Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy zöld varangy. A patakpartján lakott egy lapos kő alatt. Ott vackolta be magát még ősszel, amikor hidegre fordult az idő, és ő fázni kezdett. De jött a jó idő, egyre többet sütött a nap, és melegedett a talaj is a patakparton. A varangy kinézett a kő alól.
− Ej, hiszen már tavasz van − gondolta magában −, ideje felébredni!
Megdörzsölte a szemét, és kimászott a vackából. A patakparton már zöldellt a fű. Odébb talán virágok is nyíltak. Gondolt egyet a varangy, és elsétált egészen a rétig. Ott megállt és szétnézett.
− Nahát! Milyen zöld lett a világ, míg aludtam!
A közelben egy tehén legelészett. Nagyokat harapott a friss, zöld fűből.
− Látod ott azt a tehenet? − szólalt meg a varangy mögött egy rekedtes hang.
A varangy megfordult. A szomszéd volt az, egy öreg zöld varangy. A foltok zölden csillogtak a hátán a tavaszi napsütésben.
− Ha sokat eszik abból a friss, zöld fűből, még elzöldülnek a barna foltok a hátán − vartyogott tovább az öreg varangy.
Talán irigyelte a tehén jó étvágyát, talán a friss füvet féltette tőle. Mert hát ő is éppen nagyon éhes volt a hosszú téli álom után! Nézte, nézte a két zöld varangy a jó étvággyal falatozó tehenet.
− De az is lehet − szólalt meg aztán újra az öreg varangy −, ha túl sokat eszik abból a zöld fűből, még szétpukkad. Volt egyszer egy unokatesóm, aki látott egy ilyen falánk tehenet. Annyit evett a friss fűből, hogy felfújódott és elpukkadt.
− Nahát! Micsoda történet! Ilyet is ritkán hall a varangy!
− Na igen, rémes belegondolni is! Bár az is lehet, hogy az egészet csak a télen álmodtam.
A két varangy nézelődött még egy darabig a zöld fűben, aztán hazaugráltak, hogy ők is egyenek valami zöldet.
Kde bolo, tam bolo, bola raz jedna zelená ropucha. Bývala na brehu potoka pod plochým kameňom. Zaliezla sa pod neho ešte na jeseň, keď sa počasie ochladilo a začala jej byť zima. No blížilo sa dobré počasie, slnko svietilo stále viac a aj pôda na brehu potoka sa zohrievala. Ropucha vykukla spod kameňa.
„Ej, veď už je tu jar!“ pomyslela si. „Je čas zobudiť sa!“
Pretrela si oči a vyliezla zo svojej nory. Na brehu potoka sa už zelenala tráva. Opodiaľ asi aj kvitli kvety. Ropucha si zmyslela, že sa prejde a zašla až na lúku. Tam sa zastavila a porozhliadla sa.
„Teda! Ako sa svet zazelenal, kým som spala!“
Nablízku sa pásla krava. Z čerstvej zelenej trávy si odhrýzala veľké trsy.
„Vidíš tú kravu tamto?“ ozval sa za ropuchou chrapľavý hlas.
Ropucha sa otočila. Stála tam jej suseda, stará zelená ropucha. Jej škvrny na chrbte sa nazeleno leskli v jarnom slnečnom svetle.
„Ak zje z tej čerstvej zelenej trávy dosť veľa, ešte jej ozelenejú hnedé škvrny na chrbte,“ kŕkala ďalej stará ropucha.
Možno krave závidela chuť do jedla, alebo sa o čerstvú trávu strachovala. Veď aj ona bola po dlhom zimnom spánku veľmi hladná. A tak sa obe zelené ropuchy dívali, ako si krava pochutnáva na tráve.
„A možno...“ ozvala sa potom stará ropucha, „z toľkej zelenej trávy aj pukne. Kedysi som mala sesternicu, ktorá už raz takú pažravú kravu videla. Zjedla toľko čerstvej trávy, že ju nafúklo a potom pukla.“
„Teda! To je ale príhoda! Také čosi sa ropuche len tak nedonesie!“
„Veru, hrôza pomyslieť! Ale, možno sa mi to celé len prisnilo, keď som spala zimný spánok.“
Ropuchy sa ešte chvíľu obzerali po zelenej tráve a potom odskackali späť domov, aby sa aj ony najedli niečoho zeleného.
Slovnik/Szótár
pôda – talaj
trs trávy – fűcsomó
chrapľavý – rekedtes
závidieť – irigyel
chuť do jedla – étvágy
strachovať sa – félt valamit
pochutnávať si – jó étvággyal
falatozik – občerstvenie
pažravý – falánk
príhoda – történet
doniesť sa (niekomu) – hall valamiről
odskackať – elmegy, elugrál
Fordította Cselényi Fodor Olívia
Balázsy Géza rajza