Szamár vagy, szoktuk mondani, amikor valaki nagyon ostobán viselkedik. De miért éppen a szamárhoz hasonlítjuk? Mert az ostoba volna? Szó sincs róla, a szamár nagyon is okos, intelligens állat, és évezredek óta az ember segítője.
A háziasítása
Afrikából származik, ahonnan alig néhány háziállatunk (például a gyöngytyúk). Valószínűleg Északkelet-Afrikában, a mai Egyiptom és Etiópia környékén háziasították a lónál is korábban, több ezer évvel ezelőtt. Afrikában ma is vannak vadon élő társai. A meleg és száraz, az eredeti hazájához hasonló környezethez máig ragaszkodik. Végképp nem szereti a hideget, az esőt meg különösen utálja, mivel a szőre nem vízálló, nem pergeti le az esőcseppeket. Európa hűvösebb és nedvesebb középső tájain nem is érzi jól magát igazán. A déli, meleg éghajlatú országok, Görög-, Olasz- és Spanyolország hegyvidékein viszont a korábbi századokban nélkülözhetetlen teherhordó volt. Mázsás terheket cipelt a hátára kötözött kosarakban olyan helyeken, kietlen, köves tájak ösvényein, ahova más háziállat nem tudott felkapaszkodni.
A teherhordó
Talán éppen az afrikai őshazából maradt tulajdonsága az is, hogy végtelenül igénytelen. Ha fű nincs, beéri a gyenge minőségű szúrós tövissel. Ezért tartották régen a szegény ember lovának. Elvan a lónál sokkal kevesebb ennivalóval, ugyanakkor ahhoz hasonlóan erős, cipekedésre, teherszállításra kiválóan alkalmas. Csak lovagolni nem lehet rajta, ügetni, vágtázni ugyanis nem tud. Legtöbb fajtája ráadásul nem annyira magas, hogy a lovas lába földig ne érne róla. Ám nagy segítségére van a pásztorembereknek, főleg a juhászoknak, mert hátán viszi az elemózsiájukat a nyáj után, és közben őrzi a nyájat.
Miért ordít annyira?
A pásztoremberek tudják csak igazán, milyen okos és tanulékony állat a szamár. Könnyen befogható a nyáj őrzésére, mert békés, nyugodt, türelmes természetű – nem olyan érzékeny és ideges, mint a ló –, a birkák elfogadják őt vezetőjüknek. Követik, akár egy vén kost maguk közül. Ha veszélyt érez, a rettentően hangos iázásával riasztja a pásztort, a támadó ellenséget pedig elijeszti. A taktikája ugyanis nem a menekülés, nem fut el a veszély elől, hanem éppen ellenkezőleg: lecövekel, felméri a helyzetet, és védekezik. Ha kell harap, a hátsó lábaival rúg, a mellsőkkel tapos, és szörnyű ordításba kezd.
A csökönyös szamár
A szamárhoz szoktuk hasonlítani azt is, amikor keményfejű, és megmakacsolja magát valaki. Igaz, a szamár valóban csökönyös állat. Lecövekel akár az út szélén, s egy tapodtat sem megy tovább, ha úgy gondolja. Ám legtöbbször nem ok nélkül makacskodik. Kifinomult érzékszerveivel ugyanis előre megérzi a közelgő veszélyt, például a vihart, és nagyon okosan nem hajlandó belemenni. Ha fáradt vagy túl nehéznek tartja a hátára pakolt terhet, olyankor is megkötheti magát, és nem mozdul, áll akár órákon át.
Falánk állat
Rengeteget eszik, talán azért is, mert az elfogyasztott fűnek, cserjének gyakran kicsi a tápértéke, sokat kell enni belőle, hogy elég legyen. Az emésztőrendszere viszont szinte teljes mértékben hasznosítja a táplálékot, mindent megemészt, a nedvesség nagy részét kivonja belőle. Ez persze azt is jelenti, hogy a trágyája nem jó minőségű, nem hasznosítható, mint a birkáé vagy a szarvasmarháé a legelő fenntartásához.
Tudtad?
A szamár naponta akár nyolc-tízszer is másodperceken át szörnyen ordít, és olyan hangosan, hogy kilométerekre elhallik. Így beszélget, hívja a társakat. De iázik akkor is, ha éhes vagy veszélyt érez, ha unatkozik vagy örül a gazdájának. A nagyon erős és rekedt hangját azzal magyarázzák a szakemberek, hogy az eredetileg száraz, nyílt területeken élő állatnak nagy távolságokra kellett eljuttatnia a mondandóját, hogy halló fülre akadjon.
Az afrikai vadszamárnak zebraszerű csíkok vannak a lábán. Veszélyeztetett állat, mára alig pár száz példánya maradt.