– Képzeld, Zsófi, nemsokára nálunk is beköszönt az új év, ezért apukám küldött nektek egy csomó szerencsesütit, amit majd vacsora után kell feltörni, és a benne lévő bölcsességet megfogadni az új évben! – hadarta Lili Zsófiék ajtajában állva egy tál sütivel a kezében. – Ja, és akkor jövünk hozzátok vacsorára, ahogy megbeszéltük!
– Aztaaa! – esett le Zsófi álla. – Ez nem semmi! De hogy van az? Nálatok nem január elseje az új év első napja? A kínaiak máshogy számolják az időt?
– Hát, az a helyzet, hogy a kínaiak sok mindent máshogy csinálnak, mint ti, magyarok, ezt már észrevettem – lépett beljebb Lili a lakásba, egyenest a konyha felé tartva. Ismerte a járást, hiszen gyakran jártak át egymáshoz Zsófival, meg persze amióta Ferkó macska Zsófiékhoz költözött, inkább náluk töltötték a délutánokat. – Nálunk nem is mindig ugyanazon a napon van új év. A mostani például kétezer-tizennégy február negyedikén kezdődik, de tavaly máshogy volt. A hold járásához van köze. Apukám minden évben elmondja, hogy hogyan, de aztán mindig elfelejtem. Az idén, ha akarod, gyorsan továbbmondom majd neked, hogy megtudd, mielőtt elfelejteném. Jó? Ráadásul minden évben más állat éve van, a kínai horoszkóp szerint.
– És most milyen állat éve lesz?
– A lóé! Anyukám szerint az nagyon jó. De sajnos már azt is elfelejtettem, hogy miért… Az a lényeg, hogy jó lesz!
– Rendben! És mondd csak, ez a süti finom? – tért a lényegre Zsófi.
– Á, nem, nem igazán – ingatta a fejét Lili –, szerintem nem is kell megenni. Csak feltöröd, elolvasod a mondást a papíron, elgondolkodsz rajta, és kész. Nem evés!
– Egy süti, amit nem esznek meg? Ez fura! Akkor ma este nem lesz édesség?
– Lehet, hogy neked fura, de nekünk nem. Ez a szellem étele, ahogy mondják, azt hiszem.
– Na jó, de akkor kell valami, amit megehetünk, míg gondolkodunk a bölcsességen, nem igaz?
– Igen, az talán jó ötlet, bár nem hagyományos kínai…
– Ugyan, Lili, nálunk semmi se hagyományos! Majd mi csinálunk új hagyományt! Magyar–olasz–kínai hagyományt! Lesz benne bölcsesség meg édesség! És a jövendő szerencsét is biztosítjuk vele!
– Azt meg hogyan?
– Hát elnevezzük szerencsésnek!
– És hogyan főzünk szerencsét a jövendőre?
– Hát, kell hozzá négylevelű lóhere. Azt rajzolhatunk filccel a szalvétákra, kell patkó, az van, mert a szerencsesüti patkó alakú, és kell valami édesség. De mit is ennék…? Az a baj, hogy karácsony után már senki se akar sütni. Anyu nem lesz túl lelkes, ha megkérjük, hogy segítsen, hiszen a vacsorát is ő főzi. Apukám épp hogy hazaér addigra.
A lányok gondolkodóba estek. Nem egyszerű kitalálni, hogyan örvendeztessük meg a családot mindenféle hagyomány szerint, hogyan hozzuk a házba a szerencsét, és még finomat is együnk.
– Mi lenne, ha mandarint ennénk? Azt mindenki szereti! – vetette föl Lili.
– És mártsuk csokiba, és rakjuk ki a tányérokra patkó alakban!
– Akkor aztán tényleg jön majd a szerencse!
A lányok a jó ötleten felbuzdulva intézkedni kezdtek. Leszaladtak a zöldségeshez mandarinért, aztán felkutatták a spájzot maradék csokikért, amit összeolvaszthatnak. Ehhez persze Zsófi mamája is kellett. Ő tudja igazán, mi hol van a házban, és csokit is csak ő tud olvasztani a tűzhelyen.
Amikor a csoki már felolvadt, a két lány a mandarinokat meghámozta, a gerezdeket egyenként félig a csokiba mártotta és patkó alakban elrendezte a tányérokon.
– Nézd, Lili, olyan, mit egy mosolygó száj!
– Na, most már biztos szerencsés lesz az új év, a magyar is, meg a kínai is!
Vacsorakor aztán a két család, a magyar–olasz meg a kínai jó étvággyal megevett mindent, amit a háziasszony feltálalt. Majd kíváncsian figyelték a lányokat, akik jó előre beharangozták a fantasztikus szerencsedesszertet.
A lányok a spájzból egyenként hordták ki a tányérokat mindenkinek, mint az igazi felszolgálók.
– Grazie, grázie, cara mia! – köszönte meg Zsófi apukája a csemegét.
– Nagyon finom! – mondta mindenki. – Egyszerre csoki is, meg gyümölcs is, nagyon jó!
– És még szerencse is! Mindenki bontsa fel a sütijét! Csak hogy a szellemnek is legyen táplálék – magyarázta Zsófi. – A tiedben mi van, mami?
– Várj csak, olvasom – bontogatta Zsófi anyukája a sütijét. – Olvasom. Ábel könyve mondja: Azért vagyunk a világon, hogy otthon legyünk benne. Na, ehhez mit szólsz, kislányom?
– Azt, mami, hogy nagyon igaz, és hogy lehet ez az új magyar–olasz–kínai hagyományunk jelszava!
Ezzel mindenki egyetértett. Meg azzal is, hogy ilyen jelmondattal csak szerencsés lehet az új esztendő.
Balla Margit
Szabó Zelmira rajza