– Lili, ti hova mentek kirándulni a nyáron? – kérdezte a barátnőjét Zsófi egy júniusi délutánon, amikor minden erejükkel a leckére próbáltak figyelni, de sehogy sem sikerült nekik. Csak bámultak kifelé az ablakon a gyönyörű nyári napsütésbe, és a vakációra gondoltak.
– Én már nagyon várom! Végre nem kell fogalmazást írni mindenféle dologról! Nekem ez már nem megy. Nem tudok kitalálni semmit. Te hogy haladsz?
– Hogy mondod? Ja, én sehogy se. Szóval elutaztok valahova a nyáron?
– Igen, apukám azt mondta, hogy hosszú évek után az idén végre haza tudunk menni Kínába. Vagyis hogy neki haza… nekem itt a haza. De azért nagyon várom! Igaz, félek is egy kicsit. Nem is ismerem az ottani rokonokat, pedig van egy csomó. Mi van, ha majd nem tetszem nekik?
– Vagy ők neked! Vagy nem lesz finom a kínai étel…
– Ó, azt nem hiszem! Itthon is finom a kínai étel, akkor ott biztos még finomabb!
– Én is olyan helyre akarok menni, ahol sok jót kóstolhatok! Sok-sok paradicsomos tésztát, nyami!
Ezzel Zsófi kirohant a konyhába. Anyukája éppen a vacsorára szánt lasagnét készítette.
– Anyu, tudom, hova menjünk a nyáron!
– Na, akkor máris többet tudsz, mint én, kislányom – nevetett Zsófi anyukája.
– Csak olyan helyre, ahol sok finom étel van!
– Hát, sok finom étel éppenséggel itthon is van…
– Na de másfajták! Újak! Mindenfélék!
– Nem lenne jobb, ha valami olyan helyre mennénk, ahol sokat süt a nap és van nagy víz? Mondjuk tenger? Én arra vágyom igazán.
– És a tenger mellett nem lehet enni?
– Dehogynem! Csakhogy a bátyád meg olyan kirándulást szeretne, hogy sok szép helyet, várost, tájat megnézhessünk, sok új helyet bejárhassunk. Az lenne az igazi, ha mindenki kívánsága teljesülne, nem, Zsófikám?
– Deeee… – lohadt le Zsófi lelkesedése –, akkor még gondolkodom.
És visszament a szobájába, ahol Lili közben felhagyott az ábrándozással, és szorgalmasan írni kezdte a fogalmazást.
– Na, hová mentek? – kérdezte Zsófit a füzetéből felnézve.
– Nem tudom. Jobb lesz, ha megírom a matekot, aztán gondolkodom a fogalmazáson. Ki tudja, a családom mit talál még ki! Segítesz?
– Hát persze!
Így is történt. Minden lecke elkészült, még a fogalmazás is. Zsófi aznap este mégis kicsit szomorkásan ment aludni, és még akkor sem lett jobb kedve, amikor apukája bement hozzá jóéjt puszit adni. Nehezen viselte, ha nem azonnal és pont úgy történtek a dolgok, ahogy ő azt kitalálta. Hát igen, Zsófi már csak ilyen volt!
– Bouna notte, cara mia! – súgta Zsófinak az apukája.
– Buona notte, apuka! – válaszolta Zsófi. Ám apukája már ebből a rövid mondatból kiérezte, hogy valami nincs rendben.
– Mi a baj, bellissima mia? Mi nyomja a kis lelked?
– Semmi, apu, semmi. Csak…. csak nem tudom, hová megyünk nyaralni, és már mindenki tudja az osztályban, és mindenkinek jó lesz, és Liliék Kínába mennek, ahol finom a kínai étel, és…
– Csak ez a baj? – mosolyodott el Zsófi apukája.
– Ez igenis nagy baj! – ült fel az ágyában Zsófi. – Meg kell beszélnünk! Mert mindenki mást akar a családban, és a végén senkinek sem lesz jó, márpedig pont az kell, hogy mindenkinek jó legyen, anyu azt mondta!
– Jól mondta – telepedett le Zsófi apukája az ágy szélére. – Na és ki mit akar? És főleg te mit szeretnél, cukorborsóm?
– Óóó, hát ez nehéz… Anyu napfényt akar, meg nagy vizet, a bátyó sok várost meg utazást meg tájat, én meg… szóval én meg csak egyszerűen sok-sok-sok finomat akarok enni. – Zsófi egészen elcsüggedt a saját mondataitól. – Csak ennyi. Engem ez jobban érdekel, mint a víz meg a táj. Ez baj?
– Már hogy lenne baj?! Egyrészt, vízparton is lehet enni…
– Anyu is ezt mondta… De hol a sok város meg a táj?
– Okos asszony! Szóval... Másrészt... A városok meg a tájak meg a víz meg az étel… Lássuk csak…
– Ez nem jön össze sehogy se, apu…
– Már hogyne jönne! És tudom is, hogyan!
– Igeeen?!
– Persze! Hát hajóval! Azt meg ráadásul én szeretném nagyon! Hajóval utazva lesz víz is, táj is meg városok is. És úgy is lehet finomakat enni, a hajón is, a városokban meg a parton meg mindenhol!
– Ó apuka, te egy zseni vagy! Ez óriási lesz!
– Na, akkor el is kezdhetsz erről álmodni alvás közben. Jó éjt, kis szarvasgombám, lekapcsolom a villanyt!
– Jó éjt, apuka! – súgta Zsófi, ahogy apukája behúzta maga mögött az ajtót. Minden rendben lesz. És még az se baj, ha ez egyszer nem ő találta ki, mi az a minden.
Vége
Balla Margit
Szabó Zelmira rajzai