Napfényt csipegetnek
Az alkonyi szürkület úgy feküdt
végig a tájon,
mint egy fáradt koldus a park
fakó lócáján.
Száraz kenyerének
szárazabb morzsái
a nap utolsó sugaraival
hullanak a fűre.
A madarak
napfényt csipegetnek.
Én és a fák
Tűnődöm:
ha a mama kérésére engedem,
hogy egy kevéske vért vegyenek…
hogyha a fenyők törzsébe fecskendezem aztán,
akkor testvérekké válunk?
Én és a fák?
Nem voltam?
Szeretném, ha tudnád:
volt most egy pillanat,
amikor nem halt meg senki
az egész világon.
Ha másért nem,
már csak ezért megérte,
hogy az út összes erdeje
tünde-szőke őszre
fesse a haját,
ahol jártam.
Pedig nem voltam varázsló...
Szabó Zelmira rajza