1456-ban a török szultán serege ostrom alá vette Magyarország déli kapuját, Nándorfehérvárt. A magyar seregek hősiesen harcoltak a hódítók ellen, és Hunyadi János vezetésével előbb a Dunán a hajóhaddal, majd a szárazföldön is legyőzték és meghátrálásra kényszerítették a törököt. A nándorfehérvári diadal így a középkori magyar történelem legfényesebb katonai hőstettévé vált, amelynek köszönhetően az egyébként egyre erősödő Török Birodalmat közel hetven évig sikerült távol tartani a Magyar Királyságtól.
A tévhit: Egyes leírások szerint a győzelem nem kis mértékben Dugovics Titusz hőstettének volt köszönhető, aki az ostrom idején az egyik bástyán teljesített szolgálatot. A hatalmas túlerőben lévő török sereg katonái már a vár belsejébe is betörtek, és az egyik török janicsár a bástya fokára felmászva ki akarta tűzni a törökök lófarkas zászlaját (ezzel adva jelét, hogy a várat elfoglalták), amikor Dugovics birokra kelt vele. Mivel nem bírt a hatalmas erejű török vitézzel, más megoldást nem látva úgy döntött, hogy élete feláldozásával akadályozza meg a török zászló kitűzését, és a vár fokáról magával rántotta ellenfelét a mélybe. A bátor és önfeláldozó tett feltüzelte a magyar katonákat, míg az ellenség harci kedvét lerombolta, így sikerült legyőzni és elkergetni a törököt Nándorfehérvár alól.
Nos, a helyzet az, hogy a történészek szerint bizony ez a szinte mindenki által ismert hőstett nem így történt, de még valószínűbb, hogy egyáltalán meg sem történt. Nándorfehérvár ostroma olyan fontos eseménye volt a magyar és európai történelemnek, hogy a harc lefolyásáról már a korabeli krónikák is igen részletesen beszámoltak. Ennek ellenére ezek közül mindössze egy olyan van, amely a katonák körében terjedő legendaként beszámol ugyan a törököt a mélybe rántó hős várvédőről, de nevet ez a leírás sem említ.
Valószínűleg egy olyan európai vándormotívumot épített be a krónikás a művébe, amely egyébként több más várostromról szóló beszámolóban is feltűnik a korabeli Európában. Egészen az 1800-as évekig azonban szó sem esett az önfeláldozó magyar vitézről egyetlen történeti munkában sem, aztán egyszer csak felbukkant a semmiből három, egyébként teljesen valódinak látszó királyi adománylevél, amely állítólag Mátyás királytól származott, és amely szerint a Dugovics család a nándorfehérvári hőstettért cserébe birtokokat és nemesi címet kapott az uralkodótól.
A bizonyítékot egyébként egy bizonyos Dugovics Imre nevű kisnemes szolgáltatta, aki így akarta igazolni családja nemesi származását. Több gyanú is felmerült azonban a család és az iratok kapcsán. Először is kiderült, hogy a család valószínűleg csak a 17. században került Magyarországra, ebben az időben kapták nemesi címüket is, tehát több mint kétszáz évvel Nándorfehérvár ostroma után! Már önmagában ez a tény is elég volna a legenda megcáfolásához, azonban a királyi adománylevelek alapos eredetvizsgálata azt is bebizonyította, hogy azok bizony közönséges hamisítványok.
Így tehát a törököt mélybe rántó katonáról szóló történet vagy igaz vagy nem, vagy Nándorfehérvárnál történt az eset vagy nem, de hogy a hőst, ha esetleg létezett is, nem Dugovics Titusznak hívták, az bizonyos.
Ne felejtsük azonban, hogy 1456-ban Nándorfehérvár megvédésében sok-sok, hőstetteket végrehajtó magyar vitéz vett részt, akik gondolkodás nélkül a valóságban is megtették volna azt, amit Dugovics Titusz a legendák világában.