Még mindig csak 10 óra 42 van, ezért bemegyek a mamával a munkahelyére. A mamám és a papám is tengeri állatokkal foglalkozik.
A munkahelyüket úgy hívják, hogy
NAGY KÉKSÉG AKVÁRIUM ÉS TENGERBIOLÓGIAI KUTATÓINTÉZET
A régi, kék-fehérre festett épületben mindenkit ismerek. Amíg a mama és a papa dolgozik, én az akváriumok között kószálok. Végighúzom az ujjamat az üvegen, így köszönök a cápáknak, rájáknak, medúzáknak, csikóhalaknak, tengeri csillagoknak. Az orrszarvú doktorhallal addig nézünk farkasszemet, amíg el nem nevetem magam.
A legjobban azt a szárnyat szeretem, ahol az állatkórház működik. Itt laknak a legjobb barátaim. Malvin, a polip, akinek nyolc karja és három szíve van. Pepe, a lamantin, más néven tengeri tehén. Agy, az ördögrája, akinek a legnagyobb az agytérfogata a medencében. Inez, a pörölycápa, akinek T alakú a feje. És persze Iván. Iván fehér cápa, és a legjobb barátom. Van egy csúnya sérülés a hátán, mert véletlenül elkapta egy hajócsavar. Azóta retteg a nyílt tengertől.
– Nem is rettegek! Aki azt mondja, hogy rettegek, azt kettéharapom! – keménykedik Iván, de én tudom, hogy igenis retteg. A többiek is tudják.
– A mamád ma megvizsgálta – súgja nekem Inez, amikor Iván távolabb úszik. – Azt mondja, gyógyul a háta, és nemsokára visszamehet a tengerbe.
Iván olyan erővel pördül meg, hogy egészen zavaros lesz körülötte az akvárium vize. Kitátja a száját, és a pörölycápára támad.
– Nem gyógyul! – ordítja. – És nem megyek vissza oda! Soha!
Szerencsére épp ekkor hozzák vissza Malvint a műtőből. Még kissé kótyagos, két ápoló segít neki visszamászni a vízbe. Az állatok az akváriumuk üvegére tapadva, néma csöndben figyelik az eseményeket. Az öreg poliphölgy először magatehetetlenül süllyedni kezd, majd lassan erőre kap, és az üveghez úszik. Nagyon lassan mozdítja meg a karját, bágyadtan integet a többieknek.
– Jól van, drágáim, nyugodjatok meg, jól vagyok!
A többiek egy állatként sóhajtanak fel. Inez és Iván lepacsiznak az uszonyukkal, Agy hatalmas kört ír le az akváriumában, a kis rákok boldogan dobálják kagylóhéj kalapjukat. Pepe, a lamantin álmában meglengeti a farkát, mert ő egész nap aludni szokott. Malvint mindenki szereti.
– És sikerült a műtét? – érdeklődik Agy.
– Nem értettem pontosan, amit a doktornő mondott, de állítólag a tengerben úszó izébigyók miatt volt az egész betegség – tárja szét a karjait a polip. Az ördögrája tudálékosan lebegteti a testét, ami nála azt jelenti, hogy mindjárt szónokolni fog.
– Nem izébigyók, hanem mikroműanyag – magyarázza. – Belőlem is kimostak a múltkor egy kilót.
– De Agy, ha olyan okos vagy, miért eszel műanyagot? – kérdezi egy tengeri csillag.
– Mert nem tudom kiszűrni a vízből! – csattan fel Agy. – Láthatatlan műanyagszemcsék, nem érted?
A tengeri csillag nem érti, de hát a tengeri csillagok nem valami okosak. Odamegyek Malvin akváriumához, és az üvegre teszem a tenyeremet. Malvin is odaérinti a tapadókorongjait, ami olyan, mintha mind a nyolc karjával megölelne.
– Mesélj, Emma, milyen az iskola!
– Hangos.
– Jaj. Azt te nem szereted – sóhajt Malvin. – De ugye nem bántottak?
Megvonom a vállam. Kicsit szégyellem, ami ma reggel történt, még akkor is, ha teljességgel elkerülhetetlen volt.
– Véletlenül földhöz vágtam egy fiút – mondom halkan. Mivel mindannyian noszogatnak, elmesélem az egész reggelt az ijesztő hangoktól odáig, hogy Félix kukának nevezett.
– Mondtam, hogy bántani fogják! – fakad ki Iván. – Emma túl érzékeny, semmi keresnivalója egy olyan veszedelmes helyen, mint az iskola!
– A mama szerint muszáj iskolába járni – sóhajtok. – De a verekedés miatt most egypár napig nem mehetek.
Az állatok örömtáncot lejtenek a hírre, hogy egy ideig többet leszek velük. A nagy üdvrivalgásra Pepe is kinyitja a fél szemét.
– Jé, Emma, te itt vagy? – ásít. – Nem is vettelek észre.
– Szia, Pepe! – mosolygok az álmos lamantinra.
– Na mesélj, milyen az iskola?
Az akváriumokban mindenkiből egyszerre tör ki a nevetés. Néhány nappal később Ivánt figyelem. Egyre szebben úszik, szinte már nem is látszik a sérülése, de hallani sem akar a tengerről.
– A tenger iszonyatos – mondja nekem, csak nekem. – Sosem tudhatod, milyen veszély leselkedik rád.
– De Iván, te egy csúcsragadozó vagy – vitatkozom.
– Nagy tévedés, Emma – morogja Iván. – Már rég az ember a csúcsragadozó, nem tudtad?
Ezen elgondolkodom. Valami okosat akarok mondani Ivánnak, valami olyasmit, hogy nem minden ember gonosz és felelőtlen, hogy itt van a mamám és a papám, vagy például én – ám ekkor hirtelen megszólal a vészcsengő.
A vészcsengő azt jelenti, hogy egy tengeri állat valahol nagy bajban van. Gyorsan magamra kapom a sárga széldzsekimet, és kiszaladok az épületből. A papa már az állatmentő volánjánál ül. Gyorsan int, hogy ugorjak be mellé, és már robogunk is dél felé, végig a parton.
Takács Mari rajzai