Egy szemtanú sás mesélte:
(ha nem így volt, felel érte).
Tó királya, Béka Péter
vízilencsén szép nejével,
Rézikével éldegélt,
vígan nyelte a legyeket,
s breke-breke-brekekélt.
Ám a gonosz Ropucha,
a szomszédos tó fura
fő varangya és ura
unta már e béka-békét
s így szőtte a mese végét:
nem éri be ennyivel,
Rézikével egybekel.
Kínál érte pocsolyát,
szúnyogcombból kocsonyát,
s ha nem alkusznak meg mégse
elragadja, mint a vércse.
El is indult sáson, nádon,
moszaton át és mocsáron,
szakálla nőtt zöldessárga,
kuncogott is, aki látta.
Nevetett a nád és berek,
de legjobban a nagy Kelep.
Piros csőre fel-le járt,
s nyakon csípte Ropuchát.
Itt a mese véget ért.
Megkímélte Rézikét.
Mert ki másnak vermet ás...
Többet nem mondott a sás.
Aki tudja, tovább mondja,
csak a végét el ne rontsa.
Szabó Zelmira rajza