Hogyan jutott Agancsi és Nyakkendi a nevéhez
Nem tudom, valójában hogyan nézett ki Agancsi és Nyakkendi. Szerintem apa sem tudná pontosan megmondani. Vagy mindig másképp jellemezné őket? Agancsit mindig úgy képzeltem el, mint egy szarvast, de nem akármilyen szarvast, hanem egy szép agancsos szarvast, szóval amilyen elsőként az eszetekbe jut a „szarvas” szó hallatán.
Megvan? Nnna, hát pont olyan volt! És Nyakkendi, mivel Agancsi legjobb barátja volt, megszólalásig hasonlított rá, csak volt nyakkendője. Szóval képzeljétek el a szarvasaitokat… és most a nyakkendőt. A színét nem tudom. Képzeljétek el a kedvenc színetekben, hiszen Nyakkendinek annyi nyakkendője volt, hogy biztosan találnátok közte kedvetekre valót.
Hogyan talált ki Agancsi és Nyakkendi meséket
Örültem, hogy létezik Agancsi és Nyakkendi. Leginkább azokon az estéken voltam értük hálás, amikor nem sikerült elaludnom. A két vicces barát történetei képesek voltak megnyugtatni, és sokkal könnyebben elnyomott az álom.
– Vajon Agancsival és Nyakkendivel is előfordult, hogy nem jött álom a szemükre? – kérdeztem egy este apukát.
– Persze hogy velük is előfordult, de fel voltak rá készülve. Altatómeséket találtak ki. Vagyis valójában altatójátékokat – mondta apuka, majd folytatta: – Elég volt annyi, hogy egyiküknek nem sikerült elaludni, és máris kezdődhetett a mulatság! Agancsi nagyon szerette az ilyen estéket, és az is megesett, hogy egyszerűen kitalálta az álmatlanságot.
– Ma nem fogok tudni elaludni – jelentette ki, amikor a fogát mosta.
– Ezt meg honnan veszed? Még nem is vagy az ágyban – csodálkozott Nyakkendi.
Agancsi rájött, hogy a barátjának igaza van, és csak az ágyban kellett volna ezt mondania, ott jóval hihetőbben hangozna. Na most mitévő legyek? Hangosan kimondtam, nem tudom már visszaszívni – töprengett Agancsi. – Vagy mégis? – és elmosolyodott magában, mert támadt egy ötlete.
– Rosszul értetted. Azt mondom, hogy ma te nem fogsz tudni elaludni – javította ki magát hangosan Agancsi.
– Miért ne tudnék ma elaludni? – ámult el Nyakkendi immár másodjára.
– Sok fekete teát ittál, és attól nehezen lehet elaludni. De ne félj, nem hagylak cserben, játszhatjuk a kedvenc altatós játékunkat. Azt a mesélőset – mondta nyugodt hangon Agancsi.
– És azt hogyan játsszák? – nem bírtam ki, és apu szavába vágtam.
– Egyszerűen. Az egyik kitalálja, hogy miről fognak mesét kitalálni, a másik pedig belekezd a mesélésbe. Mond egy vagy két mondatot, aztán a másik folytatja. Így váltják egymást, míg az egyik – mesélés helyett – csendben nem marad, ami azt jelenti, hogy elaludt. A másik, ha még nem alszik, lejegyzi az egész történetet, és miközben jegyzetel, biztosan őt is elnyomja az álom. Ez azért jó, mert reggel megtalálják a lejegyzett mesét, a vége azonban hiányzik. Amikor pedig legközelebb majd megint nem jön álom a szemükre, kitalálhatják a végét.
Ezúttal azonban kis hiba csúszott a számításukba. Nyakkendi ugyanis nagyon fáradt volt, és még az a gondolat sem segített neki az ébren maradásban, hogy sok fekete teát ivott. Amikor Agancsi azt javasolta, hogy gondoljanak ki egy mesét Őzikéről, Nyakkendi ezekkel a szavakkal kezdett bele a történetbe:
– Volt egyszer egy Őzike, aki nagyon-nagyon álmos volt – és alig mondta ki, máris elaludt.
Agancsinak nem volt ideje folytatni, pedig tökéletes bonyodalmakat eszelt ki. Moziba akarta vinni Őzikét, ahol elveszett volna, ők pedig nyomozásba kezdenek, és ő a nagyító és a bizonyíték szavakat is használhatta volna. Nyakkendire azonban már nem lehetett számítani, Agancsinak nem volt szüksége nagyítóra ahhoz, hogy lássa, Nyakkendi az igazak álmát alussza.
Ekkor azonban valami nagyszerű jutott az eszébe! Mi lenne, ha maga találná ki a mesét, és nem Őzikéről vagy a rejtélyes eltűnéséről szólna, hanem róluk kettőjükről, egyetértéseikről és összezördüléseikről, ügyes-bajos dolgaikról. Félt azonban, hogy Nyakkendi nem értékeli majd az ötletét. Hacsak nem… Hacsak ez nem Nyakkendi ötlete volna! Reggel, amikor Nyakkendi felébredt, a párnáján találta a mesefüzetet. Agancsi úgy tett, mintha nem tudna semmiről.
– Na milyen mesét találtunk ki tegnap? Ahogy látom, én aludtam el először, nálad van a füzet. Biztosan szépen lejegyezted a történetet – fordult azonnal a barátjához.
Nyakkendi kinyitotta a füzetet, és nem hitt a szemének. Hangosan felolvasta a címet:
– Agancsi és Nyakkendi (fejből írt történetei).
Hogy lehet, hogy semmire sem emlékszem? – csodálkozott el magán. Az ötlet azonban annyira megtetszett neki, hogy inkább nem mondta ki, mire gyanakszik.
Fordította Pénzes Tímea
Radka Čabrádi Tvrdoňová rajza