Különös ez a könyv! A képek is, meg a történet is benne. Kezded olvasni, hogy volt egyszer egy tengerészkapitány. Lapozol egyet, ott egy kép. Egy óriási nagy kép. Csupa kék. Annyi a kék, hogy lefolyik a papír szélén. Elmerülhetsz benne, akár a tengerben. De folyik tovább a történet.
Lapozol, s megint egy óriáskép. Mintha képcsarnokban nézegetnéd, akkora. Kék, mint a tenger, aztán mint a sötét éjszaka, aztán fehér, mint megfagyva a tej, aztán fúj a szél, viszi a te hajad, táskád is, mit a metróban… S a történet?! Az is különös. Egy olyan tengerészkapitányról szól, aki megszokta, hogy mindig parancsolgat. Mégis egyszer megunja a tengereket, meg a hajóját, elbúcsúzik a matrózaitól, s partra száll a befőttesüvegével, benne egy kis, narancsságra hallal. Innentől fogva ketten éldegélnek egy hídon. Járják a várost, utcaseprőkkel, locsolókocsival, székkel, széllel, csillagásszal találkoznak. S akivel találkoznak, mindenki mesél nekik egy mesét. És folyik egyik mese át a másikba, csillagászról, szélről, székről, locsolókocsiról, akik mind keresnek, kutatnak valamit a világban. Aztán már a tengerészkapitány is. Mert a nagy mesélésben egyszer csak eltűnt a narancssárga hala… (Magvető)
Rofusz Kinga rajzaival