Mese a Zengőrét meséi című könyvből
Egyszer volt, hol nem volt, a hangosan miákoló Mica halványkék tejestálkáján túl, még az utcasarki bogáncserdőn is túl, messzebb, mint a csicsói kastély, de a világvégi kődiórengetegnél azért közelebb, élt egyszer két leány, Mimi és Momi.
Egy apró kis házikóban laktak a Százszorszép Sziromrét közepén, és ott gondozták csodálatos tulipánoskertjüket. Miminek gesztenyebarna volt a haja, és piros ruhában járt, míg testvére, Momi a rövid, szőke hajához illő hosszú, kék szoknyákat kedvelte.
Tulajdonképpen nemcsak ők éltek ebben a kis házikóban. Volt három barátjuk is: Lepike és Lopika, a két lepke, valamint Augusztin, a híres hatpettyes katicabogár. Nos, hogyha felkaptátok a fejeteket arra a szóra, hogy „híres”, nem csodálkozom. Azon sem lepődnék meg, ha most így szólnátok: „Megértem már tíz nyarat, de én még erről a katicabogárról sosem hallottam!” Abban pedig már végképp semmi kivetnivalót nem találnék, ha még azt is hangosan megkérdeznétek, hogy vajon miért olyan híres ez a katicabogár?
Hát ha tényleg olyan kíváncsiak vagytok, akkor elmesélem nektek.
Augusztin, amikor meglátta a forró nyári napvilágot a Százszorszép Sziromrét egyik tulipánjának a szirmán, természetesen még egy pöttyel sem rendelkezett. „Kata, Katika, Katóka” – becézgette az anyukája, amikor ringatta. Majd amikor repülni tanította, ezt dúdolta neki: „Katalinka, szállj el, jönnek a törökök.” A törökök persze nem jöttek, de Katalinka e nélkül is szerencsésen felszállt, és ahogy az egy rendes, jól nevelt katicabogárhoz illik, megtanult röpülni.
Egy baj azonban – mint később kiderült – volt vele: nem nőttek a hátán pöttyök. Nem hogy hét, de egyetlenegy sem. Búsongott is emiatt szegény katica eleget. „Mit szólnak majd az iskolában? – pityeregte. – Még az is lehet, kicsúfolnak, hogy egyetlen pötty nem sok, nekem annyi sem díszíti a szárnyamat.”
Anyukája hiába vigasztalta, Augusztin egy szép napon összecsomagolt, és elindult világgá. Maga sem tudta, merre vegye az irányt, csak repült, repült, egyenesen az orra után, majd amikor elfáradt, leült egy százszorszépre pihenni. A nagy kimerültségtől szinte észre sem vette, hogy két lepke telepedett a szomszédos virág szirmára. Lepike és Lopika volt az.
– Mi járatban errefelé? – kérdezték tőle a pillangók.
– Pötty, pötty, pötty – pityeredett el Augusztin.
A lepkék egymásra néztek, majd megint a katicára.
– Tényleg! – mondta Lepike. – A katicák emlékeim szerint pöttyösebbek.
– Sokkal pöttyösebbek – bólintott Lopika.
– Hát ez az! – hüppögte Augusztin.
– Mivel most augusztus van, tehát most van a névnapod, segítünk neked – mondták a pillangók. – Keresd meg Mimit és Momit. Egy apró kis házikóban laknak a Százszorszép Sziromrét közepén, és ott gondozzák csodálatos tulipánoskertjüket. Könnyen megismered őket, mert Mimi barna hajú, és piros ruhában jár, míg testvére, Momi szőke, és a hosszú, kék szoknyákat kedveli.
Augusztin azonnal jobb kedvre derült, és hangos szárnyzúgással egyenesen a megadott hely felé vette az irányt.
– Köszönöm a jó tanácsot! – kiáltotta még vissza a lepkéknek, de azok már újra azzal voltak elfoglalva, hogy minél szebben csillogjon szárnyuk aranypora a verőfényes nyári napsütésben.
Mimi és Momi éppen tulipánokat szedtek, amikor Augusztin rájuk talált.
– Sziasztok! – köszönt illendően, és Momi karjára szállt. – Én Augusztin vagyok, a pötty nélküli katicabogár.
És már pötyögtek, akarom mondani, potyogtak is a könnyei.
– Esteledik – mondta Mimi. – Gyere, légy a vendégünk a házikóban. Holnap majd kitaláljuk, hogyan segíthetnénk rajtad.
Így is történt. A két lány bőséges vacsorát tálalt Augusztinnak, majd pici ágyat vetettek neki az egyik szobában, és jó éjszakát kívánva magára hagyták.
A katica álmosan forgolódott az ágyában, az idegen helyen sehogyan sem tudott elaludni. Végül elhatározta, hogy felfedezőútra indul a szobában.
Egyszer csak sóhajtást hallott az egyik polc felől. Kíváncsian odarepült, de csak egy doboz dominó feküdt ott. Már ment is volna tovább, amikor megszólalt az egyik négypöttyös:
– Nem játszik velünk senki. Mimi és Momi egész nap csak a virágjaival van elfoglalva.
– De szép is volt régen – sóhajtotta egy hatpöttyös –, amikor még naponta dominóztak!
– Két pöttyömet is odaadnám érte, ha még egyszer úgy lehetne, mint azelőtt! – elmélkedett egy nyolcpöttyös.
– Kettőt én is odaadnék! – kiáltotta a sarokból egy elfelejtett dobókocka.
– Kettőt én is! – gurult elő az ágy alól egy apró pöttyös labda.
Több se kellett Augusztinnak, visszaszaladt az ágyához, nyakig betakarózott, s már aludt is, mint a bunda. Reggel aztán, miközben a teát kortyolgatták, megemlítette a lányoknak, mennyire magányosak mostanában a játékok.
– Valóban – bólintott Mimi –, régen nem dominóztunk.
– Így igaz! – helyeselt Momi. – A társasjáték is igencsak beporosodhatott már.
– Nosza, rajta! – biztatta őket Augusztin. – Beállok én is harmadiknak.
Mimi éppen harmadszor keverte össze a dominót, amikor csodálkozva így szólt:
– Nem értem. Pedig volt köztük nyolcpöttyös is.
Augusztin büszkén mutatott a hátára.
– Pötty, pötty. Most inkább játsszunk Emberke, ne mérgelődj!-öt.
Momi éppen harmadszor gurított, amikor meglepődve így szólt:
– Nem értem. Ezzel a dobókockával lehetetlen hatost gurítani.
Augusztin büszkén mutatott a hátára.
– Pötty, pötty, pötty, pötty. Most inkább keressük meg a labdát.
A lányok csak ekkor vették észre, mennyire megpöttyösödött Augusztin. Nagyot nevettek, megvárták, míg a labda is elajándékozza két pöttyét, majd a hetediket maguk rajzolták fel fekete filctollal a katica hátára.
Augusztint ezek után lehetetlen volt marasztalni. Alig várta, hogy otthon eldicsekedhessen a vadonatúj pöttyeivel. Gyorsan elbúcsúzott a lányoktól, majd arra vette az irányt, amerre az otthonát sejtette.
Még az sem zavarta, hogy útközben egy kiadós eső bőrig áztatta.
– Na, te híres! – tárta szét karját az anyukája, amikor meglátta csavargó kisfiát. – Hát megjöttél? És még hat pöttyel gazdagabb is lettél?
– Héttel – akarta mondani Augusztin, de aztán eszébe jutott, hogy egy pöttyöt biztosan leáztatott róla a zápor. De cseppet sem bánkódott. Nagyon boldog volt, hogy szerencsésen hazaért, és ezután büszkén viselte mind a hat jól megérdemelt pöttyét.
Bálint Mariann rajza