Cillanka bekopogtatott a Dedre-bérc alatti takaros kőházikó ajtaján. Vékony hangocska szólt ki:
– Bújj be!
Cillanka belépett. A szoba közepén nagy, kerek asztal állt. Mellette ült a három testvér: Bagyula, Birabolya és Bobolyka. Föl se néztek, szorgalmasan öltögettek.
– Eljöttem a báli ruhámért – mondta Cillanka.
– Máris kész – mosolygott Bagyula.
– Csak még ezt a gyöngyvirágot befejezem – komolykodott Birabolya.
– Csak még ezt a szalagot ráillesztem – csilingelt Bobolyka.
Cillankának nem kellett sokáig várnia, egykettőre kezében volt a báli ruhája. Micsoda pompa! Csupa finom selyem, lenge leplek, fidrek-fodrok, kacskaringós indák, virágok! Nem tudta megállni, azonnal magára öltötte. Táncra perdült az asztal körül, kipörgött az udvarra, majd feldöntötte Kunkát, aki a kerítés mellett ólálkodott.
– Gyönyörű, gyönyörűséges! – lelkendezett tánc közben Cillanka.
– Te leszel a legelbűvölőbb bálozó – csatlakozott Bagyula.
– Mindenki veled akar majd táncolni – tette hozzá Bobolyka.
– Az lehet! – kacagott fel Cillanka. – De nem akárki lehet az én táncosom! – S ekkor újabb fergeteges táncba lendült a nagy diófa körül.
Erre már a három testvérnek is kóvályogni kezdett a feje.
– Állj, mert elszédülsz! – próbálta visszafogni az iramot Birabolya.
– Lassíts, mert leszakad a szoknyafodor! – kiáltotta Bagyula.
– Lassíts, mert elrepülnek a ruháról a szalagok! – figyelmeztette Bobolyka.
Erre Cillanka megállt.
– Igazatok van – pihegte. – Még utóbb úgy elfáradok, hogy a bálban nem lesz szusszanásnyi erőm sem. Meg aztán el kell rendezni a varratás költségeit is.
– Ugyan, hagyd csak, örülünk, hogy elégedett vagy a munkánkkal – szabadkozott Birabolya.
– Valamivel csak meg kell hálálnom... Már tudom is! Vegyétek fel a kedvenc ruhadarabotokat! – tapsikolt Cillanka.
A három testvér beszaladt a kőházikóba, majd kisvártatva előjött Birabolya halványlila lipityinkében, utána Bagyula egy cifra kacamajkába burkolózva, majd Bobolyka a patyolatfehér zobonkájában.
– Nagyon csinosak vagytok – dicsérte meg őket Cillanka.
Birabolya, Bobolyka, de még Bagyula is elpirult.
– És most kívánjatok valamit! – biztatta Cillanka a megilletődött testvéreket. – De ne mondjátok ki hangosan!
A testvérek behunyták a szemüket, s titkos vágyukra gondoltak. Cillanka suhintott egyet csillagvirágos pálcájával.
– Amikor a kacamajkát, a lipityinkét és a zobonkát magatokra öltitek, ez a kívánságotok mindig teljesül – mondta kedvesen Cillanka, s mielőtt a testvérek nagy ámulatukból magukhoz tértek volna, báli ruhájával együtt eltűnt a fenyőfák között.
– Ez megvarázsolta a ruhánkat! – kiáltott fel Birabolya. – Lássuk csak... Én máris okosnak érzem magam, tudom, miért nőnek fölfelé a fák!
– Na miért? – kérdezte Bobolyka.
– Mert meg akarják simogatni leveleikkel a napot és a holdat – magyarázta Birabolya.
Bobolyka előbb elkerekedett szemmel, majd tisztelettel bámult Birabolyára.
– Én pedig erős lettem, ide nézzetek! – fitogtatta az erejét Bagyula nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is, mert egyedül fölemelte azt a hordót, amibe az esővizet gyűjtötték, s amit azelőtt csak hárman bírtak megmozdítani.
– Hű, te tényleg erős vagy! – ismerte el Birabolya.
– Én meg szép – állította határozottan Bobolyka, miután belenézett az esővizeshordóba. Valóban, szeme ragyogott, szája mosolygott, kissé görbe orra kiegyenesedett.
A három testvér örömében összeölelkezett, aztán bementek a házba. A becses ruhadarabokat gondosan beakasztották a szekrénybe, majd fogták a korsójukat, s mentek a kristálypatakhoz vízért. Cillanka virágszirom-palotájában közben nagy volt a sürgés-forgás, készülődés. Pipics a bálterem kivilágosításával foglalatoskodott, Tutusz egyre-másra cipelte a cukorkásdobozokat a raktárból, Berbéte megterítette az asztalokat, a zenészek hangoltak, a palota úrnője meg egyre csak csinosította magát, pedig már szállingóztak a vendégek, valamennyien álarcban. Mire minden meghívott összesereglett, végre megjelent Cillanka is. Pompás báli ruhája, szépséges arcocskája láttán az egybegyűltek tapsolni kezdtek, majd izgatottan várták, kire esik Cillanka választása.
– Három próbát kell kiállnia annak, aki végigtáncolhatja velem ezt az éjszakát – mondta Cillanka. – Először is ki kell találnia, milyen növényből készült ez a szivárványos papírba csomagolt cukorka. Másodszor át kell vinnie hintaszékemet a keleti ablakból a nyugati ablakba. Harmadszor pedig arcának csinosságával meg kell nyernie tetszésemet, miután levette az álarcát.
A vendégek összesúgtak. Nagyon egyszerűnek tűntek a feladatok. Mindjárt ajánlkozott egy különös ruhájú vendég; vállán panyókára vetve egy cifra kabát, alatta lila blúz libegett, az alól pedig patyolatfehér ing lógott egészen a bokájáig. Cillanka gyanakodva nézte, de azért odanyújtotta a cukorkát. Az idegen megkóstolta. A megoldást azonban nem tudta megmondani, mert egy hang sem jött ki a torkán. Csak mutogatott, mint aki elfelejtett még beszélni is. A vendégek kuncogtak.
– Lehet, hogy az izgalom teszi, s később megjön a szava – mondta kedvesen Cillanka. – Addig lássuk a második próbát!
A vendégek a hintaszékhez tódultak. A fura ruhás idegen karfájánál fogva próbálta megemelni. Hosszas erőlködés után nemhogy odébb vinni, hanem még meghintáztatni sem tudta, mintha egy hegyet kellett volna megmozdítania. A vendégek összesúgtak-búgtak, egyikük-másikuk alig bírta visszafojtani kifelé kívánkozó kacagását.
– Amint látom, ez nem fog menni – monda Cillanka. – De talán arcod csinossága feledteti az első két próba kudarcát. Kérlek, vedd le az álarcodat!
Az idegen teljesítette a kérést. Amint fölfedte arcát, a vendégek hátrahőköltek, szájuk elé kapták a kezüket, nem tudták, sírjanak-e vagy nevessenek, olyan csúf volt az idegen arca!
– Ejnye, Kunka, már megint posztorkodsz! – ismerte fel Cillanka a felsült vendéget. – Hiszen ez Birabolya lipityinkéje, Bagyula kacamajkája és Bobolyka zobonkája!
Kunka megsemmisülten állt a vendégsereg előtt.
– Azt hittem, megokosodom, megerősödöm, megszépülök, mint a három testvér – dünnyögte.
– A ruhadaraboknak csak a gazdájukon van varázserejük – mondta Cillanka. – Aki ellopja őket, arra pont ellenkezőleg hatnak. A legfontosabb pillanatban okoskodás helyett még beszélni is elfelejtettél, erőd úgy elhagyott, hogy ibolyagyökérből készült hintaszékemet még csak megbillenteni se tudtad, egyébként sem bizalomgerjesztő arcod pedig olyan rút lett, hogy nem nézhetek rád! Takarodj a palotámból! Előbb azonban vetkőzz! A lopott ruhadarabokat vissza kell szolgáltatni jogos tulajdonosaiknak.
Kunka belátta, hogy jobb lesz engedelmeskedni. Előbb a kacamajkát vette le a válláról, aztán a lipityinkéből bújt ki, végül a zobonkát is lehúzta. Ott állt a díszes vendégsereg előtt csavargóruhájában. Erre természetesen kitört a kacagás. Néhányan úgy hahotáztak, hogy alig kaptak levegőt. Kunka megszégyenülten támolygott ki a virágszirom-palotából.
– Jócskán elment az idő – állapította meg Cillanka. – Legjobb lesz, ha lemondok a próbatételekről. Induljon a tánc!
Nagyon viszkethetett a talpa, mert aztán azt is meg akarta mutatni végre, milyen csodálatosan repül tánc közben a pompás ruhája. Vállon ragadta a legközelebb álló vendéget, s már ropták is! Egész éjjel állt a bál. Cillanka egyre középen forgott, olyan villámgyorsan, hogy fidrei-fodrai alig bírták követni.
Gyenes Gábor rajza