Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas erdő. Ez a hatalmas erdő akkora volt, hogy három országot is beterített. A szélén állt egy kicsike házikó. A kicsike házikóban éldegélt egy öreganyó.
December volt, éppen hatodika, Miklós napja. Nagy pelyhekben hullt a hó, vastagon belepett mindent. Esteledett. Az anyóka lefekvéshez készülődött. Már éppen fújta volna el az egyetlen szál gyertyáját, amikor halk kopogást hallott. Nem akart hinni a fülének. Ugyan ki kopogna itt, a világ végén, ahol a madár se jár? De a kopogás megismétlődött, hát az anyó odaballagott az ajtóhoz, és kinyitotta. Egy jávorszarvas állt a ház előtt.
− Ne haragudj a késői zavarásért, anyó – így a szarvas. – Eltévedtem. Már harmadik napja kóborolok az erdőben, és nem találom a társaimat. Nem láttad őket véletlenül?
Az anyóka gondolkodott, majd így szólt:
− Látni ugyan nem láttam, de tegnap hallottam egy csorda patáinak a dobogását. Északnak tartottak. Talán a tieid voltak. Menj utánuk! Itt van ez az alma! Nem sok, de egyebem nincs, amit adhatnék. Edd meg, erőre kapsz tőle.
A szarvas jóízűen befalta az almát, elköszönt az anyótól, és elvágtatott északi irányba.
Eltelt három hét, eljött a karácsony. Este volt, az anyó épp aludni készült. Elfújta volna az egyetlen szál gyertyáját, ha az már rég el nem fogyott volna. Így csak sóhajtott egy nagyot, és a szép karácsonyi fényekre gondolt.
Ekkor kopogtak az ajtón. Nem akart hinni a fülének. Ugyan, ki kopogna itt, a világ végén karácsonyeste. De megint kopogtak. A harmadig kopogásra az anyó kinyitotta az ajtót.
Volt nagy csodálkozás! Tizenkét jávorszarvas állt körben a ház előtt. Agancsán mindegyiknek tizenkét szál gyertya égett.
− Ó! Sosem láttam még ilyen gyönyörű karácsonyi fényeket! – suttogta meghatottan az anyó.
− Boldog karácsonyt, anyó! – köszöntötték őt a szarvasok.
Kde bolo tam bolo, bol raz jeden obrovský les. Ten les bol taký veľký, že pokryl tri krajiny. Na jeho okraji stál malý domček a v ňom žila jedna starenka.
Bol december, presne šiesteho, deň Mikuláša. Padali veľké vločky snehu, všetko zasypali hrubou perinou. Zvečerievalo sa. Starenka sa ukladala spať. Už-už chcela sfúknuť jedinú sviečku, keď začula tiché klopanie. Nechcela veriť vlastným ušiam. Kto to len mohol klopať, tu na konci sveta, kde sa aj vrany otáčajú? Klopanie však neutíchalo a tak sa starenka pobrala ku dverám a otvorila ich. Pred domom stál los.
„Nehnevaj sa, že ťa ruším tak neskoro, starenka,“ riekol los. „Stratil som sa. Už tretí deň blúdim po lese, neviem nájsť svojich druhov. Nevidela si ich náhodou?“
Starenka sa zamyslela a povedala:
„Vidieť som ich síce nevidela, no včera som počula dupanie kopýt jedného stáda. Šli na sever. Možno to boli tvoji. Choď za nimi! Tu máš jablko! Nie je to veľa, no nemám nič iné, čo by som ti dala. Zjedz ho, posilní ťa.“
Los si pochutnal na jablku, rozlúčil sa so starenkou a rozbehol sa smerom na sever.
Prešli tri týždne, nastal čas Vianoc. Večer sa starenka chystala spať. Sfúkla by aj jedinú sviečku, keby sa jej už neminula. Preto si len povzdychla a myslela na krásne vianočné svetlá.
Vtom ktosi zaklopal na dvere. Nechcela veriť vlastným ušiam. Kto že to len môže klopať, tu na kraji sveta na Vianoce. Opäť zaklopal. Na tretie zaklopanie starenka otvorila dvere.
To bolo veru úžasu! Pred domom stálo v kruhu dvanásť losov. Na paroží každému svietilo dvanásť sviečok.
„Ach! Ešte nikdy som nevidela také krásne vianočné svetlá!“ zašepkala dojatá starenka.
„Veselé Vianoce, starká!“ pozdravili ju losy.
Slovnik/Szótár
pokryť – beterít
vločka – hópehely
vlastný – saját
vrana – varjú
otáčať sa – visszafordul
los – jávorszarvas
rieknuť – mond, szól
blúdiť – kóborol
druh – társ
sever – észak
posilniť sa – erőre kap
minúť sa – elfogy
úžas – csodálkozás
paroh – agancs
Fordította Cselényi Fodor Olívia
Balázsy Géza rajza