A falusi udvarokban még nagyszüleid gyerekkorában is sok volt az állat. Tyúkok, kakasok, kacsák, libák, kecskék, birkák zajongtak egész nap a ház körül, az istállóban tehén bőgött, akár ló is nyerített, követelte a gazdától a magáét.
Manapság a falusi udvarokat befüvesítik a tulajdonosok, virágokat, bokrokat ültetnek bele, mint a városi parkokban. Sok állatnak itt már nincs helye, legfeljebb egy-egy kutya őrzi a házat, macska dorombol a teraszon, néhány tyúk kapirgál még hátul az udvarban egy elkerített kis helyen.
A háziasítás
Az emberek nagyon régen rájöttek, hogy némelyik állat sok dologban a segítségükre lehet. Ha magukhoz szoktatják, megszelídítik, és a ház körül tarják őket, nem kell folyvást a vadont járni, vadászni, gyűjtögetni, hogy élelmet találjanak, húshoz, tojáshoz jussanak, az öltözetükhöz állatbőrt szerezzenek. A barátságosabb farkasokat például, amelyek közelebb merészkedtek hozzájuk, etetni kezdték, s azok megszokták az ember közelségét. Így lett a farkasból az első háziállat a kutya. A kutya segített vadászni és őrizni a tábort. Az embereknek pedig egyre több állatuk lett.
A tyúk háziasítása
A tyúkot nagyon régen, 6-8 ezer évvel ezelőtt kezdte magához szelídíteni az ember, mégpedig Ázsiában. Észrevette, hogy az erdőben vadon élő vörös dzsungeltyúk húsa és a tojása is ehető és finom. Elkapott néhányat, magánál tartotta, etette őket, és azok egyre szelídebbek lettek. Ázsia déli-délkeleti részén ma is elterjedt szárnyas a vörös dzsungeltyúk, más néven bankivatyúk. A szakemberek szerint ez a szárnyas a házi tyúk őse.
Elterjedése
Ázsiából a házi tyúk aztán lassan eljutott más tájakra, más országokban is, Mezopotámiába, Egyiptomba, Görögországba, majd Európába. A tyúkok tojást, húst adtak, és könnyű volt őket etetni, tartani, ezért gyorsan népszerűek lettek. Ma a tartásuk világszerte elterjedt, a házi tyúk a legnagyobb létszámú háziállat, és a legfontosabb fehérjeforrás.
Étrendje
A szabadban, baromfiudvarban természetes körülmények között élő tyúkok egész nap csipegetnek, kapirgálnak, magvakat, rovarokat keresgélnek, csőrükkel finoman felcsippentik a gilisztát, elkapják a csigát, sőt akár az egeret is. Könnyű helyzetben vannak, ha a háziasszony kukoricát, búzát, esetleg ételmaradékot szór eléjük, azt is szaporán felkapkodják a földről.
A tyúktojás
A jól tartott tyúk akár naponta is tojik egy tojást, ha azt mindig elveszik tőle. Ha azonban a fészekben marad a tojás, egy idő után a tyúk kotlani kezd, vagyis ráül a tojásokra, és melegíteni kezdi őket. Addig ül a fészken, amíg a tojásokból ki nem bújnak a kiscsibék. Ez általában 21 nap. A keltetés alatt a tyúkanyó ritkán száll le a fészekről, hogy egyen-igyon valamit. Nagyon lelkes szülő, a kiscsibéket is hetekig gondozza, nevelgeti, tanítgatja csipegetni, és éjszakára maga alá gyűjti valamennyit, míg csak meg nem erősödnek.
Különlegesség
A tyúkok különös sajátossága a fejükön álló taraj és a csőr alatt egy bőrlebeny, a szakáll. A kakasok taraja nagyobb, mint a tyúkoké, amint a legyezőszerű farkuk is nagyobb a tojókénál. A láb alsó részén nincs toll, ezt a részt nevezzük csűdnek. Az idősebb kakasok csűdjén hátul egy-egy kemény szarukinövés meredezik egymással szemben, a sarkantyú. Védekezés vagy támadás során ez a kakas fegyvere, igyekszik megrúgni vele az ellenfelét.
A kakasviadalok
Ma már sokfelé tiltott, Dél-Ázsiában, Dél-Amerikában azonban még manapság is tartanak kakasviadalokat. Az ókorban az egész görög világban nagyon népszerű volt ez a meglehetősen kegyetlen látványsport, több vidéken tenyésztették is a harci kakasokat. Fogadásos versenyeket rendeztek velük. A viadalt kocsmákban, szabadtéren tartották. A két egymásnak eresztett kakas harci kedvét hagymával próbálták tüzelni, ami sikerülhetett annyira is, hogy a küzdelem az egyik fél pusztulásával végződött. Az állatok harci kedvét mintaképnek tekintették, és még az athéni vázafestésekben is megjelenítették. A kakas a franciák számára is a küzdő szellemet, a büszkeséget, a bátorságot szimbolizálja, és mint ilyen lett az ország nem hivatalos nemzeti jelképe.
Tudtad?
Sétálás, keresgélés közben a tyúkok a fejüket jellegzetes módon előre-hátra ingatják. Ha valamit jobban meg akarnak nézni, gyakran egész oldalukkal is felé fordulnak. Ez azért van, mert a szemük elhelyezkedése miatt az előttük levő dolgok távolságát tudják csak igazán jól bemérni. Például amikor csipegetnek, nagyon pontosan céloznak. Ha különböző oldaláról is meg akarnak vizsgálni valamit, ahhoz már a fejüket is mozgatni kell.