Hóember
Ott áll az udvaron
zordonan, kövéren,
kobakján vasfazék,
seprű a kezében.
A szeme széndarab,
az orra répa, lám,
félve nézegeti
egy kis veréb a fán.
Töri a kis fejét:
Ki lehet, mi lehet?
Nem látott soha még
ilyen félelmeset.
Ő az, biztos Ő az:
havas tél királya,
seprű a jogara
fazék koronája.
Lám, még a kakas sem
köszörüli torkát,
nehogy megzavarja
a király nyugalmát.
Kiskakas
Felszállott a hókupacra,
felszállott a kiskakas,
hópehely hull taréjára,
farka tolla is havas.
De nem érzi, de nem bánja,
büszkén felveti fejét,
s oly hegyeset kukorékol,
belerezzen föld s az ég.
A sok csibész összenéz:
– Ni, a sarkantyús vitéz!
Mackó a barlangjában
Mackó mondja:
bromborom.
Hasogat a
tomporom.
Hevergettem
eleget,
mikor lesz már
melegebb?
Cudar tél van,
viharos,
recseg, zúg az
iharos.
Kibújjak, vagy
ne bújjak?
Sétáljak, vagy
lapuljak?
Alszom még rá,
bromborom,
aztán majd meg-
gondolom.
Éhezik a róka
Éhezik a vörös róka,
sír a kölyke, az apróka,
körös-körül szakad a hó,
sehol egy kis ennivaló.
Jéghideg van az odúban,
s oly vaksötét, mint a kútban,
jaj, a vacok milyen nyirkos,
behuhog a szél, a gyilkos.
Jó volna most egy kövér tyúk,
de az ösvény hó alá bújt,
a faluban éber kutyák
vigyázzák a retyerutyát.
Se nyúl, se fürj, csak a holló
ül az ágon, tollán porhó,
károg, károg, s mozdul lassan
a lopódzó alkonyatban.
Matrka Simon rajzai