Mese a világgá ment ceruzáról
Tegnap, amikor kihúztam
az asztalfiókot,
egy ceruzám, a kis komisz,
sietve meglógott.
Utánakaptam hirtelen,
s már tudtam is, kár volt,
így hát hagytam, hadd menjen csak
látni a világot.
Ment is vígan, fütyörészve,
jókedvűn ballagott,
s amerre ment, mindent-mindent
összefirkálgatott.
Összefirkált, bizony, mindent,
embert, utcát, házat,
s mire kiért a városból,
csúnyán el is fáradt.
De ha csak elfáradt volna,
aludna rá legott,
ám ennél rosszabb is történt,
mert el is kopott.
Mese a csavargó cipőről
Hogy is történt, képzeljétek,
a cipőm egy nap lelépett,
ment-mendegélt, jaj, elhagyott,
ha elfáradt, pihent nagyot.
Majd ment tovább, énekelve,
vitte, egyre vitte kedve.
Ha viszketett talpa, sarka,
megállt, s hosszan vakargatta,
csak azután indult tovább,
nyelte, nyelte az út porát.
Ha megfázott, keseregve
ment, s csöpögött orra leve,
ha berekedt, krá-krákogott,
az időt szidta: légy átkozott!
S képzeljétek, mit tett nemrég,
mikor egy helyt kinevették?
Kiöltötte, kiöltötte
három-négy méteres nyelvét!
Mit csinálnak a gyerekek?
Vera lenyelt egy vekkert,
és most ketyeg, ketyeg.
Gergő lenyelt egy rádiót,
és most retyeg, retyeg.
Zsófi lenyelt egy autót,
és most berreg, tülköl.
Dani lenyelt egy egész várost,
s benne száztíz szabóműhelyt,
így most nem látni őt a tűktől.
Hát én?
Lenyeltem egy hegyet,
nem is egyet,
hanem hetet.
Lehet ez?
Lehet bizony,
lehet!
Kiszámoló
Egy fej,
két fej,
három fej,
négy fej,
öt fej…
Tökfej!
Pap Kata rajza