Lapozó
Három napkeleti király, Gáspár, Menyhért és Boldizsár útnak indul. Egy fénylő csillag nyomába szegődnek, hogy megkeressék és köszöntsék a leghatalmasabb királyt, akinek az érkezését rég megjövendölték a bölcsek. Eddig a történet jól ismert. De mi vitte rá a három királyt, hogy odahagyják az uralkodást, a fényes palotát, a sok szolgát, a gazdagságot, bőséget? Miért vállalkoztak a veszélyes útra? Gondolkodtál már ezen?
Ezt a könyvet maga Lázár Vilmos, a hétszeres fogathajtó világbajnok ajánlja a figyelmedbe! Hát persze! Hiszen csupa lovakról van benne szó. S ki volna inkább a lovak ismerője és barátja, ha nem éppen ő, a világbajnok! Hűséges négylábú társunk élő legenda – írja a könyv borítóján – gyönyörködtet, rendre tanít, tükröt tart elénk. És aki mindebből tanulni képes, az messzire juthat, akár a lovak csodálatos világában is.
Ebben a könyvben négy mese van. Az egyik tavaszi, a másik nyári, a harmadik őszi, a negyedik pedig – hát persze! – téli mese. Mindegyikben van egy főszereplő, egy kisleány vagy egy kisfiú. Róluk szól a mese. És még valamiről: legtöbbször valamilyen különös, fantasztikus dologról.
Különös ez a könyv! A képek is, meg a történet is benne. Kezded olvasni, hogy volt egyszer egy tengerészkapitány. Lapozol egyet, ott egy kép. Egy óriási nagy kép. Csupa kék. Annyi a kék, hogy lefolyik a papír szélén. Elmerülhetsz benne, akár a tengerben. De folyik tovább a történet.
A kívánságok néha teljesülnek. Még a rosszak is. Hát ezért kell vigyázni azzal, hogy mit kívánunk. Talán Kálmán is vigyázott volna, ha előre látja a dolgok kimenetelét. De nem látta. Csak a saját bajára és a saját rosszkedvére gondolt egész nyáron. Még a születésnapján is!
Ezeket a verseket anyu meg apu is dudorászhatná. Kérdezd meg őket! Lehet persze, hogy nem pont így, vagy nem is éppen ezeket, de hasonlókat. Mert ezek anyu meg apu gyerekkorában még nem voltak, de hasonlók igen.
Ezeket a verseket anyu meg apu is ismeri. Ha például elkezdenéd felolvasni nekik a Darázsgarázst, talán még folytatni is tudnák fejből. Ugyanis éppen ők voltak gyerekek akkor, amikor a Szélkiáltó meg Tamkó Sirató Károly többi könyve, a Tengerecki Pál, a Pinty és ponty, a Majomkönyv, a Tengerecki hazaszáll először megjelent.
Fura királyság ez a Felső-Petúnia. Átok ül rajta. De olyan, hogy az országban mindenkinek minden reggel húslevest kell reggeliznie. A levesben kavargó betűtészták mondják meg aztán, hogy aznap kinek mit kell csinálnia.
Fura lény ez az Égimeszelő! Színországban él, magas, vékony termetű (valószínűleg innen a neve), és állandóan meszelget (vagy innen a neve, valószínűleg). Hogy mit meszelget? Hát színeket. Tavasszal halványzöldet, nyáron rózsaszínt, ősszel barnát (mit is lehetne ősszel mást?!), télen meg szürkét (hogy mért nem fehéret? biztos náluk sem esett eleget a hó).
Nem könnyű az élet bizony még egy apró mezei egérkének sem! Mert amikor megjön a hűvös, esős ősz, azt gondolnád, hogy majd egyszerűen beköltözik a faluba a rokonaihoz telelni. De nem! Nem költözhet a puha, meleg falusi kényelembe, mert a házi egerek nem szívesen látják a szegény mezei rokont. Így aztán egérként nyakába szedi a lábát, és odébbáll.
12. oldal / 13