengeri növények és állatok felbomlásával keletkezett. Más vélemények szerint azonban a kőolaj jelentős része még a Föld keletkezése idején képződött, és a Föld mélyéből szivárog a felszín felé.