A mesehősökről szóló sorozatunk záró cikkében a gyermekirodalmi szövegekben oly szívesen ábrázolt állatok szerepével foglalkozom. A mesék világában az állatok sokféle szerepet ölthetnek magukra, azonban mesetípustól függően, fő- és mellékszereplőként fellépve más és más magatartásforma jellemzi őket. A mesebeli állatok kettős természettel bírnak: egyrészt az állat fizikai adottságaival rendelkeznek, másrészt a gondolkodás és beszéd emberi sajátosságait hordozzák magukon.
A varázsmesékben a jó és gonosz erők megtestesítőiként egyaránt szerepelhetnek. A segítő vagy az adományozó szerepkörében bajba jutott vagy hálás állatokként jelennek meg, akik a „jó tett helyében jót várj”-elv fejében a segítséget nyújtó hőst jutalomban részesítik (varázstárgyat adnak, tanáccsal látják el őt). Más esetben, állatvőlegényként vagy állatmenyasszonyként ők szorulnak a hős megváltására – ilyenkor titokzatosság, mágikus erő lengi körül őket. Az ellenfél szerepkörében félelmetes lényként szerepelnek, és akár a hős életére is törhetnek. Ekkor a gonosz megtestesítőivé, alakmásaivá válnak.
Az állatmesékben – a tündérmesékkel szemben – nem számít csodás elemnek, hogy az állatok beszélnek, mivel a főhős pozícióját öltik magukra, és valamilyen erkölcsi vagy társadalmi értéket és ellenértéket képviselnek, ezeket ütköztetik. Az állatmesék moralizáló jellege mellett fontos szerephez jut a vetélkedés ábrázolása, illetve a humoros szórakoztatás.
A kortárs gyermekirodalmi szövegekben – a hagyományos népmesei szerepek követésén túl – a transzcendens világból érkező állatok profanizálódnak, megszelídülnek: mágikus világuk helyett az emberi világ mintájára élnek. Számos történetben társadalomkritikát hordoznak magukban, és az általuk képviselt értékrenddel egy „emberségesebb” világ lehetőségét mutatják meg az olvasóknak. Ezt találjuk pl. a Sara Pennypacker Pax című meseregényében, amely Fekete István Vukjához hasonlóan a rókák életéről szól. Számos esetben az ember és az állat különleges kapcsolata, az állat mint házi kedvenc jelenik meg a történetben, illetve gyakran találjuk őt a hős szerepkörében. Mesepszichológiai szempontból az állatkarakterek a gyermekbefogadók számára szereplehetőséget hordoznak magukban, melyben az embernél kisebb, gyengébb szereplőként fellépve a felnőttekkel szembeni, saját pozíciójukat látják leképeződni. A kortárs gyermekirodalom ezt a szerephelyzetet erősíti fel, és a problémákat megoldó legkisebb gyermek típusához hasonlóan az állatok világában is a legkevésbé hősiesnek tűnőt tünteti ki a figyelmével.
A legkisebb hős győzelme
Berg Judit Rumini-története a kortárs gyermekirodalom egyik legnagyobb sikerkönyvsorozatának bizonyul. A rágcsálóuniverzumot teremtő történetek főhőse egy árva, csenevész kisegér, ami a sorozat elején nem tartozik senkihez. Bojtos Benedek hajóskapitány mintegy mentorként azonban felkarolja őt, munkát és szállást ad neki, sőt egy élő közösség szerves tagjává fogadja. Ennek köszönhetően Rumini erőre kap, és a legjelentéktelenebb karakterből főhőssé lép elő, aki furfangosságával, csintalanságával folyamatosan valamilyen kalandba keveredik. A hajóséleten belül „családra” és barátokra talált kisegér a történetek mozgatórugójává válik, nélküle nem sikerülne a számos megpróbáltatásból megmenekülnie a legénységnek. A történet sikerét nem csupán az izgalmas fordulatok, hanem a nyelvi humort működtető beszélő nevek és komikus helyzetek is biztosítják. Nem véletlen, hogy Rumini története már színházi adaptációként, társasjátékként, sőt játszótérként is feldolgozásra került.
Egy kritikus állattörténet
Czigány Zoltán Csoda és Kósza-történetei a Rumini-könyvekhez hasonló nagy sikereket értek el, azonban egészen más célközönséget szólítanak meg. Míg a Rumini-szövegek a varázsmesék, kalandregények és kópéregények tradíciójából építkeznek, mágikus színtereken, varázsszereplők és varázstárgyak alkalmazásával a kisebbek szórakoztatására szolgálnak, a gödöllői tanyán élő Csoda és Kósza – a két „csodaló” – történetei novellaszerű, hétköznapi élethelyzeteket mutatnak be, és a nyelvi humor és helyzetkomikumok bravúrjait tartalmazzák. A két szereplő egymás ellentéte: Kósza jószívű, de bugyuta, állandóan bajba keveredő szereplő, Csoda pedig folyamatosan társa, többnyire valamilyen félreértésből adódó baklövéseit próbálja helyrehozni. A két szereplő világhoz való viszonyulása, a környezetük bemutatása társadalomkritikai felületet is biztosít a műnek (pl. a két ló egy boltot nyit, ahol jutányos áron havat árulnak, amit az emberek a kedvezmény miatt meg is vásárolnak). A szerző szófordulatával élve „lószívvel ajánljuk” a csodaló-történeteket!
A kedvenc
Balla Margit Bibi és Kifli kutya kalandjait jól ismerik a Kabóca olvasói, hiszen 2016 őszétől hónapról hónapra a lap hasábjain követhetik nyomon a történetüket. A mesefüzérré gömbölyödő sorozat egy kislány, Bibi és kedvence, Kifli kutya elválaszthatatlan barátságát meséli el. A hétköznapi életképeket, apró eseményeket bemutató történetek a gyermek-állat titokzatos egymásra hangolódását, összeforrottságát tárják az olvasók elé. Itt nem a mágikus-csodás események dominálnak, hanem az állatok és gyermekek által képviselt idealisztikus, csupán a szeretetkapcsolat őrzésére összpontosító világszemlélet megélése. A sokszor naiv és mindig a hasára gondoló Kifli igazi odaadó barát és társ, aki bármit megtenne a fölérendelt pozícióban lévő gazdájáért. Kettejük hierarchikus kapcsolata azonban nem uralkodáson, hanem gondoskodó szereteten alapul. A finom humorral átszőtt történetek érdekessége, hogy a felnőtt világot teljesen kizárják magukból, mintha a gyermek életének legfontosabb (szóra érdemes) részét az állataihoz (merthogy később Loulou macska is csatlakozik hozzájuk) fűződő kapcsolata képezné.
Állatokról (is) szóló művek:
Hegyeli Attila: Áron, a tobozok és a medve (irodalmi mese)
Lovász Andrea (szerk.): Parti medve (antológia)
Lugosi Viktória: Brokkoli (irodalmi mese)
Marosi Csilla: A kutyafáját! (irodalmi mese)
May Szilvia: Úszómester a dézsastrandon (irodalmi mese)
Németh Zoltán: Adhatok egy pofont? (gyermekvers)
Nógrádi Gergely: Nyau! (meseregény)
Péterfy Gergely: A csuka, a macska és a papagáj (irodalmi mese)
Szávai Géza: Eszes kutyák (ifjúsági regény)
Z. Németh István: Aranyeső, ezüsthó (gyermekversek)
Zalán Tibor: A kíváncsi kiscsillag és a kíváncsi sün (irodalmi mese)