Az egyik délután Misi a karácsonyi vásár forgatagát figyelte, persze biztonságos távolságból. Egy szobor talapzatának támaszkodott, szemben a térrel. A szoborral együtt nézték az embereket, ahogy jönnek-mennek a faházikók körül a fénybe borult fák alatt.
A kisfiú nagyon szerette az adventi időszakot. Délutánonként ilyenkor nem a szokott helyein kóborolt, hanem végiglátogatta a kirakodóvásárokat a nagyvárosban. Voltak kisebb vásárok, ahol apró terecskéken zsúfolódott egy rakás bódé és árus, az emberek szinte el sem fértek közük, de ez senkinek sem szegte kedvét. Az árusok lelkesen kínálgatták áruikat, a vevők jókedvvel vásároltak. Volt olyan vásár, ahol főleg édességet, pecsenyét és forró italokat kínáltak, és olyan is, ahol báránybőr bekecstől kezdve fényes vadászkéseken át kézzel faragott fakanálig és kerámiaangyalkákig minden akadt, finomságok is persze. És zene és fények és tömeg mindenfelé. Aztán voltak a főterek díszes vásárai rengeteg áruval és még több turistával, akik lelkesen kóstolgatták a helyi ételeket, gusztálták a kézműves portékát.
Misi megbabonázva nézte a tarka és zajos forgatagot, de sosem ment be a tömegbe, mindig csak kívülről figyelte, csodálta és kicsit irigyelte az embereket, akik vidáman beszélgetve nézelődtek, járkáltak fel s alá. Fényesnek és ragyogónak látta őket, mint a karácsonyi díszekkel teleaggatott fákat, önmagát meg unalmasnak és magányosnak gondolta, legalább olyan magányosnak, mint a szobor, aminek támaszkodott. Vágyott a fénybe, az emberek közé, de félt is – és maradt, ahol volt.
Ám mégsem tudta levenni szemét a vásári sokadalomról, csak nézte, nézte az embereket, a fényeket, amíg rá nem esteledett. Akkor apró bökést érzett a vállán, azon, amelyikkel a szobornak támaszkodott. Egy pillanatig azt hitte, a szobor hajolt le hozzá, hogy tegyen valami megjegyzést a vásárra, ha már ilyen rég együtt nézik, ám hamar rájött, hogy ez teljes képtelenség. A szobrok nem mozognak és nem beszélnek.
− Tényleg? Biztos vagy benne? – hallatszott a szobor felől.
Riadtan nézett fel a talapzaton álló alakra, hogy hát mégis létezik varázslat ezen a világon, és a szobrok beszélnek? Csak nem?
− De igen – mondta a hang –, csak nem úgy, ahogy te gondolod.
Misi ekkor vette észre, hogy nem a szobor beszél hozzá, hanem a lába mellett ülő valami, egy vörös macska.
− Na? Megismersz? – kérdezte a macska.
Misi szólni se bírt. Nem a szobor beszél, hanem a macska? Hogyhogy? Vagy teljesen elment az esze? Nem, ilyen nincs, csak képzelődik. Megrázta magát, vett egy nagy levegőt, és ellépett a szobortól. Ideje hazamenni, biztosan segíteni is kell valamit az anyukájának, és a leckét is megcsinálhatná egyszer időben. Túl sokat mászkál egyedül, az a baj.
− Az mondjuk igaz – szólalt meg újra a macska.
Misi ezt már nem foghatta az élénk fantáziájára. A macska határozottan beszélt, és az ő gondolataira válaszolt.
− Te olvasol a gondolataimban? – nézett fel a talapzatra.
− Mi az hogy! – vigyorgott rá a macska. – De nyugi, nem mondom el senkinek – kacsintott Misire. – Na gyere, állj közelebb, hadd ugrok a válladra, és indulhatunk. Útközben majd mindent elmagyarázok.
Misi szolgálatkészen szorosan a szoborhoz állt, a macska ráugrott a vállára, és a nyaka köré tekeredett. Úgy nézett ki, akár egy rókaprém a nénik nyakában az éjféli misén.
− Merre? – kérdezte Misi.
− Hazafelé. Igazad van, anyukád örülne, ha levinnéd a szemetet, és tanulnál is egy kicsit.
− Te tudod, mi van otthon? Honnan? Ismered az anyukámat? A szüleimet? Mit tudsz rólam?
− Nyugi, nyugi, minden rendben van – csitította a macska a megdöbbent Misit –, elmagyarázom, csak menj nyugodtan, és szállj fel egy trolira.
− De macskát csak hordozóban lehet…
− Senki nem fog észrevenni engem, hidd el!
Misi hát elsétált a megállóhoz, és felszállt egy zsúfolt trolira. Az emberek olyan szorosan álltak egymás mellett, mint a heringek a konzervdobozban, mégsem szólt senki semmit a macska miatt. Mintha az láthatatlan lett volna.
− Szóval – kezdett bele a mesélésbe a macska.
− Várj, ne itt! Ne a tömegben! – riadt meg Misi.
− Csak semmi pánik, nem hallanak, ahogy nem is látnak engem – így a macska. Kényelmesen elhelyezkedett a fiú vállán, és folytatta.
Elmesélte, milyen régóta követi már Misit, eddig észrevétlenül, de most eljött az ideje, hogy megismerkedjenek. Elmondta azt is, hogy ott lakik Misiék közelében, a park másik oldalán egy öregemberrel, aki már nagyon várja, hogy találkozzon vele.
− És ki az az öreg?
− Ó, tetszeni fog, nagyon kedves! Persze azért szigorú is tud lenni. Már időtlen idők óta itt lakik, ezen a világon. De nem innen való, ahogy a macskák sem, mint köztudott – húzta ki magát büszkén a kis vörös.
− Sejtettem – jegyezte meg Misi az orra alatt, miközben leszállt a troliról. – És most merre?
− Látod ott azt a nagy házat a park túloldalán? Oda! Beugrunk hozzánk kicsit, aztán mehetsz haza krumplit pucolni.
Átsétáltak a parkon, be a ház nyitott kapuján, át az udvaron. A lakás előtt már várta őket az öreg.
− Gyertek csak, gyertek – hívta őket mosolyogva. – Tudom, menned kell segíteni anyukádnak, de hadd mutatkozzam be előbb. Gusztit már ismered.
Guszti, a macska közben leugrott Misi válláról a földre, és az öreg letette elé a tálkáját.
− Engem nyugodtan szólíts János bácsinak, ez hasonlít legjobban az eredeti nevemre – folytatta az öreg. – Guszti már biztos elmesélte, milyen régóta ismerünk téged. Hogy miért, elmondom mindjárt, de előbb fel kell tennünk egy kérdést – és a macska felé fordult. – Guszti!
A macska abbahagyta a lefetyelést.
− Figyelj! – kezdte, és megtörölte a bajszát. – Számtalanszor eszedbe jutott már, ugye, hogy több dolog van földön és égen, mint amennyit a szemeddel látsz, és amennyiről az iskolában hallottál. Ez így is van.
János bácsi bólintott.
− A kérdésem, vagyis a kérdésünk – hunyorgott gazdájára a macska – az, hogy van-e benned elég bátorság és elég kíváncsiság megismerni ezt a sok dolgot?
Misi a macskára nézett, majd az öregre, és újra a macskára. Gondolkodott. Egy végtelennek tetsző pillanat múlva aztán bólintott:
− Igen. Azt hiszem, hogy igen.
− Akkor jó! – rikkantotta a macska, és folytatta az evést.
− Örülök – mosolygott János bácsi is. – Gyere, ülj le egy percre. Mesélek kicsit. Hamar megértesz mindent.
Folytatjuk!