Amikor állati rekorderekről van szó, a leggyorsabbakról hallunk leginkább. Vajon a leglassúbbakat is számon tartja valaki? Azokat az állatokat, amelyek megelégszenek óránként pár méternyi haladással, amelyek nem szelnek át kontinenseket, óceánokat, hanem naphosszat békésen szunyókálnak a kedves fájukon. Lássuk most őket, a lassúság bajnokait!
Galápagosi óriásteknős
A Csendes-óceán róla elnevezett szigetein élő (galápagos spanyolul teknőst jelent) hatalmas hüllőnek a másik neve elefántteknős, ami elképesztő méretére utal, hiszen testtömege 400 kilogramm is lehet. A hatalmas alkotmányt nem egyszerű mozgásba hozni: az óriásteknős óránként alig 250 métert képes megtenni. Ezzel a sebességgel poroszkálva szerzi be növényekből álló napi táplálékát. Társaival mindig ugyanazt az útvonalat bejárva keresi fel a szigeten kedvenc evő- és pihenőhelyeit. Ha letérne a kitaposott útról, valószínűleg eltévedne a sűrűben.
Lajhár
A Közép- és Dél-Amerika erdeiben élő lajhárok az óriásteknősöknél is lassabban, épphogy csak mozognak a talajon. Nem csoda, hogy a földön alig töltenek időt. Akadályozza őket a járásban a hosszú, sarlószerűen begörbült karmuk, meg hogy a mellső végtagjukhoz képest a lábuk igen rövid. Hetente legfeljebb egyszer másznak le a fáról, egyébként éjjel-nappal a lombok közt tanyáznak, leginkább fejjel lefelé, falevelet majszolva. Hova is sietnének, ha terített asztal veszi körül őket, nem igaz?
Csikóhal
Az Atlanti- és a Csendes-óceán parti vizeiben élő apró, legfeljebb 35 centiméterre növő halacska különleges formájáról híres. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy akár a kaméleon, színváltásra is képes. Egészségi állapota és hangulata ugyancsak meglátszik rajta. Ha beteg vagy fáradt, halványabb, ha egészséges vagy szerelmes, élénk színű, sőt fémes árnyalatú is lehet a bőre. Színének árnyalata a környezethez is alkalmazkodik. De nem csak a külseje, a mozgása is egészen egyedi: a csikóhal a többi haltól eltérően függőleges helyzetben lebeg vagy hassal halad előre a vízben, esetleg a farkával csapkodva galoppozik, mint egy kis lovacska. Sebessége azonban sem így, sem úgy nem túl nagy, ezért kedvenc táplálékszerző helyeit ritkán hagyja el.
Grönlandi cápa
Ez a cápa a Jeges-tenger és az Atlanti-óceán északi felének vadásza. Élete nagy részét a sötét vagy félhomályos vizekben tölti mintegy 1200 méter mélyen, ahol a víz hőmérséklete 0–12 Celsius-fok. A hatalmas, vagy hat méter hosszú test a többi cápához képest elképesztő lassan mozog, mindössze 1 kilométer/óra sebességgel. Hiszen nem kell sietnie sehova, akár ötszáz évig is elél, így aztán van ideje mindenre.
Amerikai szalonka
A madarakat villámgyors repülésük, kontinenseket átszelő vándorlásuk okán szoktuk csodálni, ám az Észak-Amerikában honos törpe szalonka, más néven koboldszalonka, a lassúságáról nevezetes. Ez ugyanis a leglassabban repülő szárnyas, mindössze 8 kilométer/óra sebességgel szeli a levegőt, mégse zuhan le. Ettől eltekintve nagyon hasonlít a mi erdeinkben is élő erdei szalonkára. Egyiket sem könnyű észrevenni, barnás-foltos tollazatuk jól elrejti őket. Ők viszont nagyon is szemmel tudják tartani a környezetüket. A szalonkák szeme ugyanis olyan magasan helyezkedik el a fejükön, hogy körben mindent látnak. Így a gyorsaság nem is annyira fontos a számukra.
Dongó
A kedves bundás rovart mindenki ismeri, aki sétált már virágos nyári réten. Messziről felismerhető fekete-sárga-fehér csíkos potroháról. A dongó nevet a szárnyai összecsapódásakor keletkező hangról kapta, a hivatalos neve földi poszméh. Az elterjedt nézet szerint a fizika törvényeinek ellentmond a tény, hogy a testéhez képest túl kicsi szárnyaival mégis képes repülni. Ám ez csak egy rosszindulatú pletyka. A dongó nagyon is jóban van a fizikával, és köszöni szépen, apró szárnyai ellenére kiválóan boldogul a levegőben, még ha kicsit lassan is.