Könnyű szél fújt a nádasban reggel, amikor récemama keltegetni kezdte a fiókáit.
− Ébresztő, kismadaraim, ébresztő, ideje nyugalmasabb helyet keresni, mindjárt jönnek a fürdőzők! Itt egy perc nyugtunk sem lenne tőlük egész nap.
A kisrécék nyűgösen nyitogatták szemecskéiket, semmi kedvük sem volt elhagyni a fészket.
− Ne, mami, olyan jó itt! Nem akarok megint egész nap a tavon úszkálni! – így az egyik.
− Tegnap is olyan nagyok voltak a hullámok, majdnem megfulladtam! – így egy másik.
− Én se, én se! Maradjunk itt, mami! Papi, légyszi, szólj a maminak! – sipákoltak sorban mind hol az anyjuk, hol az apjuk felé forgatva kis fejecskéjüket.
Récemama nagyot sóhajtott, bizony nehéz néha a gyerekekkel! Ám nincs mit tenni, az emberek veszélyesek lehetnek, jobb távol maradni tőlük.
− Rendben, csak nyolc óra után indulunk, de semmiképp sem később. Most pedig tessék felkelni, tollat rendbe szedni, egy-kettő!
− Anyátok megmondta – zárta le a vitát récepapa, és feltotyogott a parton.
A kiskacsák tovább nem ellenkezhettek. Kibújtak a puha, meleg pelyhek közül, és az anyjuk után indultak. Még javában csipegettek a mezőn, amikor odalépett hozzájuk egy kócsag.
− Jó reggelt, szomszédék! – köszöntötte a kacsákat.
− Jó reggelt, jó reggelt magának is! – hápogták azok.
− Ugye, milyen szép napunk van? Ma kezdődik a nyár legjobb része! − folytatta a nagy, fehér madár.
− Hogyhogy? Hogyhogy? – a kisrécék nem értették.
− Hát nem tudjátok? Ma már szeptember van, kezdődik az iskola! A fürdőzők tegnap hazautaztak, mert a gyerekeknek szeptembertől iskolába kell járniuk. Mától újra miénk az egész tó meg az egész part – magyarázta a kócsag az értetlenkedő kicsiknek.
− De jó, de jó! – sipogták a kiskacsák. – Akkor tényleg ez lesz a nyár legjobb része!
És boldogan beugráltak a vízbe, hogy ússzanak egy nagyot.
Keď mamka kačica ráno začala budiť svoje kačiatka, v tŕstí pofukoval ľahký vánok.
„Budíček, vtáčatká moje, vstávajte. Je najvyšší čas pohľadať si pokojnejšie miesto. O chvíľu sa prídu kúpať výletníci. Tu by sme kvôli nim nemali ani chvíľu pokoja.”
Kačiatka mrzuto otvárali očká, z hniezda sa im vôbec nechcelo.
„Nie, mami, je nám tu tak dobre! Nechcem zasa celý deň plávať po jazere!“ sťažovalo sa jedno.
„Aj včera tam boli také veľké vlny, že som sa skoro utopilo!“ takto zasa druhé.
„Ani ja nechcem, ani ja! Zostaňme tu, mami! Oci, prosím, povedz niečo mamke!“ fňukali rad radom a hlávky otáčali raz k mame a raz k otcovi.
Mama kačka si zhlboka povzdychla, s káčatkami je to niekedy veru ťažké! No nič sa nedalo robiť, ľudia môžu byť aj nebezpeční, lepšie je držať sa od nich ďalej.
„V poriadku, vyrazíme až po ôsmej, ale neskôr v žiadnom prípade. A teraz ráčte vstať a upraviť si pierka, raz dva!“
„Mamka niečo povedala,“ ukončil debatu ocko káčer, a vypľantal sa hore brehom.
Kačiatka sa viac búriť nemohli. Vykukli z teplučkého páperia a vybrali sa za mamou. Ešte len zobkali na lúke, keď sa pri nich pristavila volavka.
„Dobré ráno, susedia!“ pozdravila kačice.
„Dobré ráno, dobré ráno aj vám!“ zakvákali kačice.
„Aký máme dnes krásny deň, všakže? Dnes sa začína najkrajšia časť leta,“ pokračoval veľký biely vták.
„Ako to? Akože?“ nechápali kačiatka.
„Vy to neviete? Už je september, začína sa škola! Výletníci včera odišli domov, lebo deti musia od septembra chodiť do školy. Od dnes sú celé jazero aj celý breh opäť naše,“ vysvetlila nechápavým kačiatkam volavka.
„Ako dobre! Ako dobre!“ kvákali kačiatka. „Tak to bude teda naozaj najlepšia časť leta!“
A natešene poskákali do vody, aby si poriadne zaplávali.
Fordította Cselényi Fodor Olívia
Balázsy Géza rajza