kab28

 

Itt az új év! Készüljünk-e, lesznek-e tavasszal országos fesztiválok, versenyek, Tompika, Duna Menti, Ipolyi? Úgy hírlik, igen. Két verseny felhívását már közzé is tették a rendezők. Ígérik, hogy tavasszal megtartják a tavaly elmaradt Tompikát, a vers- és prózamondók országos seregszemléjét. Tervezhetjük az iskolai fordulókat, s az elődöntők után remélhetőleg az idén az országos megméretésre is sor kerül Rimaszombatban. A képzőművészek ugyancsak készíthetik a pályamunkákat.

Az országos verseny eredményhirdetése és az ünnepélyes díjátadás várhatóan február végén lesz. A díjnyertes munkák, a szebbnél szebb rajzok és festmények kiállítását pedig, ahogy az már lenni szokott, a Tompika résztvevői is megnézhetik majd Rimaszombatban.

 

XXII. Ferenczy István Országos Képzőművészeti Verseny

A verseny meghirdetett témái közül az egyikhez tájképeket várnak a rendezők a Mesél az erdő témakörbe. Egy másikhoz pedig, ami az alapiskolás kisdiákokat ugyancsak érdekelheti, Móra Ferenc valamelyik művéhez készülhetnek az illusztrációk az író születésének 145., halálának 90. évfordulója tiszteletére. A pályamunkákat a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának címére kell elküldeni. További információk itt.

Beküldési határidő: 2024. február 14.

 

XXXI. Tompa Mihály Országos Verseny 

Vers- és prózamondás, verséneklés és lírai színpadok versenye. Az iskolai versenyek megrendezésének határideje: 2024. március 8-igOrszágos elődöntők: 2024. május 13–24. (Szenc, Galánta, Komárom, Losonc, Kassa). További információk itt.

Országos döntő: 2024. június 20-23., Rimaszombat