A Művész utca tizenkettőben, pontosan az írószerbolt mellett volt a Sáfrány család cukrászdája. A kirakatban ott pompázott a sok finom keksz, sütemény és torta, amelyeket Sárkány úr sütött a sütödében, Sáfrányné asszony pedig a cukrászdában árult.
Sáfrány úr, lévén cukrászmester, teljesen egyedül készítette a finomságokat. Azaz nem, mégsem teljesen egyedül. Ugyanis a híres-nevezetes Rozália csokitorta elkészítésében volt egy elengedhetetlenül szükséges segítsége. Mégpedig a kislánya, Rozália. Ő kísérletezte ki a tortát, a receptet is ő egyedül ismerte. Ez volt az ő nagy titka. Ezért a papájának mindig őt kellett hívnia, ha egy vevő Rozália specialitását rendelte. Mint azon a bizonyos napon is.
‒ Elkészült! ‒ örvendezett Rozália. Büszkén nézegette a tortáját. ‒ Hát nem csodálatos?
‒ Egyszerűen ennivaló ‒ hagyta helyben az apukája, miközben a lány szőke fürtjei közül kifésülte a lisztet. ‒ Egy nap még világhírű cukrász leszel. Ezt megígérhetem neked!
Rozália nagyot sóhajtott.
‒ De én királykisasszony akarok lenni! ‒ dobbantott egy nagyot. ‒ Ezt te is jól tudod.
Sáfrány úr rámosolygott a lányára, és betette a tortaformákat a mosogatóba.
‒ Hát, ez nem lesz egyszerű ‒ mondta, miközben megengedte a vizet. ‒ Csak egy valódi király lányából lehet királykisasszony. Ám a te apád csak egy cukrászmester, nem pedig király, ezért sajnos semmi esélyed.
‒ Tudom ‒ morogta Rozália. Ám hirtelen felderült az arca. ‒ Hát akkor egyszerűen király leszek!
‒ Sajnos ez sem megy ‒ válaszolt Sáfrány úr, miközben belekezdett a mosogatásba. ‒ De van egy lehetőséged ‒ emelte fel csöpögő mutatóujját. ‒ Menj feleségül egy igazi királyfihoz! Akkor majd királyné leszel, és megkapod a királyságodat.
‒ Fúúúj! ‒ fintorgott egy nagyot Rozália. ‒ Én aztán hozzá nem megyek egy hülye fiúhoz!
Ebben a pillanatban Sáfrányné asszony lépett a sütödébe.
‒ Megjött Kovácsné, vinné a Rozália csokitortát. Elkészült?
Rozália odaadta anyukájának a tortát.
‒ Köszönöm, szívem ‒ mondta Sáfrányné asszony a csokoládémázat szagolgatva. ‒ Hm! Valamikor igazán elárulhatnád a receptedet!
Rozália a fejét rázta.
‒ Dehogyis! Hiszen akkor nem lenne már titok.
‒ Ebben igazad van. De mégis sajnálom ‒ vont vállat csalódottan Sáfrányné asszony, majd eltűnt az üzletben.
‒ Megyek játszani ‒ mondta Rozália, és elindult az ajtó felé.
‒ Várjál csak! ‒ kiáltott utána Sáfrány úr. Nedves kezét megtörölte a kötényében. Valamit keresni kezdett a nagy liszteszsákok, cukroszacskók és kakaósdobozok mögött.
‒ Ez a tiéd. Amiért mindig olyan szívesen segítesz a sütésnél.
Egy rózsaszín csomagolópapírba tekert ajándékot nyújtott át a kislányának.
Rozália közelebb lépett.
‒ Mi ez?
‒ Bontsd csak ki! ‒ mondta a papája mosolyogva, miközben a csomagot átnyújtotta.
Rozália ujjai remegtek, amint a papírt bontogatta.
A csomagolás alól egy rózsaszín faládikó bukkant elő, színes virágocskákkal. Az egyik oldalán egy kis lyuk volt, benne egy kulcs.
Rozália felnyitotta a fedelét.
‒ Egy zenélő óra! ‒ örvendezett ragyogó arccal.
‒ Látod? ‒ mutogatta Rozália papája az egyes figurákat. ‒ Ez itt a király, itt pedig a királyné. A trónon ülnek, úgy fogadják az embereket. Sok vendég érkezett, alighanem valamit ünnepelnek.
Sáfrány úr kis szünetet tartott, mielőtt a táncosnőre mutatott volna, aki körül szintén sok ember gyülekezett. Rózsaszín ruhácskát, rózsaszín cipellőt viselt, a fején pedig gyöngyökkel ékesített apró aranykoronát.
‒ Ő a királykisasszony.
‒ Jaj, de szép ‒ álmélkodott Rozália. ‒ Köszönöm, Papa!
Ujjongott, és amilyen erősen csak bírta, megölelte az apukáját.
‒ Ha elfordítod a kulcsot, táncolni kezd ‒ kiáltotta Sáfrány úr a már eltűnőben lévő lánya után.
Rozália felrohant a lépcsőn.
Az utolsó lépcsőfokon egy fiú állt, elzárva az útját. Ugyanolyan szőkék voltak a fürtjei, mint Rozáliának. Csak persze sokkal rövidebbre vágva.
‒ Rozália királykisasszony fölcaplat a lépcsőn ‒ gúnyolódott. ‒ De egy igazi, előkelő királylány nem így néz ám ki!
‒ Tűnj el, Alex! ‒ mordult Rozália a testvérére.
‒ Milyen újabb csodát kaptál? ‒ piszkoskodott tovább Alex, kinyújtott ujjával Rozália zenélő órájára mutatva. ‒ Egy rózsaszín ládikó a rózsaszín királyleánykának, amit azonnal a rózsaszín szobácskájába is cipel! Jaaaajjj, de cuki!
‒ Egyszerűen csak hagyjál végre békén! ‒ lihegte Rozália, és utat tört magának Alex mellett.
‒ Én attól félnék, megvakulok, ha ennyi rózsaszín csillogás között kellene élnem ‒ kiáltotta utána széles vigyorral Alex.
Rozália végre beért a szobájába. Dühösen vágta be maga után az ajtót, és kulcsra is zárta.
‒ Ez az Alex olyan hülye!
Julia Ginsbach rajza