Amikor még kisgyerek voltam, egy hatalmas lóversenypálya mellett laktunk egy pici házban. Apukám nem engedte, hogy átbújjak a piros korláton, mert féltett a lovak kemény patáitól. De az istállók közelébe gyakran odaólálkodtam, és bekukkantottam a pihenő állatokra.
Egyszer megláttam köztük egy gyönyörűséges, fiatal paripát. Az orrán hosszú fehér folt volt, a lábán fehér zokni. Ma már tudom, ezt úgy mondják, hóka orrú, kesely lábú ló volt. Amint közelebb mentem hozzá, bökdösni kezdett a puha orrával. Megértettem, hogy barátkozni akar velem. Mintha azt mondta volna:
– Épp egy olyan kis barátot keresek, amilyen te vagy. Idebent csak versenylovak vannak, őket már mind ismerem, a zsokéknak meg sok a dolguk. Itt senkivel sem lehet játszani. Veled lehet?
– Hát persze! Velem csak azt lehet! – mondtam nevetve a paripának – Mi a neved?
– Hóka vagyok.
Így kezdődött a barátságunk. Apukám aztán már nem tiltakozott. Megengedte, hogy valamelyik lógondozó felügyelete mellett minden délután együtt játsszunk Hókával. Megtanultam lovagolni, és most én is zsoké vagyok. Sok kitűnő lóval sok versenyt megnyertem már. Hóka közben megöregedett. De amikor egy verseny után hazamegyek, legelőször őt keresem föl az istállóban. Az ő barátsága ma is a legfontosabb nekem.
Tudod-e?
A ló az ember egyik legrégebbi barátja. A szabadon kószáló vadlovak háziasítása nagyon régen történt. De nem azért, hogy versenyeken induljanak velük, mint manapság. A lovak évszázadokon át keményen együtt dolgoztak az emberrel. Szántottak a földeken, húzták az ekét, kocsi, szekér elé fogva árut fuvaroztak. Az emberek, ha nem gyalog, akkor leginkább lóháton közlekedtek vagy ló húzta kocsival utaztak. A harctéren is lovakkal indultak csatába a férfiak.
.
Kabóca-lexikon
A zsoké versenylovas. Nem ül a ló hátán, hanem a nyereg fölé kuporodva hajtja a paripáját végig a versenypályán. Így guggolva könnyebb a lónak a terhe, és gyorsabban tud vágtázni.
Kincsem egy legyőzhetetlen csodakanca volt. Kétévesen kezdett versenyezni, ötéves koráig 54 versenyen indult, és mindegyiken győzött. Legkedvesebb társa egy Csalogány nevű cica volt. A cica nélkül Kincsem soha nem indult el egyetlen versenyre sem.
A lókötő kifejezést olyan emberre mondták régen, aki lovat lopott. Eloldozta a rúdnál, legelőn, istállóban kikötött állatot, és elvitte. Rosszalkodó kisgyereket is szoktak így dorgálni.
A gyógylovaglás sok beteg gyereknek és felnőttnek segítenek a lovak a gyógyulásban. A lovaglás, a lovastorna erősíti az izmokat, javítja a testtartást. A szelíd és okos állat etetése, gondozása és barátsága öröm, és ez az öröm is gyógyít.