Sorozatunk előző részében a modern pénz megjelenési formáival foglalkoztunk, így megismerkedtünk a számlapénz fogalmával is. Ehhez kapcsolódnak mostani témáink: a különböző típusú bankszámlák és a közvetlen fizetést lehetővé tevő bankkártyák.
Bankszámlák
A bankszámla nem más, mint a különböző pénzügyi műveletekről (ilyen mondjuk a pénzfelvétel vagy a pénzátutalás) a bank által vezetett elszámolás. A bank ezen keresztül nyilvántartja, ha a számlára pénz érkezik, vásárláskor pedig levonja (elutalja az eladónak) a megfelelő összeget. A bankszámláknak különböző típusai vannak. A leggyakoribb a folyószámla (ilyen számlája szinte biztosan van anyunak és apunak), amely elsősorban a napi pénzforgalom lebonyolítására szolgál. Valószínűleg ilyen számlára érkezik a szüleid jövedelme, és esélyes, hogy erről a számláról fizetik a villanyszámlát, vízdíjat, autóbiztosítást, stb., illetve erről fizetnek a boltban a napi bevásárláskor.
A folyószámla mellett elterjedt bankszámlatípus a betétszámla is, amely a megtakarítások őrzésére szolgál. Olyasmi, mint a malacpersely, csak sokkal kényelmesebb, mert nem otthon kell a pénzt őrizni és vigyázni rá, hanem ezt megteszi helyettünk a bank, sőt még fizet is azért, ha hozzá visszük a pénzünket. Ezt hívjuk kamatnak.
Az úgynevezett hitelszámla a banknál vezetett kölcsönhöz kapcsolódik. Ilyenkor az van, hogy előre elköltjük a bank pénzét valami nagyobb értékű dologra (mondjuk egy új autót vásárolunk), és aztán havonta, részletekben fizetjük vissza a banktól kapott pénzt.
Bankkártyák
A bankkártya egy készpénzhelyettesítő eszköz, amely minden esetben valamilyen bankszámlához kapcsolódik. Lehet vele a bankautomatából pénzt felvenni, lehet vele a boltban fizetni, mobiltelefon egyenleget feltölteni, sőt manapság a legtöbb bankkártya már internetes vásárlásra is alkalmas.
A bankkártyák története az 1950-es évekre nyúlik vissza, de igazi népszerűségük a számítástechnika fejlődéséhez, az elektronikus fizetési módszerek elterjedéséhez köthető. Megjelenésekor a kártyahasználat még nem volt számítógépesítve, ezért a műveletek még meglehetősen körülményesek voltak. Kártyás fizetéskor a kereskedőnek fel kellett hívnia telefonon a vásárló bankját, hogy leellenőrizze, hogy az ügyfél rendelkezik-e a vásárláshoz szükséges összeggel. Később az informatika fejlődésével jelentősen lerövidült az ügyintézés ideje, és a megbízható ügyfeleket bizonyos összeghatár alatti vásárláskor már nem is ellenőrizték, hogy rendelkeznek-e fedezettel. Manapság a folyamat az informatikai rendszereknek köszönhetően már olyan gyors, hogy világszerte csak néhány másodpercet vesz igénybe.
Érdekességek
A világon használt bankkártyák egységesen 85x54 mm-es méretűek, a kapcsolódó adatok pedig, amelyek az ügyfél azonosítását szolgálják vagy a hátoldalon lévő mágnescsíkon, vagy pedig a kártya első oldalán lévő mikrochipben találhatók.
A bankkártyákhoz minden esetben tartozik PIN kód. A PIN jelentése: személyi azonosító szám – Personal Identification Number. Története szorosan összekapcsolódik a bankjegykiadó automaták megjelenésével. A PIN kód négy számjegyből áll, és ennek nem akármilyen története van. A bankjegykiadó automatát (ATM) feltaláló mérnök, John Sheperd-Barron eredetileg hat számjegyű kódban gondolkodott, mondván, hogy ez még megjegyezhető, de mégis bőven elegendő variációt biztosít ahhoz, hogy ne lehessen találgatással feltörni. Felesége viszont meggyőzte Sheperd-Barront, hogy ennyi számjegyet képtelenség megjegyezni, így aztán végül a rendszer négy jegyű lett, és azóta is ennyi számot kell csak fejben tartania a bankszámlatulajdonosoknak, hogy kártyájukkal fizetni tudjanak, vagy pénzt vegyenek le.