Ördöglyuk
Megy a cigány ember, mendegél, legalább egy méterrel a háta mögött követi őt a felesége. Közben olyan hangosan beszélgetnek, hogy valaki azt hihetné, osztoznak. No de hová mennek? Hát az Ördöglyukhoz.
Mikor odaérnek, a férfi megmutatja a nejének, hol a bejárat. Onnantól már az asszony intézkedik. Énekelni kezd, leénekel egy csillagot az égről. Erre kiugrik az Ördöglyukból egy ördögfióka.
– Hát te mit keresel itt?! – förmed rá az asszonyra.
– Én bizony Belzebubhoz jöttem, ajándékot hoztam neki, de hogy mifélét, azt én neked el nem mondom, te zöldfülű. Na gyerünk, engedj be, mert nem állok jót magamért!
Az ördögfióka jobbnak látta, ha beugrik a bejáraton, és máris jelenti Belzebubnak:
– Ide figyeljen, főnök, itt van egy cigány asszony, be nem áll a szája, azt mondja, ajándékot hozott magának.
Ej, Belzebub nem szerette az ajándékokat, mert tudta, hogy aki azt hoz, kérni akar valamit érte. Őt meg nem lehet csak úgy lecigánykenyerezni.
– Ó, hogy az ördög vinné el azt az asszonyt, de ha már itt van, engedd be, majd elbánok vele valahogy.
Bejött az asszony, hozta a kezében a csillagot, odaadta Belzebubnak ajándékba.
– Engem ugyan nem versz át, te asszony! – mondta Belzebub. – Tudom, hogy kérni akarsz tőlem valamit a csillagért cserebe. No, bökd ki gyorsan, mi lenne az?
– Hát tudja, engem és a férjemet megátkozott egy boszorkány. Azt mondta, addig nem lehet gyerekem, míg maga táncra nem perdül velem. De közben a férjemnek dorombolnia kell a tánchoz!
Bizony, hogy Belzebub beleegyezett! Még vigyorgott is:
– No, nem bánom! Már nem is emlékszem, mikor táncoltam utoljára. Rám férne egy kis ugrabugrálás!
Behívta a cigány embert, az meg rögtön elkezdett dorombolni. Ej, kilenc macska is megirigyelhette volna. Belzebub elkapta az asszony derekát, és úgy megforgatta, hogy csak no! A cigány ember egyre gyorsabban dorombolt, ropta az asszony, kapkodta a lábat Belzebub.
De már a levegőt is kapkodta a végén a bestia, mert a cigány asszony jobban bírta ám, mint ő. Majdnem halálba táncoltatta az ördögök fejedelmét. A cigány ember meg a felesége boldogan mentek haza. Született is vagy tizenhét gyerekük.
Hej, de életrevaló volt mind a tizenhét! Még az ördögök is féltek tőlük, imádkoztak, hogy holtuk után nehogy a pokolba kerüljenek.
Aranykocsi, fokhagyma
Valamikor, réges-régen, Csütörtök falun hajtott át aranyhintaján az úri boszorkány. Hát nem kitörött az aranyhintó mindkét kereke! De bizony kitörött, a boszorkának meg nem volt seprűje. Hej, sápítozott is egyre:
– Jaj, most mi lesz, mi lesz velem?
Azt mondja erre Boldizsár, az egyik kocsis cigány ember:
– Ide figyeljen, asszonyság, megjavítom én az aranyhintót. Teszek rá gyorsan tölgyfa kerekeket, de csak akkor, ha a két kitörött aranykereket nekem ajándékozza.
Mit volt mit tenni, sietős volt az útja az úri boszorkánynak, hát beleegyezett. Éppen gyűlésre igyekezett, ahol majd kiválasztják a boszorkányok királynőjét. A cigány ember beszaladt a közeli erdőbe, kivágott egy tölgyfát – még jó, hogy volt nála egy rissz-rossz fűrész! – fürgén megácsolta a két kereket, be is szerelte. Megkapta a két aranykereket. No, odaértek a gyűlésre időben, az úri banyát megválasztották a boszorkányok királynőjének. Örült nagyon, máris hívatta a cigány embert:
– Ide figyelj, neked adom ezt az aranyhintót is, hiszen a kerekei már úgyis nálad vannak. De csak akkor, ha te meg nekem adod azt, ami a tiéd, és amiről nem tudsz.
Megegyeztek hamarjában. Otthon sietett az ura elé a felesége:
– Lelkem, Boldizsárom, várandós vagyok, végre lesz gyerekünk, Szűz Maria meghallgatta az imámat.
Elszomorodott Boldizsár, elmondott mindent a feleségének. Hej, a felesége kilenc hónapig búslakodott, sírdogált, mi lesz a gyermekükkel. Amikor világra jött a kicsi, még a keresztelő előtt, megjelent a boszorkák királynője:
– Jöttem a gyermekért, nekem ígérted.
Így kiáltott Boldizsár:
– Várjunk csak, mondok én valamit! Van egy nagy titkom, amit csak akkor árulok el, ha a kis puját nálunk hagyja.
– Ugyan miféle titok az? – kérdezte kíváncsian a boszorkány. – Mondjad, ennyit még tudok várni!
– Hát csak annyi, hogy mi, cigányok értünk a madarak nyelvén. Azok meg azt csiripelik, hogy a boszorkányok, akiket ön megelőzött a királynőválasztásban, összefogtak. Felbérelték a törpéket, hogy ültessék be az ön udvarát és kertjét fokhagymával. Az majd elveszi az erejét. Ha nem siet, el is kezdik a munkát.
No, csak ennyi kellett a nyanyának, rohant hazafelé! A kis puját meg gyorsan megkeresztelték, hogy el ne tudja vinni magával egyetlen boszorka sem.
Boldizsár azóta aranyhintón hordozza a kisfiát és a feleségét mindenfelé. Még a vásárra is! Majd megeszi az irigység a nagymagyari és a kismagyari cigányokat, ha találkoznak velük. A jókaiakról nem is beszélve.
Király Ankó rajzai