A baromfiudvarból nem hiányoztak régen a kacsák. Vidám hápogásuk, vicces totyogásuk jó kedvre derítette a háziakat. A gazdasszonyok kedvelték ezt a szárnyast, mert igénytelen, tartása olcsó és nem sok gonddal járt, különösen mocsaras, tóhoz, patakhoz közel fekvő vidékeken, ahol akár egész nap kint bogarászgathattak a vízen. Becsülték tolláért, tojásáért, zsírjáért és ízletes húsáért.
A háziasítás
A kacsa háziasítása ugyancsak régen, vagy ötezer évvel ezelőtt kezdődött még Kínában és az ókori görögöknél. Mára a tartása az egész világon elterjedt. Őse a vadkacsa, más néven a tőkés réce nálunk, a Kárpát-medencében őshonosnak számít. A falusi udvarokban elsősorban fehér színű kacsákat neveltek, de ha ezek kijártak a mezőre, a patakra, tóra, és vadkacsa rokonokkal is találkoztak, az utódok vadas, azaz barnás tarka színezetűek is lehettek, éppen, mint a vadkacsák.
Mit esznek?
Elsősorban gabonamagvakkal és rovarokkal táplálkoznak, de megeszik még a csigát is. Ha meg a tavon, patakon úszkálnak naphosszat, vízi növényekkel ugyancsak kiegészítik az étrendjüket. Mondhatni, mindenevők. Nem válogatnak, sokat és mohón esznek, közben meg isznak is eleget.
Társas lények
A kacsák nagyon kedvelik a társaságot, a magányt végképp nem szeretik, nehezen is tűrik. A csoportban fiatal és idősebb kacsák, tojók és gácsérok, azaz hímek mind együtt járnak.
A gondos kotlós
A kacsaanyukák nagyon gondos szülők. Sokáig nevelgetik a kiskacsákat. Egyszerre 14-16 kiskacsája is lehet egy tojónak. Tavaszig legalább 15-20 tojást lerak a fészkébe, utána elkezd kotlani: ráül és melegíti a tojásokat, míg csak ki nem bújnak belőlük – 28 nap után – a kiskacsák. Nem mindegyikből persze, mert ahogy a gazdasszonyok szokták mondani, nem mindegyik tojás fias. De a tojó sem kotlik meg mind, némelyik csak tojja a tojásokat három-négy hónapon keresztül minden második, harmadik nap. 60-70, de akár 90 tojást is lerakhat egy időszak alatt, aztán szünetet tart.
A pihe-puha kacsatoll
A kacsának a tollát is felhasználták régen a gazdasszonyok. A párnákat, dunnákat töltötték meg vele. Ősz végi, téli társas munka volt a tollfosztó. Esténként az asszonyok összejöttek egy-egy háznál, és vidám beszélgetés, nótázás közben megfosztották a tavasztól összegyűlt liba- és kacsatollat: a kemény és hegyes tollszárról lehúzták a pelyhet, és a párnába, dunnába csak ezt a finom pihe-puháságot használták. A legjobb minőségű paplanokat, párnákat ma is a szárnyasok tollával töltik meg a gyártók.
Miért nem ázik el?
Mint vadkacsa őseik, a kacsák is legszívesebben egész nap a vízen tartózkodnak, a tolluk mégsem ázik át. Mégpedig azért, mert állandóan zsírozzák. A farkuk végén van egy faggyúmirigy, a csőrükkel a faggyút abból rákenik a tollukra. Gyakran látni, hogy a kacsa hátrafelé fordulva a csőrével a farkánál, aztán meg a tollai közt kotorász. Olyankor éppen ezt a fontos kenegető munkát végzi magán.
Tudtad?
A liba-, kacsatoll a legjobb szigetelőanyag, jobb a mai szintetikus anyagoknál. Nem melegít, de nem is engedi eltávozni a hőt, amit a tested kibocsát. Ott tarja a dunna alatt, és nem fázol éjszaka akár még egy fűtetlen szobában sem.
A tőkés réce hímje udvarlás idején díszes tollruhát visel, a házi kacsáknál a párok egyforma színűek, viszont a hím jóval testesebb a tojónál.