Mesetár
Az erdő még pihent... Kelet felől éppen csak az első halovány fény futotta be az égboltnak egy kis részét; olyan halovány, hogy éppen csak önmagának világított, árnyékot nem teremtett, az erdő árnyékát sem zavarta fel.
A család
A család úgy keletkezik, hogy egy lány és egy fiú megismerkedik, és egymásba szeretnek. Panni szülei, Éva néni és Gyuri bácsi a diszkóban ismerkedtek meg. Éva néni a fiúkat bámulta, Gyuri bácsi meg a lányokat. Egyszer csak összeakadt a pillantásuk. Azóta is csak akkor veszik le egymásról a szemüket, ha Pannira néznek.
Földigfülű megnézte magát vízi tükrében – egy erdőszéli tócsában – , és bánatosan sóhajtott kettőt.
– Haj, haj! Mégiscsak túl hosszú a fülem. Egyetlen nyuszigyereknek sincs ekkora. Földig érő! Úgy bizony! Ó, milyen csúf! – És máris itatni kezdte az egereket.
̶ Gól volt! ̶ Nem volt gól! ̶ De gól volt!
Bálint percek óta már csak ezt hallgatta. A pálya szélén ült, és onnan figyelte a három fiút. De akkor már nem is játszottak, csak vitatkoztak egymással. A két kisebb hangosan, az idősebb kicsit nyugodtabban.
̶ Szerinted bent volt? ‒ jött oda Bálinthoz egyszer csak a legnagyobbik, Szabolcs. A két fiatalabb, Máté és Gergő követte.
Abban a városban, ahol én születtem, lakott a legvitézebb szabó. Igaz, hogy az se nadrágszabó volt, hanem szűrszabó. Szép fekete meg fehér szűröket szabott, kacskaringós tulipánokkal jól teletűzdelte. Hívták pedig Krotvai Mátyásnak a szűrszabót. Elmondom vitézségének a történetét.
Gyertyaszentelő napjának reggelén a Pista inas kisubickolta Mackó úr csizmáját, jól kiporolta, kikefélte a ruháját, aztán megszólította Jutka szakácsnét:
– Jutka néni, mára jó früstököt készítsen, mert a tekintetes úr fölkel téli álmából. Nosza, Jutka szakácsné mindjárt elkezdte csörgetni a kulcsokat és futtatni a cselédeket.
Beköszöntött a hideg tél, nagy pelyhekben hullt a hó. Ebben a zimankóban nemhogy házat, de még utat sem igen lehetett építeni. A garázs munkagépei szomorkodtak. Igaz ugyan, hogy Vilmos hívta őket hóembert építeni, de azt mondták, azt csináljon csak a hókotró. Ők inkább jó mélyen bevackolják magukat a garázsba, és téli álmot alszanak, amíg be nem köszönt a finom, meleg tavasz. Nyugalomban – s unalomban – teltek hát a napok.
A Sárkányváros. Amikor Teó megérezte a nap sugarát a bőrén, végre ki merte nyitni a szemét. Az ég kék volt, és tiszta. Egy csodaszép, ezüstösen csillogó város fölött repültek, a házak, terek és paloták között egy világoszölden csillogó folyó tekergett. Ez lenne Sárkányváros?
Valaki elvesztette a szívét, és én megtaláltam. Most biztosan azt gondoljátok, hogy Pepe már megint álmodott valamit, mert ilyen nincs, a szívét senki sem tudja csak úgy elveszíteni, mint a kesztyűjét vagy az uzsonnás táskáját.
A Művész utca tizenkettőben, pontosan az írószerbolt mellett volt a Sáfrány család cukrászdája. A kirakatban ott pompázott a sok finom keksz, sütemény és torta, amelyeket Sárkány úr sütött a sütödében, Sáfrányné asszony pedig a cukrászdában árult.
12. oldal / 17