Tavasszal színes ruhát ölt a természet. Harsog a fű zöldje, virítanak a sárga, lila, kék, rózsaszín virágok, felveszik díszes ünnepi tollruhájukat az udvarlásra készülő madarak. Mintha egyszeriben minden azt akarná, hogy vegyék őt észre.
Ám az állatvilágban akadnak olyanok is, amik nem szeretnének kitűnni akár színes, akár egyhangú a környezetük. Sőt! Mindent elkövetnek azért, hogy senki ne vegye őket észre. Lássunk most néhányat a rejtőzködés nagymesterei közül. Íme, a láthatatlanság bajnokai!
A bölömbika
A bölömbika nem egy hatalmas szarvasmarhaféle, ahogy a nevéből gondolnánk, hanem madár, a gémek és a gödények rokona. Fura nevét a hím mély, búgó hangjáról kapta, ami egy hajókürt dudálására inkább emlékeztet, mint madárhangra. Tél végétől őszig lakik nálunk a nádasokban, itt költi ki a fiókáit. Kevés esélyünk van megpillantani, mert barnás tollruhája egészen beleolvad a környezetébe, és elrejti őt. Ráadásul amikor veszélyt érez, nyakát kinyújtva, jellegzetes pózba merevedik. Lesimult tollazatának mintázata ilyenkor még jobban hasonlít a nádasra. Ebben a merev pózban a bölömbika akár órákon át képes mozdulatlanul állni, és szinte biztos lehet benne, hogy ellenségei számára észrevehetetlen.
A bagoly
Ezek az éjszakai vadászok nagy mesterek az álcázásban, amiben tollazatuk színe és mintázata segíti őket. Nappal csak az éles szem veszi észre a fák ágai közt alvó madarakat, mert pont úgy néznek ki, mint a fa kérge. A gyöngybagoly még ezen is túltesz. A holdfényes éjszakában repülő madár hasának hófehér tollai teljesen egybeolvadnak a fényes égi háttérrel. Hangtalan röpte sem árulja el őt, s az apró rágcsálók, amikre vadászik, az utolsó pillanatig nem veszik észre a közeledtét. Félelmetes álca, és milyen gyönyörű!
A hópárduc
Ezt a titokzatos macskafélét szellemleopárdnak is nevezik, mert nagyon nehéz a nyomára bukkanni. Ázsia magashegységeinek lakója. A rejtőzésben a fehér-szürke foltos bundája segíti, ami élőhelyén tökéletesen beleolvad a hófödte sziklás környezetbe. A meleg bunda az akár –40 ˚C hidegtől is védi az állatot. Éjszaka foltos farkát maga köré tekeri, eltakarja vele még az arcát is. Így melegíti fel a fagyos levegőt, mielőtt belélegezné. Természetes ellensége nincs, mégis félénk állat, az emberrel is kerüli a találkozást. Kitűnő vadász.
Az orchidea manó
Az orchidea manó nem mesebeli kis törpe, de még csak nem is virág, hanem egy színpompás rovar. Legközelebbi rokonai a sáskák. Délkelet-Ázsia meleg, párás erdeiben él, ahol az orchideák. Kedvvel tanyázik a virágokon, és minden ízében úgy néz ki, mint ezek a csodálatos növények. Még színváltoztatásra is képes, hogy tökéletes virágnak álcázza magát. Ezt miért teszi? Mert azokra a rovarokra vadászik, amelyek a virágokra szállnak.