Nem sokkal azután, hogy az óvó nénik leszedegették az ablakról a karácsonyi papírhópelyheket, az egész óvoda titkolódzásba kezdett. Akkor igazi ugyanis a farsang, ha senki sem árulja el, milyen jelmezt készít magának.
Barni naponta más öltözéket talált ki: hétfőn űrhajós akart lenni, kedden Batman, szerdán sofőr, csütörtökön dínó, pénteken retymeg (bár azt ő sem tudta pontosan, milyenek is a retymegek).
– Legyél trópusi vadász – javasolta Elek, a vízilóforma.
– Még hogy vadász?! – ellenkezett Benő. – Inkább állatvédő!
– De annak nem lehet puskája – vitatkozott Barni.
– Nem? Akkor hogy védi meg az állatokat? – kiabált hadonászva a két plüssállat.
– Igazatok van! Szólok anyának, hogy kezdheti a varrást!
– És akkor a mi jelmezünkhöz is illik az öltözéked! – kacsintott Elekre Benő.
– Miért, ti minek öltöztök be?
– Nem mondhatjuk meg, a farsang lényege a titok! – nevetett a két titkos barát.
Anya vasárnap kipakolta a konyhaasztalra az összes divatjamúlt hacukát, és nekilátott jelmezt varrni. Egy régi kalapból trópusi sisakot eszkábált, aztán amikor kész volt a maskara, Barni beöltözött, és egész nap hős állatvédőként masírozott a lakásban.
Másnap reggel nagycsoportosok helyett hercegnők, Pókemberek, bohócok és hastáncosok készülődtek az ovi öltözőjében. Barni, kezében Elekkel és Benővel, büszkén igazította vállára a műanyag puskát, úgy, hogy mindenki alaposan szemügyre vehesse – aztán majd hanyatt esett a meglepetéstől. Nagy-Hegyi Attila, az ovi leggorombább frátere ugyanolyan jelmezben illegette magát, mint ő.
– Én vagyok az afrikai vadász! – mondta nagy hangon.
– Segítség, végünk! – kiabált Elek.
– Meneküljünk, amíg nem késő! – csatlakozott Benő.
– Valaki védjen meg! – bújt Barni háta mögé a zsiráfjelmezbe öltözött Mirella.
Barni, az oroszlánszívű egy szemvillanás alatt a zsiráflány kezébe nyomta a plüssállatokat, és lekapta válláról a puskáját.
– Vigyázz, én vagyok az állatvédő! Nem hallottad, hogy vadászni nem menő dolog? – és elállta Atti útját.
– De nem ám, és ha nem vigyázol, szólok a barátomnak, Batmannek, és ellátjuk a bajodat – szólt közbe a pókemberjelmezbe öltözött Kende. Sajnos eközben egy picinykét taszajtott is a nagyhangú vadászon, aki elvesztette az egyensúlyát, és elterült az öltöző padlóján.
– Ejnye, mi folyik itt? – csóválta a fejét Ani néni. – Gyerekek, menjetek be szépen a terembe, kezdődik a jelmezverseny!
Barni beterelte a zsiráfot, a vízilovat meg az elefántot a csoportszobába, leültek a kisszékekre, és figyelték, ahogy a többiek bemutatják a maskaráikat. Mindenki egyenként elmondta, ki ő, és honnan jött. Mindenki, Attilát kivéve. Őt hiába kérdezgette Ani néni, csak állt vörösödő fülekkel a széke mellett. A többiek már nevettek rajta, de nem merte bevallani, hogy afrikai vadásznak öltözött, hiszen az öltözőben már megtanulta, hogy az nem menő dolog.
– Atti a társam! – kiáltott hirtelen Barni. – Ő is állatvédő, ugyanolyan ruhánk van!
Attila hálásan nézett rá, és a farsang hátralévő részében nem tágított mellőle. A végén már kettesben üldözték a képzelt orvvadászokat az afrikai pusztán. Hazafelé menet Barni lelkendezve mesélte anyának, hogy ez volt a legjobb farsang életében. Először megmentette Nagy-Hegyi Attilától a titkos barátait és egy zsiráflányt, aki, mint kiderült, Mirella volt. Aztán magát Attit is megmentette, sőt össze is barátkoztak. Anya álmélkodva hallgatta, Barni pedig még este, az ágyában is mondta a magáét – igaz, hogy akkor már csak Eleknek (és Benőnek).
Anya közben Böbével, a barátnőjével pusmogott arról, hogy Barni hónapok óta nem volt ilyen felhőtlenül vidám.
– Most már csak azt nem tudom, ti minek öltöztetek – mondta ezalatt a kisfiú hatalmas ásítással, ahogy magához ölelte két titkos barátját.
– Én vízilónak – mondta Benő.
– Én meg valami elefántfélének – mosolyodott el Elek.
– Akkor csak azért nem vettem észre… – suttogta már félálomban Barni –, mert farsang nélkül is állandóan összekeverlek titeket.
Horváth Ildi rajzai